Magyarság Nagyjaink Történelem

1060 December 6. Béla herceg koronázása

I. (Bajnok) Béla – (Dévény, 1016 – Dévény környéke, 1063. szeptember 11.) Árpád-házi magyar király 1060 és 1063 között. Apja az I. István király által megvakíttatott Vazul herceg, anyja egy Tátony nemzetségbeli nő, felesége a lengyel származású Piast Richeza volt. Gyermekei közül később Géza és László is trónra került. I. Béla király halála igen ismert monda: ráomló trónja sújtotta agyon 1063-ban.

I. Béla Géza magyar fejedelem öccsének, Mihálynak unokája volt. Apja valószínűleg Vazul volt; bár több korabeli krónika is Vazul öccsét, Szár Lászlót jelöli meg Béla és testvérei apjaként, ennek okai a korabeli politikai események is lehetnek (Vazul fellázadt I. István ellen, ezért nem szívesen ismerték volna be, hogy az Árpád-ház későbbi uralkodói az ő leszármazottai). Béla születésének éve ismeretlen; történeti emlékeink akkor említik először, mikor testvéreivel, Endrével és Leventével külföldre menekült. Menekvésének okait és körülményeit ismerjük. A krónika szerint Vazul megvakítása miatt menekültek el. Krónikáink szerint Péter herceg utat akarván magának nyitni a magyar trónra, a három herceg élete ellen tört. I. István élete végső éveiben unokaöccseit nem tudta megvédeni, azt ajánlotta tehát nekik, hogy meneküljenek, s a kedvezőbb időket külföldön várják be.

A hercegek Csehországba menekültek, ahol Ulrik herceg udvarában szíves fogadtatásban részesültek. Itt II. Mieszko bujdosó lengyel fejedelemmel találkoztak, kit – miután országát visszaszerezte – Lengyelországba kísértek. Béla jelentékeny szolgálatot tett ennek a fejedelemnek. A pomerániaiak ellen viselt háborúban a lengyel hadak élére állt és fényes győzelmet vívott ki. Jutalmul a lengyel fejedelem leányának, Richezának kezét nyerte.

Géza lengyelországi tartózkodása alatt magyarok másodszor is fölkeltek Péter király ellen, és 1046-ban Béla bátyját, Endrét hívták meg a trónra. Endre visszahívta Bélát is az országba, átengedte neki az ország harmadrészét és – neki magának fia nem lévén – az örökösödésre is kilátást nyitott neki. Béla a III. Henrik német-római császár ellen viselt háborúkban fényesen kitűnt hadvezéri képességével. A német hadak visszaszorítása és a haza függetlenségének megóvása az ő érdeme. Ezt azzal is tetőzte, hogy visszaszerezte az ország déli részeit, melyek a közelebbi zavarok alatt részint a horvát fejedelem kezeibe, részint görög felsőbbség alá jutottak. Időközben Endrének fia született, Salamon. Béla nem ellenezte, hogy apja Salamont már hétéves korában megkoronáztassa.

A Képes krónika szerint székesfehérvári koronázásán az “Esto dominus fratrum Tuorum” ének hangzott (Gerics József szerint ez az ének az Egbert-ordóhoz tartozik, amelyet valószínűleg használtak Salamon koronázásában), és a tolmácsolástól félreértés keletkezett: Béla azt értette, hogy a “Légy ura a testvéreidnek” egyházi ének Salamonra vonatkozott, és ezzel Béla urává válna. Ellenségei azonban elhitették Endrével, hogy Béla a korona után áhítozik. Hűségét és önzetlenségét Endre Várkonyban egy, a költészet által később kiszínezett jelenetben tette próbára. Béla, nem érezvén magát biztonságban, Lengyelországba menekült, hol sógorától, II. Boleszlávtól segélyt kért, 1060-ban seregével Magyarországba tört. Endre a csatában elesett; Béla a csatatérről Székesfehérvárra ment, ahol 1060. december 6-án királlyá választották és megkoronázták.

Röviddel megkoronázása után, 1061-ben országgyűlést tartott Székesfehérvárott, ahova – hatalmának legitimálására – minden faluból meghívatott két-két vént. A városfalakon kívül letáborozott küldöttek közül egyesek a pogány vallás visszaállítását követelték. Nem sokkal később Vata törzsfő (aki 1046-ban vezette a róla elnevezett pogánylázadást) fia, János vezetésével lázadók érkeztek Fehérvár alá, akik elől a király hívei a városba menekültek. A király három napot kért gondolkozásra; ezalatt összehívta Fehérvár alá a közeli vármegyék katonaságát és szétzúzatta a tömeget, mely már ujjongva várta követéléseinek teljesülését. Ez volt a pogányság utolsó nyílt lázadása Magyarországon.

Béla a veszedelem elhárítása után sokat tett a fejlődő kereszténység és nemzeti művelődés érdekében; különösen az ipar, kereskedés és a pénzügy rendezésére, s a közjólét emelésére. Amikor 1063-ban IV. Henrik császár gyámjai előkészületeket tettek a Német-római Birodalomba menekült Salamon igényeinek támogatására, Béla megelőzte őket és Ausztriába küldte seregeit, a vállalkozás azonban sikertelen volt. A király a várható német támadás miatt Dömösre hívott össze országgyűlést. A Képes krónika tanúsága szerint a királyra rászakadt a trónja, és súlyosan megsebesítette:

A sebesült uralkodót nyugatra vonuló csapatai után szállították, de Dévény környékén belehalt sérülésébe. Az általa alapított szekszárdi apátságban temették el.

Ajánlott Cikkek