1921: „A magyar aviatika leszerelése”

Az első világháború, valamint az azt követő felfordulás bizony jelentős károkat okozott, de azzal, hogy végül a román csapatok kivonultak – legalábbis az 1920-as határokig – még nem volt vége a pusztításnak… Semmi nem volt elég, azt, ami nem semmisült meg, vagy nem vitték el, még mindig tovább rombolták. Így volt ez a magyar repülőgépekkel is.

Borítóképen: A repülőgéptörzsek szétfűrészelése a Neuschloss-Lichtig repülőgépgyárés faipar Rt. albertfalvai gyárában.

Az Aero című lap 1921. október 20.-i 7. számában jelent meg egy írás arról, hogy mi is zajlott akkoriban. Eredetileg arról volt szó, hogy Ausztriában, illetve Magyarországon nem készülhetnek repülőgépek – nem mintha háborút eldöntő erőről lett volna szó! -, de ebből az lett, hogy mindent, azaz a működő gépeket, illetve az egyes alkatrészeket és részegységeket is megsemmisítették. Nos, a szemtanú így ír erről:

A trianoni békeszerződés tudvalevőleg többek között a magyar katonaiaviatika leszerelését is követeli. Ezeknek a határozmányoknak végrehajtására f. évi augusztus 6-án Barrés francia ezredes elnökletével egy szövetségközi bizottság érkezett Budapestre, a bizottságban a francia államot maga a bizottság elnöke, az angol államot Fletscher, az olasz államot Galina ezredesek, Japánt pedig Hayashi alezredes képviseli.

Mi magyarok – okulva a Németországban és Ausztriában látottakon – nem sok reménységgel tekintettünk a bizottság megérkezése elé. A bizottság ténykedése azonban legjogosultabbnak vélt számításainkat is semmivé tette. A közömbösség, amellyel az adott viszonyok mérlegelése elől elzárkóztak, a ridegség, amellyel indokolt kérelmeinket, panaszainkat elutasították és a kíméletlenség, amelylyel az értékes és alig pótolható közgazdasági eszközöket széjjelromboltatták, a legzordabb pesszimistákat is meglepte, az optimistákat pedig egyenesen kétségbeejtette. Hát lehetséges, kérdezzük, hogy kultúrállamok magasrangú képviselői a nemzetközi jogokat és az igazságot ilyen módon értelmezzék? Vagy azt hiszik ezek a kegyetlen exekutorok, akik nem átallják magukat «barátainknak» nevezni, hogy azok a kezek, amelyek tehetetlen keserűségükben ökölre szorulnak, alkalmasak lesznek a béke és a baráti visszony ápolására?

Magyarországnak Ausztria hagyományos féltékenysége folytán katonai aviatikája alig volt. Ami kevés a háború után reánk maradt, azt legnagyobb részben tönkretette a forradalom vagy elvitték a románok.

Az a szegényes felszerelés, amely 1919 augusztus havában még birtokunkban maradt, volt a magyar kereskedelmi aviatika kialakulásának alapja. Aviatikusainknak lelkes és önzetlen fáradozásai árán és néhány áldozatkész magyar tőkepénzes anyagi támogatásával sikerült a Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaságot megteremteni, mely a nehéz gazdasági viszonyok között is lassan, de biztosan haladt az érvényesülés útján előre.

Magyarország, mint becsületes szerződő fél, teljesen leszerelte katonai aviatikáját és élve a béke- szerződés adta jogával, egy szerénykereskedelmi légi flotta kiépítésén fáradozott, támaszkodva a Franco- Román-társaság kíméletet biztosító ígéretére is, aminek nagyrészt koncesszióját is köszönhette. A szövetséges főhatalmaknak mohó kapzsiságát azonban a katonai leszerelés nem elégítette ki. Nem volt elég, hogy kifosztva ezeréves tulajdonunkból, elvéve egyetlen kijáratunkat a tengerre, körülzártak irigykedő és létünk ellen törő szomszédokkal, akik, — ha úgy tetszik — bármely pillanatban olykép zárnak el a külvilágtól, hogy még jajkiáltásunkat sem hallhatják meg azok, akik még némi rokonszenvvel viseltetnek sorsunk iránt.

Kivétel nélkül megsemmisítették a gyárakban és a Magyar Aeroforgalmi vállalatnál talált összes repülőgép-sárkányokat és motorokat (szám szerint kb. 16 sárkányt és 75 motort) azoknak tartalékrészeit, valamint a félkész anyagot. Mágneseinket és értékesebb műszereinket elvették minden tekintet nélkül arra, hogy a háború alatt, avagy később készültek, illetve szereztettek be. Megjegyzendő, hogy még igazi ellenfelükkel, Németországgal is kíméletesebben bántak el, ahol 149 katonai gépet hagytak meg a polgári közlekedés céljaira. Ezzel a kis gépparkkal 4000 km-en bonyolítanak le állandó légi forgalmat a németek, akiknél 63 jogi személy jelentkezett koncesszióért.  

És most, amidőn mindezen már keresztülestünk, midőn azt hittük, hogy újabb meglepetés már nem érhet bennünket, azon vesszük észre magunkat, hogy egyszerűen az erősebb jogára támaszkodva, repülőtereinket is le akarják foglalni olyképen, hogy azoknak fenntartási költségeit kizárólag mi viseljük, ellenben azok használata egyelőre kizárólagosan a szövetségközi vállalatoknak biztosíttatik.

A tendencia világos: a magyar érdekeltség alól ki akarják még e téren is rántani a talajt, addig, míg a külföldi vállalkozások megizmosodnak.

És ezért kell nekünk a végletekig ragaszkodnunk ahhoz, hogy kereskedelmi aviatikánk kialakulása elé még nagyobb akadályok ne gördíttessenek, mint amelyek előtt már úgyis állunk, annál is inkább, mivel a szövetségközi hatalmak eme törekvése a békeszerződés határozványai által indokolva nincsen.

Nincs módunkban a szövetségközi hatalmaknak azt a szívességet megtenni, hogy most, amidőn ma igazán jelentéktelen aeróiparunk és egyetlen légi forgalmi vállalatunk felszerelését a békeszerződés önkényes értelmezése alapján megsemmisítették, még ráadásul az ő kiépítési programjukat támogassuk azáltal, hogy a szövetségközi hatalmak érdekeit képviselő vállalatoknak Magyarországon való megtelepedését minden ellenszolgáltatás nélkül akceptáljuk és elősegítsük.

Reméljük, hogy a magyar kormány a tárgyalások folyamán teljes erejét kifejti, a viszonyok kialakulását az állam érdekében befolyásolja, nehogy oly helyzetbe kerüljünk, amelyért a felelősséget egyedül volna kénytelen viselni.