1346-ban említve először: Híd a Hortobágyon

Nem éppen a ma is a Hortobágyon látható Kilenclyukú hídról tettemlítést egy 1346 november 13-i keltezésű okirat, de tudni kell, hogy már ekkor is létezett itt egy híd. Sokkal többet nem tudunk róla, de az átkelő további sorsa elég jól megismerhető.

Borítóképen: A Kilenclyukú híd légifelvételen – 1967 (forrás: Fortepan / Album078)

Az a fahíd – annak egy utódja – viszont lebontásra került a török megszállás idején. Azt pontosan tudjuk, hogy a törökök – a saját biztonságukat és kényelmüket szolgáló építéseket kivéve – nem igazán foglalkoztak a fennhatóságuk alá került területek fejlesztésével, vagy akár csak megóvásával.

Így könnyen lehet, hogy a híd egyszerűen a karbantartás hiánya miatt omlott össze. És ne feledjük: az a kereskedelmi út, ami itt futott, akkoriban nem feltétlenül működött úgy, mint a török hódoltság előtt, vagy akár utána. Azért ez a bizonytalanság, mert arról nem maradt fenn irat, hogy lerombolták, vagy leomlott volna a híd, de azt tudjuk az 1697 április 28.-án kelt 531. sz. diploma szövegéből, hogy;

Építsék fel Mátánál azt a hidat, mely Mátyás király korában ott állott.

Máta volt akkoriban a legközelebbi lakott település, ma is létezik, mintegy 1,5 kilométerre a hídtól. Debrecen város 1699 június 9.-i tanácsi jegyzőkönyvében a hídvámszedés ügyében intézkedik. A két adat egybevetéséből azonban meg lehet állapítani, hogy azt a fahidat, melynek pótlására később a kőhíd épült, az 1697-98-as években építették.

Mind Máta, mind pedig a tőle nyugatra, Debrecentől még távolabb található Ohat és persze a Hortobágy egyaránt Debrecen tulajdonában volt, tehát a hídvám is a várost illette. Igen ám, de a fahíd karbantartására is sokat kellett költeni, és aho9gy öregedett a híd, ez egyre nagyobb kiadással terhelte meg a várost.

Az 1820-as években a híd javítgatása már nem mutatkozott célravezetőnek, úgyhogy annak teljes felújítása vált szükségessé.

A felújítást a város 1824-ben határozta el. Kimondotta, hogy a régifahíd helyébe kőhidat építtetés elkészíttette a híd tervét és költségvetését. Az elhatározás végrehajtására azonban csak 1827-ben, három évvel később került sor.

Miért kellett ehhez három év? Nos, a híd komoly költséget jelentett, ez pedig vitákhoz vezetett. Ennek következtében az 1827 május 9.-i közgyűlés úgy határoz, hogy a három évvel azelőtti terveket és költségvetést – az időközben bekövetkezett anyagár- és munkabércsökkenésre tekintettel… – át kell dolgozni!

A közgyűlési határozat alapján három terv és költségvetés születik meg.

Az ajánlatokról született szenátori jelentés három beérkezett tervről számolt be: Povolni Ferenc terve (neve Polvolny formában is ismert, de akkoriban „i” betűt használtak a jelentésben), Litsman József és Köhler György adott be műszaki-, illetve költségterveket.

Povolni tevében 28.550 forint és 82 krajcárban, Litsman 33.307 forint 40 krajcárban adta meg a költségeket, Köhler tervéhez nem rendelt anyagköltséget, de a jelentés becslése szerint az ő ajánlata 28.000 forint körüli összeggel terhelte volna meg a város költségvetését.

Povolni és Köhler tervében nyolclábas híd terve szerepelt, míg Köhler négy kőlábat tervezett. Ez utóbbival kapcsolatban a jelentés megjegyezte, hogy a lábak között kiépített boltívek a lábak kisebb száma miatt sokkal magasabbak lettek volna, mint a másik két terv esetében. Talán ezért is volt láthatóan drágább Litsman terve.

A tervek és költségtervek birtokában a városi közgyűlés 1825 augusztus 25-én felterjesztést intézett az udvari kamarához, melyben a beérkezett terveket és költségvetéseket bemutatta, s bejelentette, hogy a híd megépítését az 1. sorszámú terv – aza Povolni Ferenc terve – alapján elrendelte. A felterjesztés azt tartalmazta, hogy a város erdeinek, illetve kiadásainak védelme érdekében kőhíd mellett döntöttek, már csak azért is, mert a kereskedelem miatt szükség volt egy hídra, de a kőhíd alig került többe, mint a fából készült.

Érdekes vetülete a történetnek, hogy sokáig Litsman Józsefnek tulajdonították a hidat, de az ő neve „csak” kivitelezőként merült fel, és bár az igaz, hogy a tervrajzok eltűntek, de – miután Litsman ötlyukú hidat tervezett, ellenben kilenclyukú híd épült – egyértelműen Povolni Ferenc tekinthető a tervezőnek.

Már csak azért is, mert a híd elhelyezésére vonatkozó vázlatot is ő készítette el – a dokumentum megvan, rakta Povolni aláírásával! -, a keltezése pedig 1827 augusztus 22.

További érdekesség, hogy a város közgyűlése több alkalommal felszólította Povolni Ferencet, hogy a híd építésével kapcsolatos problémák okán vállaljon közreműködői szerepet. Ez talán ellenőrző, tanácsadó feladatot jelentett, legalábbis erre lehet következtetni azokból a fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyvekből.

Az mindenesetre tény, hogy Povolni Ferenc nem csak a híd tervezője volt, hanem annak teljes építését is végig kísérte, arra befolyással bírt.

A híd ma a 33. számú, Füzesabonyt Debrecennel összekötő út eleme, és régen errefelé leginkább lábon hajtott jószág haladt át, mert a híd beleesett annak marhahajtóútnak vonalába, mely Debrecenből kiindulva Kunmadaras, Kenderes, Szolnok, Budapest, majd innen tovább Bicske, Bánhida, Kocs, Nagyigmánd, Bábolna, Bőny helységeken át Győr, Magyaróvár, Bécs felé vezetett és a régi katonai térképeken „Fleischhackerstrasse“ megjelöléssel szerepel.

Aztán a marhahajtás egyre inkább visszaszorult, és a helyét a 20. században egyre inkább az automobilok vették át – különösen azután, hogy a földút helyett makadámra váltottak, majd pedig megkapta azt a bitumenes fedést, ami napjainkban is jellemzi. A forgalom nagyságát jól jelöli, hogy míg 1928-ban a forgalom 225 tonna volt a hídon, addig az ’50-es években már 2000 tonna volt. Ez utóbbi adat azért adódott, mert leginkább teherautók és mezőgazdasági járművek jártak erre, de manapság még nagyobb lehet a forgalom súlyban kifejezve, miután rengeteg turista érkezik ide, így rengetek autó és busz jár erre.

Nos, ez a története a Kilenclyukú híd építésének, amit persze az idők során többször felújítottak.