1896 május 1. – Megnyitja kapuit a Vígszínház
Két zseniális építész, az osztrák származású Ferdinand Fellner és a porosz Hermann Helmer a századforduló évtizedeiben megtervezte és megalkotta az európai polgárság színházideálját, és Odesszától Prágáig, Bécstől Budapestig 47 gyönyörűséges színházépület hirdeti azóta is e két nagyszerű tervező emlékét.
A századfordulón Budapest szinte évek alatt vált világvárossá, s dinamikusan fejlődő polgársága egy saját ízlésének és igényeinek megfelelő színházat akart. 1896-ban egy év alatt felépült az impozáns Vígszínház, aztán pillanatok alatt kiépült körülötte a világszép Budapest, illetve a polgárság új központja: a Lipótváros. A budapesti polgárság ünnepelte színészeit, utánozta a színpadon látott jelmezeket, ruhákat, díszleteket, berendezéseket. Vígszínház előadásaink és művészeinek kultusza volt. Szépséget és eleganciát sugárzó nézőterére több mint ezer ember fér be, mégis ritkán kellett üres széksorok előtt játszani a színészeknek: az első pillanattól kezdve telt házakat vonzott ez a színház.
Itt született meg a huszadik századi korszerű magyar színjátszás. Első igazgatója az európai formátumú Ditrói Mór, akit Kolozsvárról hívtak az új színház élére, és aki magával hozta „csikócsapatát”, fiatal kolozsvári társulatának nagy részét, a fővárosban akkor még teljesen ismeretlen neveket. Ők így, együtt Ditróival rövid idő alatt igazi modern együttest hoztak létre, ma úgy mondanánk: kiemelkedő ensemble-játékkal, hitelességgel, természetességgel és a színpadi igazság megteremtésével. Ignotus, a nagytekintélyű kritikus írta Ditróiról: ő volt a magyar Sztanyiszlavszkij, „aki e színházat Budapest első színházává emelte.” Ez a hiteles játékstílus nemcsak markánsan megkülönböztette az akkor már erősen retorikus, konzervatív Nemzeti Színháztól, hanem a társulat e stílus birtokában képes volt a modern, huszadik századi drámák korszerű és pontos eljátszására is.
A Vígszínház már a kezdetekben is megmutatta a színjátszás több arcát: játszott klasszikusokat, irodalmi rangú kortárs szerzőket, és színészei mindenkor sikerre tudták vinni az elegáns francia vígjátékokat, bohózatokat, a „jól megcsinált darabokat.” (A legenda szerint ezeknek a daraboknak a fordítása közben tanulta meg a drámaírást Molnár Ferenc, Heltai Jenő.) Mindezek a törekvések szerves, egységes, európai szellemiségű programmá álltak össze.
Az első magyar szót, mely elhangzott a Vígszínház színpadáról, Kozma Andor, a költő írta. Megnyitó prológusa előzte meg a színház első bemutatóját Jókai Mór A Barangok, avagy a peónias vojvoda című vígjátékát A prológusban Lenkei Hedvig játszotta a Víg szellemet, Gál Gyula Plautust, Balassa Jenő Molieret és Beregi Oszkár Kisfaludy Károlyt. Jókai vígjátékában Delli Emma, Niko Lina, Hunyady Margit, Varsányi Irén, Molnár László, Fenyvesi Emil, Hegedűs Gyula, Szathmáry Árpád, Tapolczai Dezső, Sziklai Kornél, Magyari János, Mátrai Béla, Kassai Győző léptek fel.
Budapesti Hírlap, 1936. május
Ditrói Mórt Jób Dániel követte igazgatóként, aki folytatta és megújította a vígszínházi szellemet, és ugyanolyan színházteremtő szigorral és megújító készséggel dolgozott, mint elődje. Mindketten két megkerülhetetlen törvényt ismertek: mindig korszerűnek lenni és a közönséget – a legnemesebb értelemben – szolgálni. E két nagy művész szerves folytonosságot teremtett, és munkásságuk legendás színházi alkotók sorát nevelte ki.
Az első nagy sikert Az államtitkár úr című francia bohózat előadása hozta meg 1896 május 1rén, négy nappal a megnyitás után. Két nappal később I. Ferenc József is megjelent a színházban. Előadás után Széll Kálmánhoz, az akkori miniszterelnökhöz fordult és következőket mondta: — Nagyon meg voltam elégedve. A színház igen szép. Az előadás nagyon jó.
Ferenc József
E színháztörténeti fénykorból megemlíthetjük – a teljesség igénye nélkül – Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Fenyvesi Emil, Góth Sándor és Góthné Kertész Ella, Csortos Gyula, Tanay Frigyes, Gombaszögi Ella és Frida, majd a későbbiekben Jávor Pál, Gaál Franciska, Darvas Lili, Muráti Lili, Somlay Artur, Tolnay Klári, Kabos Gyula, Ráday Imre, Ajtay Andor, Páger Antal színművészeket.
Nemcsak a korszerű színjátszás indult el e falak közül, hanem itt született a modern magyar polgári dráma is. Itt indult a világhír felé, a Vígszínház háziszerzőjeként Molnár Ferenc. Itt aratta sikereit a huszadik század elején Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Lengyel Menyhért, Szép Ernő, majd a két háború között Hunyady Sándor, és nagy sikerek fűződtek a Móricz Zsigmond-bemutatókhoz is. Herczeg Ferenc szintén ünnepelt szerzője volt a színháznak. A könnyed, elegáns hazai vígjátékok, és zenés játékok ősbemutató-sorozata is folytatódott, különösen a két háború közötti időszakban. A külföldi szerzők közül feltétlenül meg kell említeni Gerhart Hauptmann, Henrik Ibsen, George Bernard Shaw, Oscar Wilde, a két háború közötti időszakból: Eugene O’Neill, Luigi Pirandello és Bertolt Brecht és Anton Pavlovics Csehov nevét. Brechtnek merész Koldusoperája volt műsoron, Csehov pedig a húszas években mindjárt egy egész ciklus keretében szólalt meg. Zsúfolt házakkal folytatódott tehát a Vígszínház története, bár a csődök, a gazdasági világválság, az elkomoruló közhangulat ezt egyre nehezebbé tették.
A Vígszínház honosította meg a színvonalas gyermekelőadásokat. Szerzőjük évtizedeken át a színház titkára, később dramaturgja és ügyvezető igazgatója, Komor Gyula dr. volt. Ezek az előadások nagyon alkalmasak voltak arra, hogy akik nem juthattak még szóhoz, fiatal, tehetséges színészek, bemutatkozhassanak, mintegy próbaképpen. Komor Gyulának híres gyerekdarabjában, amelynek Az a huncut kéményseprő volt a címe, két ragyogó fiatal szőkeség találkozott a színpadon. Két kis kezdő: Péchy Erzsi és Honthy Hanna.
Budapesti Hírlap, 1936. május
A II. világháború utolsó napjaiban bombatalálat érte az épületet, amely újra felépítve 1951-ben nyílt meg a Magyar Néphadsereg Színháza néven. A következő évtizedben öt igazgató váltotta egymást: Ladányi Ferenc, Horváth Ferenc, Goda Gábor, Somló István és Magyar Bálint. E két utóbbi mindent elkövetett, hogy az adott kor kultúrpolitikai lehetőségei között újra felélessze az értékes, régi vígszínházi hagyományokat.
A Vígszínház 1961-ben visszakapta régi legendás nevét, s majdnem két évtizedig a kiváló színész (a színháztörténeti jelentőségű Művész Színház létrehozója, rendezője, színésze) Várkonyi Zoltán igazgató-főrendezőként határozta meg a teátrum újkori történetét, Horvai István rendezővel együtt. Mellettük bontakozott ki két fiatal rendezői pálya is: Kapás Dezsőé és Marton Lászlóé. Kapás Dezső korai halála (1993) nagy veszteség volt a társulat számára.
Várkonyi folytatta és megújította nagy elődei iskoláját. A korszerűség és népszerűség roppant érzékeny egyensúlyában tudta irányítani színházát. „Vonzódom az izgalmas, az érdekes színházhoz” – mondja. „Nem szeretem az epikus, az irodalmiaskodó színházat! A színház cselekvő, aktív valami! Boldog vagyok, ha a közönség az előadás után gondolkodni kezd azon, amit látott. De boldogtalan volnék, ha az előadás közben nem jutna eszébe semmi! Azonnal az értelemre, az érzelmekre, az idegekre ható színházat szeretek csinálni. Nem kedvelem tehát a lassú áramlású, pszichologizáló műveket, amelyek a semmit próbálják úgy csoportosítani, hogy valaminek lássék.”
Gábor Miklós pedig így írt Várkonyiról: „Mindig úgy gondoltam rá, mint talán az egyetlen emberre Magyarországon, aki ha bárhol a világon megjelenik – Párizsban, Londonban, Moszkvában, Tokióban – egy perc alatt színház nő körülötte.”
A Várkonyi-érában a Vígszínház és a Pesti Színház színpadán ismét otthonra lelt a modern európai és amerikai dráma, és a századelőhöz hasonlóan a hetvenes években ismét itt bontakozott ki a magyar dráma második aranykora Örkény István, Eörsi István, Szakonyi Károly, Csurka István, Gyurkovics Tibor, Székely János, Sütő András, majd a következő nemzedék, Nádas Péter, Bereményi Géza, Kornis Mihály, Spiró György, Esterházy Péter és az elmúlt években a legfiatalabbak, Kárpáti Péter, Hamvai Kornél műveivel.
Legendás előadások sora jelzi ezt az időszakot. Látható volt többek között a Vígszínházban a Romeo és Júlia, A fizikusok, a Közjáték Vichyben, A vörös postakocsi, a Szerelem, ó!, A testőr, Ványa bácsi, A nők iskolája, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Három nővér, a Házmestersirató, a Kakukkfészek, az Eredeti helyszín, az Őfelsége komédiása, a Körmagyar, a Bűn és bűnhődés. A Pesti Színház repertoárján pedig megtalálható volt az Egy őrült naplója, A nyár, a Furcsa pár, a Platonov, a Nagyvizit, az Adáshiba, a Macskajáték, az Utazás az éjszakába, a Pisti a vérzivatarban, az Equus, a Találkozás, a Kőműves Kelemen, a Szentivánéji álom.
„A Vígszínház és az én életem összefonódott” – mondta egyszer a Várkonyi-társulat egyik fontos alakja, Tábori Nóra. A társulat nagyjai között tudhatjuk még Sulyok Mária, Pálos György, Ruttkai Éva, Bulla Elma, Bánki Zsuzsa, Bilicsi Tivadar, Somogyvári Rudolf, Benkő Gyula, Pethes Sándor, Páger Antal, Latinovits Zoltán, Szabó Sándor, Tomanek Nándor, Tábori Nóra, Fehér Miklós, Darvas Iván és Bárdy György művészeket.
1967-ben megnyílt a Vígszínház kamaraszínháza, a Pesti Színház, 560 férőhellyel. 1995-ben ismét új játszóhellyel gazdagodott a társulat, a Házi Színpad nevű stúdióval, amely a továbbiakban különleges hangú, kortárs drámaírók (például Enda Walsh, Martin McDonagh, Vaszilij Szigarjev, a magyar szerzők közül pedig Kárpáti Péter, Esterházy Péter) bemutatkozó helye lett.
Várkonyi Zoltán halála után, 1979-ben Horvai István vette át az igazgatást 1985-ig, őt pedig Marton László követte. 2004-ben újabb pótolhatatlan veszteség érte a társulatot Horvai István halálával. 2009. február 1-jétől Eszenyi Enikő vezette a teátrumot, majd 2020 július 1-től Rudolf Péter lett a Vígszínház ügyvezető igazgatója.
források vigszinhaz.hu arcnum wikipedia,
