1015 éve: Pécsi Egyházmegye
A Szent Péter és Szent Pál Székesegyház különleges épület. Amikor a templomot 1891-ben az ország püspökei és I. Ferenc József apostoli király jelenlétében, fényes ünnepség keretében fölszentelték, a budapesti újságok azt írták: „Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!” Mai formáját a 19. századi átépítés eredményeként nyerte el, de újjáépítve is megőrizte a középkori katedrális varázsát.
Borítóképen: A Pécsi székesegyház
Mint a címből kiderül, a történet sokkal, de sokk korábban kezdődött, hiszen Szent István király 1009 augusztus 23.-án alapította meg a Pécsi egyházmegyét – miután legyőzte az akkoriban itt lakó fekete magyarokat.
Fehér és fekete magyarok
Hogy pontosan kik voltak a fekete magyarok azt ugyan biztosan nem tudjuk, de elméletek azért vannak.
Az egyik szerint a honfoglaló magyarokhoz csatlakozó varsányokat, szaracénokat és kabar törzseket hívták így. Bár ez a teória mostanában nem túl népszerű. A legtöbb történész úgy sejti, hogy a „fekete” jelző nem a csoport sötétebb bőrszínére utalt.
Akár a társadalmi rangjukat is jelezhette. A középkori feljegyzésekben előfordul, hogy „fehér” jelzővel az előkelő rétegeket, a „fekete” szóval pedig az alárendelteket illették. De volt, hogy az égtájakat is színekkel jelölték, a fekete pedig az északi területeket takarta.
A pécsi egyházmegye alapító okirata 1009. augusztus 23-án kelt oklevél, amelyet Azo pápai legátus jelenlétében írtak alá Győrben. Ez tartalmazza a püspökség határleírását, ami a következő: a Duna, a Száva, a Bródnál beléfolyó Lisnice, a Baranya vármegye és Somogy vármegye határait alkotó Alma patak, a Tolnát határoló Lápa és Ozora (Sió) vizek, valamint Fejér vármegye felé Tápé és Zemony (Dunaföldvár) falvak. Csak a 13. századi szávaszentdemeteri per során szúrták be a „Kőárok” határt, ami a Sirmiumba vezető római aquaeductus vonala volt. A határleírás alapján tehát a pécsi püspökség hatásköre az alapításkor Tolna, Baranya és Valkó vármegyékre, valamint a Szerémségben lévő Bolgyánvár határispánságra (marchia) terjedt ki.
Kézai Simon krónikájában Péter királynak tulajdonítja a székesegyház alapítását. A krónikaírók azonban a templom alapításával kapcsolatban tévednek. Az altemplom alapjait pedig már a 4. század végén megépítették.
A Pécsi egyházmegye 1009-es alapításakor is állott már itt egy székesegyház.
A krónikák szerint a második székesegyházat Orseolo Péter magyar király idejében építették a mai Dóm tér északnyugati részén. Salamon királyt Szent Mór itt koronázta királlyá. 1064. április 11-én, háborúskodásuk befejezéseként Géza és Salamon együtt ülték meg a városban a húsvéti ünnepeket és kibékülésüket. Aznap éjjel tűzvész pusztította el a templomot és a palotát.
A harmadik székesegyház építése a 11. század végén kezdődött Szent Mór püspöksége idején, és 1140-1180 körül fejeződtek be. A mai dómtól északkeletre egy ókeresztény szenthely fölé kezdték építeni az öthajós altemplomot, amely alatt egy ókeresztény mártír sírja vagy ereklyéi voltak. A belső szobrászati elemeket észak-itáliai és francia mesterek készítették.
1543-ban a támadó török sereg könnyedén elfoglalta a várost. A közel másfélszázados török uralom alatt több dzsámi épült. A törökök a székesegyház nyugati részét, a Corpus Christi-kápolnát is dzsáminak használták, többi részében élelmiszert, hadianyagot raktároztak.
1686-ban a felszabadító hadak gyorsan visszafoglalták Pécset, de az elhanyagolt épületeket megviselte a rövid ostrom. A török nem tűrte meg az emberábrázolást, ezért megcsonkította az Árpád-kori domborműveket, lemeszelte a freskókat és megrongálta a Szatmáry pasztofóriumot.
Nesselrode püspök idején, 1712-1732 között javították ki a háborúk okozta sérüléseket. Ekkor lényeges átalakításokat is végeztek, például a déli homlokzat tengelyében díszes oromfalú, új bejáratot nyitottak. A század negyvenes éveitől kezdve új berendezést készítettek: a főoltár 1741-ben készült Krail János tervei szerint, a sekrestye rokokó szekrényeit 1756-ban helyezték el és 1762- ben már álltak a kanonoki stallumok.
Hiába építettek melléjük támasztékul kápolnákat, hiába próbálkoztak a 18. század folyamán többször teherhárító ívekkel, 1805-ben oly súlyossá vált a helyzet, hogy újabb megerősítést kellett végezni. Az 1831-ig tartó helyreállítás során a homlokzatok elé egységes, klasszicista és romantikus elemekből álló kulisszafalakat emeltek Pollack Mihály tervei alapján. Ekkor építették föl a Boldog Mór-kápolnát, és állították helyre a délnyugati tornyot.
1877-ben Dulánszky Nándor püspök megbízta Friedrich von Schmidt osztrák építész-restaurátort a székesegyház stílszerű megújításával. Célul tűzték ki, hogy a millenniumi ünnepségekre visszaállítják az Árpád-kori székesegyházat, megszabadítják a későbbi korok hozzáépítéseitől.
1882. június 9-én kezdték szétszedni és kiárusítani a barokk oltárokat, padokat és székeket. Olyan értékek pusztultak el, amelyek nem csupán a dóm története szempontjából voltak jelentősek, hanem a magyar művészet fejlődésének pótolhatatlan láncszemeit alkották. Az építkezés közben lebontották a középkori várfalakat, így alakult ki a Dóm tér.
A dóm fölszentelése 1891. június 22-én Ferenc József magyar király látogatásakor történt meg.
