Hírek

15 százalékos megtakarítás: „Azért találtuk ki ezeket a számokat, mert tanultunk történelemből”

Az Európai Bizottség – nevezetesen Thierry Breton, belső piacért felelős biztosa – ismét alakított, amikor megindokolta, hogy miért éppen 15 százalékos megtakarítást szeretnének elérni – amint az ajánlásukban megfogalmazták, és amit végül a tagországok elfogadtak.

Borítóképen: Földgáz (forrás: commons.wikimedia.org, szerző: Matthew Bellemare, licenc: CC BY-SA 3.0) A kép illusztráció

A józan ész azt mondatná velünk, hogy ennek oka nem más, mint, hogy tudják, hozzávetőleg ennyi energia fog hiányozni a piacról, így aztán a cél nem lehet más, mint a működőképesség fenntartása, az energia-hiány elkerülése. De nem, erről szó nincs az indoklásban!

Hogy mi az indoklás, azt csak azután tudtuk meg, hogy Breton nyílt fenyegetést eresztett el! A BFM Business szerdai adásában így nyilatkozott;

„Nyomatékosan azt tanácsolom minden francia honfitársunknak és minden európai embertársunknak”, hogy ezen a nyáron „ne kapcsolják túl magasra a légkondicionálót”, és „egy, két vagy három fokkal csökkentsék a hőmérsékletet” ezen a télen, majd hozzátette, hogy ha nem így lesz az ajánlás kötelezővé válhat!

Ez utóbbi kitétel csak egy nagy kamu, mert ebbe nem mennének bele a tagországok, de hagyjuk, nézzük meg végre az indoklást!

„Azért találtuk ki ezeket a számokat, mert tanultunk történelemből. Japánban, amikor a fukushimai katasztrófa volt, [az ország] szinte az atomenergiától függött, [de] a japánok egy időre úgy döntöttek, hogy leállítják atomenergiájuk működését. Erőművek és más eszközökkel való helyettesítés. Akkor valóban proaktív módon <…> elhatározták, hogy 15%-kal csökkentik a háztartási energiafogyasztást: télen két-három fokkal csökkentik a hőmérsékletet. Ez megvalósítható volt.”

Ha annyira jártas a történelemben Breton úr, akkor talán azt is tudnia kellene, hogy akkoriban Japánban az áram ára a lakosság számára 20 százalékkal emelkedett.

Miért találták ki tehát a japánok azt a bizonyos 15 százalékot? Mert a lakosság kiadásai így csak cirka 5 százalékkal (!!!) emelkedtek, hiszen az áram árának 20 százalékos emelkedésének a pénztárcára gyakorolt hatását a 15 százalékos megtakarítással a negyedére mérsékelték!

De mi van ma Európában?

Az áram ára a 2022 januári 140 EUR/MWh-ról 535 EUR/MWh-ra emelkedett! Ez majdnem négyszeres árat jelent! A gáz esetében háromszoros a szorzó erre az időszakra. Ehhez képest van jelentősége a 15 százaléknak? Hát nemigen…

Japánban tehát egyfajta üzletet kötöttek a fogyasztókkal; ha takarékoskodsz – mondta az állam – csak kismértékben emelkednek kiadásaid. Ezzel szemben az Európai Bizottság azt kéri, hogy csökkentsd a fogyasztásod, de semmit nem kapsz cserébe egy majd’ négyszeres számlát kínál!

Ez ám az üzlet, ugye? Ja, nem…

És akkor tegyük hozzá a többit; ne moss ruhát, inkább szellőztesd, kevesebbet tisztálkodj, és egyél bogarakat meg férgeket! Várjuk már nagyon a következő javaslatokat…

Szóval a magyarázat a történelem ismerte, de a fél-ismeret a szimpla tévedés, ami rossz döntésekhez vezet, arról meg szó nincs, hogy ezzel el tudjuk kerülni a totális energiahiányt, miközben a gatyánk rámegy az energiaszámlák kifizetésére.

Az Európai Bizottságnak látványosan fontosabb gazdája, Washington érdekeit érvényesíteni, mint az európai polgárok érdekében eljárva működni!

Ajánlott Cikkek