1933: „A felborult értékek megölik a világot”
Nem, ebben az esetben (sem) politikáról lesz szó, bár tény, hogy a gazdasági válságnak voltak igen komoly politikai következményei is. Mi azonban ezzel nem foglalkozunk, az sokkal inkább a történészek feladata, hogy kibogozzák, milyen összefüggés volt egy bizonyos kisbajúszú figura 19330 január 30-i kancellári kinevezése és a gazdasági világválság között. Nézzük tehát, hogyan látták akkoriban; mi okozta a válságot, miként zajlott le, és milyen megoldást láttak.
Borítóképen: Karikatúra a Képes Pesti Hirlap, 1932. évi 113. számából. A szöveg:
- Parancsolnak az uraságuk reggelit fölszolgáltatni?
- csak egy kis spirituszt kérnék a gyorsforralóba, ha lenne olyan szíves…
Ehhez hívjuk segítségül a Közgazdasági és Közlekedési Tudósító 1933. évi 21. számában Anker György cikkét, ami cikkünk címében idézett címmel jelent meg.
Talán a legtöbben azt tanultuk annak idején az iskolában, hogy a gazdasági válság oka a túltermelés volt, de a szerző rögtön az elején közli – méghozzá alaptevésként! –, hogy ez téves elképzelés!
Lehet, hogy ez sokak számára új lehet, ezért is tartottuk érdemesnek a cikket arra, hogy megállapításait, következtetéseit újfent közreadjuk! Nézzük tehát az alapokat:
„Vannak, akik túlprodukcióra vezetik vissza a válság eredetét. Mások fogyasztási krízisről, vagy pedig kizárólag hitel- és bizalmi krízisről beszélnek. Ezekkel szemben most mindjobban kikristályozódik a tény, hogy a válság igazi oka az értékarányok felborulása, kaotikus összevisszasága.”
És itt következik egy másik meglepetés, ugyanis a szerző nem az 1929. október 24.-i fekete csütörtökhöz köti a válság kezdetét!
Igen, és meg fogjuk látni, hogy ebben nagyon is igaza van. Mert az ugyan tény, hogy a Wall Street-en ekkor omlottak össze az árak, és mindenki csak szabadulni akart részvényeitől, míg végül szinte minden elértéktelenedett, de az csak az Egyesült Államokból nézve a válság kezdete! Az ugyanis a szerző szerint – és ebben teljes az egyetértésünk! – sokkal korábban kezdődött minden, méghozzá nem az Egyesült Államokba, és még csak nem is Braziliában (ahol állítólag gőzmozdonyokban égették el az egyébként totál „értéktelen” – erről az idézőjelről lesz még szó! – kávét), hanem Európában!
És miért éppen Európába vezetnek a szálak? Az első, és legfontosabb ok, az első világháború!
De menjünk sorban! Bár a válság elsőként Európában pattant ki, de annak okozója nem maga Európa volt, hanem azok az addigra – éppen Európa kárára… – megerősödött gazdaságok, amelyek rázúdították az öreg kontinensre mezőgazdasági termékeiket! Igen, a mezőgazdaságban kezdődött minden;
Tény, hogy a háború alatt Európában a gabonával bevetett terület egyharmaddal csökkent. Ezt pótolta az Egyesült Államok, Kanada, Argentína, Egyiptom és Ausztrália növekedő gabonatermelése.
Ezek az országok a háború után is folytatták gabonatermő területeik növelését, annak ellenére, hogy Európa öt-hat év alatt teljesen helyreállította saját termelését. A mezőgazdaság gépesítése Magyarországon is folyamatban volt:
Hogy is van ez? Hát nem azt tanultuk, hogy a válság éppen a tengerentúlon pattant ki? De bizony… Csakhogy ez nem igaz! A probléma Európában csúcsosodott ki, amikor a háború valódi győztesei egyre agresszívabban érvényesítették gazdasági erejüket!
Csakhogy Európa 1925-re visszaállította az 1913-as termelési szintet, azaz sokkal erősebb volt még mindig, mint azt a tengerentúlon hitték… Európa tehát köszönte szépen, de nem kért (volna…) a tengerentúli dömpingből, csakhogy az árukat nem volt hol eladni máshol. Mert az ugyan igaz, hogy Európában (Oroszországot nem beleértve) a harcokban 6 millióan estek el és a polgári áldozatok száma 5 millió volt (az USA vesztesége 126 ezer fő volt), mégis „csak” annyit tett, hogy a lakosság létszáma a természetes fogyáson túl a háború következtében mintegy 4 százalékkal csökkent.
Ez azt jelenti, hogy Európa teljesítette a „házi feladatot”, azzal, hogy 1925-re visszaállította az 1913-as mezőgazdasági termelés szintjét, a hozzávetőleg azonos létszámú lakosság ellátása biztosított volt. Igen ám, csakhogy az említett államok – ahol jelentősen felfutott a gabonatermesztés – nem álltak le, továbbra növelték termelésüket, pedig…
Az egész világon is csak 6 százalékkal nőtt a lakosság lélekszáma 1913 és 1933, miközben a mezőgazdasági termelés 16 százalékos növekedést mutatott!
Nem véletlen, hogy a gabonapiac 1925-ben (!!!) összeomlott, és ezt az összeomlást tényleg a túltermelés okozta, de hasonló sors várt ezen kívül rövidesen a nyerscukor, a kávé, majd később számos egyéb nyersáru termelőit is. Fontos tehát tudni, hogy a probléma nem 1929-ben jelentkezett, az már voltaképpen következmény volt!
És talán arra is rávilágít ez a történet, hogy miért éppen 1927 január 1.-én vezették be a pengőt a korona teljes elértéktelenedése miatt:
Egy kicsit konkrétabban: akkoriban a világ lakosságának hozzávetőleg 50 százaléka élt az agráriumból, Magyarország pedig pontosan ez az arány volt mérhető!
Mi következik ebből? Az, hogy a mezőgazdaságban dolgozók jövedelme drasztikusan csökkent, és e ebből – elhamarkodottan! – akár arra is következtethetnénk, hogy az agráriumban dolgozók jövedelmének zuhanása megával rántotta az ipart is, hiszen drasztikusan csökkent a fizetőképes kereslet… De nem így történt!
A magyar mezőgazdasági gépgyártás 1930-ra már igen szép eredményeket tudott felmutatni:
De miért nem? Nos, a mezőgazdasági termékek árának zuhanásával a nyersanyagok ára is jelentősen csökkent, ezért, ha a kereslet csökkent is, az ipari termelés nyeresége még növekedett is!
Igen, ez egyfajta igazodási folyamat volt, ahogy a fizetőképes kereslet csökkent, úgy a nyersanyagok, alapanyagok és energiahordozók ára is csökkent, ami megőrizte az iparvállalatok nyereségét, így 1925 és 1929 között az ipar jelentős fejlődésen ment keresztül! És mit jelentett mindez Európára nézve? Figyelem, itt most egy rettentően fontos tények következnek! Íme:
Európa termelése és külkereskedelme éppen az 1925-ös évben éri el újból a háború előtti színvonalat. A világgazdasági forgalom ugyancsak 1925-ben lépi túl először az 1913-ban már egyszer elért méreteket. 1925—29. között Európa éri el a világgazdasági forgalomban való részesedés tekintetében a gyarapodás legnagyobb százalékát, újból elfoglalva ezzel a háború előtti vezető pozícióját.
Álljunk csak meg egy pillanatra! Csak nem azt olvashatjuk itt fant az idézetben, hogy Európa a nagy háború ellenére képes volt felállni, és újra a világ vezető ipari központjaként működni? Csak nem azt olvassuk, hogy a háború valódi nyertesei nem tudták érvényesíteni megnövekedett gazdasági potenciáljukat az öreg kontinens országaival szemben?
De bizony! Ez akár sérthette is akár általunk nem ismert körök érdekeit, de ebben a témában nem fogunk sem összeesküvés elméleteket, sem pedig más teóriát megfogalmazni, de az megér egy megjegyzést, hogy a válság éppen akkor ütött be, amikor Európa visszavette a világ vezető ipari hatalmának szerepét…
De nézzük, hogy mit ír a szerző, hogyan alakult ki az ipari válság, amire érdekes módon minden egyes tankönyv „emlékszik”, míg az 1925-ben kirobbant gazdasági válságot nem is igazán említi:
… az agrárkrízis strukturális válság volt, addig a csak most megindult ipari válság a klasszikus időszaki válságok jeleit hordozza magán. Indítóoka a kedvezőtlen értékeltolódás, amely a nyersanyagár, a tőkekamat és amunkabérek árszintje között kifejlődött.
Figyelem! Fent azt írtuk, hogy volt egyfajta igazodási folyamat, és ahogy csökkent a kereslet, úgy csökkentek az alapanyag, nyersanyag és energiahordozók árai is, így pedig az ipar nyeresége megmaradt. Igen ám, de egy idő után mégis megbomlott ez a fajta dinamikus egyensúly. Ez annyit jelent, hogy nem egy abszolút érték mellett áll be az egyensúly, hanem – kisebb természetes ingadozások mellett – a mérleg két serpenyőjében mindig más „súlyok” vannak, de azok a két oldalon hosszabb távon mindig egyenlők.
De mit jelent a fent említett érékeltolódás? Nos, ez annyit tesz, hogy a termelés által megtermelt tőke egy idő után nem talált lehetőséget a további nyereség-lehetőségeket – az ipar nem tudott bővülni, mert ahhoz a keresleti oldalnak is erősödnie kellett volna, a nyersanyagok árának pedig nem lett volna szabad emelkednie. De a nyersanyagok és minden más termék árát éppen az repítette csillagászati magasságokba, hogy a megtermelt tőke nem újabb termelési beruházásokban találta meg helyét, hanem a spekulatív befektetésekben – például részvényekben és árupiaci termékekben.
Márpedig a részvényeket éppen azok az iparvállalatok bocsátották ki, amelyek nem tudták bővíteni termelésüket, az árupiaci termékek pedig éppen azok voltak, amiknek az áremelkedése megnyirbálta az ipari termeléssel elérhető profitot!
Az 1933 Világgazdasági Értekezlet Londonban:
De egy ideig úgy is emelkedtek az árak, hogy a vállalatok nyeresége nem nőtt, sőt egy idő után csökkent, és akkor is emelkedtek a nyersanyagok és energiahordozók árai, hogy azokra nem nőtt, vagy egy idő után még csökkent is a kereslet!
Ez jelenti tehát azt, hogy felborultak az értékek! Akkoriban sajnos nem ismerték fel – azt meg nem tudni, hogy azóta erre ténylegesen mennyire figyelnek, vagy netán, csak beszélnek róla… -, hogy nem lehet a kereslet és kínálat viszonyait tartósan megbontani, egyik a másik nélkül nem létezhet, mert ha mégis ez a helyzet áll elő, akkor…
Pontosan úgy járunk, mint ahogy a gazdasági világválság idején, amikor valójában egy piramisjátékot játszottak a világ tőzsdéin, különösen pedig az Egyesült Államokban!
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy nem a túltermelés okozta a válságot, hanem az a tény, hogy a kereslet nem tartott lépést a kínálattal, tehát nem túltermelés volt, hanem keresleti lemaradás! És miért következett be mindez? Mert bizony Európa versenytársai egész egyszerűen nem tartottak be olyan egyszerű szabályokat, amelyek Európában hosszú évezredek alatt csiszolódtak ki – nem véletlenül!
És ezt itt csak mi tesszük hozzá: az Egyesült Államokban csak 1913-ban hozták létre a Federal Reserve System nevű intézményt, ami manapság röviden csak Fed-nek ismerünk, és a központi bank szerepét betöltő intézmény (de a mai napig sem európai értelemben vett központi bank!), de szerepe, és azok a szabályzók, amelyeknek zöme ma is él, csak az 1930-as években alakították ki – a válság után, a válság hatására!
A másik tényező sajnos szintén visszavezethető a világháborúra… Azt már említettük, hogy Európában a lekosság hozzávetőleg 4 százaléka veszett oda a világháború során, de rengeteg volt a kivándorló is, akik olcsó munkaerőt jelentettek az amerikai vállalatok számára, amelyek olcsó termékeikkel aztán elárasztották a világot… Ehhez tudni kell, hogy azokban az időkben a termékek árában egy nagyságrenddel nagyobb arányban jelent meg a munkabér, mint termelési költség, így rettenetesen fontos volt, hogy a béreket alacsonyan tartsák. Ettől mér Európában lehettek volna magasabbak a bérek, de akkor az amerikai olcsó áruk még nagyobb dömpingje aztán végképp leradírozta volna Európa még épp csak lábra kapott iparát, így nem volt más lehetőség, mint a bérek alacsony szinten tartása – csak hát ezzel a kereslet nem tudott lépést tartani a termeléssel…
Mondjuk ki nyíltan: az ipari tőke, az ipari tőkések telhetetlensége, és szűklátókörűsége is kellett a válság kialakulásához.
Nem véletlen, hogy Henry Ford aztán egy példa lett azzal, hogy többet fizetett munkásainak, majd a többlet-bérhez jutott dolgozóinak árukat és szolgáltatásokat kínált, hogy aztán dolgozói így a bérüket szintén Fordnál költsék el! Ford termelési és vállalkozási modellje egyfajta mintát adott ahhoz, hogy mit kellett (volna!!!) tenni a válság kialakulásának megelőzése érdekében.
De vissza a már idézett cikkhez, mert vannak még érdekességek! A szerző szerint a válság akkor teljesedett ki, amikor a tőzsdei összeomlás után a nyersanyagárak drasztikus csökkenése az ipar által termelt fogyasztási cikkek árára is kiterjedt, mert ebből egyenesen következett, hogy a vállalati nyereségek elolvadtak, sőt méretes veszteségeket halmoztak fel…
Ez pedig magával hozta a harmadik válságot, méghozzá a hitel- vagy bizalmi válságot, ami maga alá temetett sok olyan, egyébként normál körülmények között igenis életképes vállalkozást, ami előtt akár szép jövő is állhatott volna…
Ez volt a legrosszabb, hiszen ekkor munkahelyek szűntek meg, tovább csökkent a vásárlóerő és a folyamat öngerjesztővé vált.
És megint valami olyan következett, amire senki nem számított; a nyersanyagok ára ismét emelkedni kezdett, és igazán meglepő módon a munkaerő is drágult! Hogyan lehetséges ez, amikor fokozódik a munkanélküliség? Nos, nem feltétlenül reálértékben és nem is feltétlenül emelkedett a munkaerő ára, de az ipari termékek árához – amelyek csak egyre esetek… – egyre nagyobb arányt képviseltek!
Ennek az lett az eredménye, hogy bár a nyersanyagok ára még mindig bőven az 1913-as érték alatt maradt, a félkész- és késztermékek sokkal inkább közelítette az 1913-as szintet!
Ez annyit tett, hogy a termelés drágult, annak ellenére is, hogy közben jelentős technikai, technológiai fejlődés volt, a gépesítés rohamléptekkel haladt – legalábbis 1929-ig mindenképpen!
Ha kissé alaposabban megfigyeljük, például az ásványi termékeknél a nyersanyagok ára az 1932-es árakhoz képest 22 százalékkal alacsonyabbak voltak, a félkész termékek ára 16 százalékkal volt alacsonyabb, míg a késztermékek ára alig, épp csak 2 százalékkal volt alacsonyabb!
Mit jelent ez? Azt, hogy ugyan relatív jobban megérte feldolgozni a termékeket, mint nyersanyagként eladni, de azt is, hogy a késztermékek előállítási költsége sokkal magasabb lett, miközben a kereslet a jelzett három év alatt drámaian csökkent. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a vállalatok nyeresége jelentősen csökkent…
Mit eredményezett mindez? Mutatjuk:
Az 1913. évi arányhoz viszonyítva, 1929-től kezdve általában az ipari országok lényegesen drágább és ennélfogva kevesebb árut exportáltak, míg a túlnyomóan mezőgazdasági országok lényegesen kisebb pénzértékértjelentékenyen több árut szállítottak külföldre, mint 1913-ban.
Akkoriban nem igazán látszott, hogy miben lehet a kiút, de azt tudjuk, hogy akkoriban indították el az iparpártolási programot, illetve devizakorlátozásokat vezettek be.
A korlátozásokat aztán 70 évig – az idők során rendre változó formában – fennmaradtak, de azért az 1933-as mélypont után mégis megindult a fejlődés, de aztán jött a második világégés…
Mégis fontos, hogy akkoriban hogyan látta a szerző a jövőt. Íme:
Amíg a megtakarított tőke nem számíthat biztonsággal nyereségre és nem alakulhat át megnyugvással termelési tőkévé, addig a világgazdasági válság megszűnésére, a prosperitás új korszakának kezdetére számítani nem lehet.
Ebben bizony igen sok igazság van, és ha jobban belegondolunk, arra még ezek után igencsak sokat kellett várni, hogy Magyarországon a megtakarított tőke biztonsággal számíthasson nyereségre. De ez már átvezet a mai időkbe, így mi itt a történet szálát elvarrjuk.
