1848: Macskazenével a hatalom ellen!
Macskazene, értelmező kéziszótár: Hamis zenei hangok keverékéből álló zene, amit valakinek bosszantásból, vagy igénytelenség, képzetlenség miatt játszanak rosszul. Igen, ma ebben az értelemben használjuk a szót, de bizony ’48-ban ez teljesen mást jelentett!
Borítóképen: A forradalmi tömeg ellepte Pest utcáit
A macskamuzsika francia találmány, francia neve: charivari; közutálatnak örvendő személyek éjjeli zenéjének is mondhatnánk. Magyarországon nevezetesek az 1848-as macskazenék.
Eleinte Petőfi intézte az előadásokat, később magától is tudta módját a nép. Például április 19-én, mikor a polgármestert és a városi tanácsot elkergették.
Este végig látogatták a hatalunktól megfosztott/megfosztani kívánt urakat. A szónok, aki a tisztelgő népet vezette, fölállt a megtisztelt ház előtt a tribünre, mondván:
„Ki az a semmirekellő, aki Magyarország fővárosában a magyar szabadságot elnyomni segített?”
E kérdésre ezer ajak kiáltotta a megtisztelt nevet. A szónok folytatta:
„Mit érdemel az olyan hivatalnok, ki Magyarország fővárosában megőszült, magyar kenyéren dudává hízott, s magyarul kenyeret kérni sem tud?”
„Akasztófát!” – hangzott valamennyi torokból.
„Ülhet-e zöld asztalnál tovább is, ki a népnek az igazságot mindig hamis mértékkel szabta?”
„A pokolba vele! Ott morzsoljon kukoricát, láncon!” S ezután megszületett a végső jókívánság:
„Fogadja tehát, tisztelt úr, sok érdemeiért díszes tiszteletét a népnek, és akassza föl magát!”
Erre megzendültek a tülkök, vasfazekak, serpenyők és fütyülők. Ezrek kezdtek el ugatni, nyávogni, fütyülni és pisszegni. Aztán egy házzal odébb hömpölygött a forradalmi tömeg…
Ez volt tehát a macskazene Magyarországon, 1848 izzó hónapjaiban. A macskazene a mai értelemben csak idegesít, de akkoriban nem volt játék!
