1948: Centenáris Kupa, Bukovi Márton és a stílus
1948. augusztus 20-án rendezték a Centenáris Kupa döntőjét. ami a Nyári Kupa mellett azon év nyarának legfőbb eseménye volt! Alig kevesebb, mint egy évvel korábban a kékcédulás választások után vagyunk, de a korabeli sajtó még Szent István napján megrendezésre kerülő mérkőzésről ír – méghozzá a Népszava! -, amit az éppen egy kisebb válságon átesett Vasas (igazgató- edző- és kapusváltás okozta feszültségek), és a stíluscsapat MTK vívott egymással.
Borítóképen: Bukovi Márton, 1950
Nem győzzük hangsúlyozni a stíluscsapat kifejezést, amit Ferenczi Attila nem egyszer említ, mint olyan alaptézist, ami a magyar futball jellemzője volt. A szót ugyanis nem ő találta ki, hanem a döntő előtt maga az MTK hangsúlyozta! Nem véletlenül!
Bukovi volt ugyanis az a zseni – aki játékosként a Fardival 4-szeres magyar bajnok, 3-szoros Magyar Kuap győztes, valamint 1-szeres Közép-európai Kupa-győztes volt! -, akinek kipattant a fejéből a zseniális ötlet, a hátravont középcsatár posztjának alkalmazása!
Miért olyan fontos ez? Nos, „csupán” azért, mert az első hátravont középcsatár Hidegkuti Nándor volt. E felállás szerint Hidegkuti Nándor a korabeli középcsatárokkal ellentétben az ellenfél kapujától a megszokottnál jóval távolabb helyezkedett el, kivonva a kapu előteréből a középhátvédet, akinek üresen hagyott helyére viszont szabadon futhatott be Puskás vagy Kocsis.
Ismerős nevek? Nem véletlen, ezek bizony azon örökké ragyogó gyémántjai a magyar labdarúgásnak, akik az Aranycsapat tagjaiként tönkre verték a világot klasszis játékukkal, na meg például a Bukovi által először alkalmazott hátravont csatár alkalmazásával!
De mindezt miért is írjuk le? Mert bár a körülmények kicsit sem voltak kedvezőek – a kommunisták már átvették a hatalmat, az MTK épp csak újjáalakult 1945-ban az 1940-es beolvadás után, a Vasas akkoriban „mindent vitt” -, de a korabeli lapok mégis Bukovi zsenialitását dicsérik!
A lényeg az, hogy akkoriban még megvolt az a képesség, hogy felismerték a zsenit maguk között azok, akik akár féltékenységből, akár más oknál fogva vissza is húzhatták volna őt!
A Képes Sport cikkét idézzük, amely az 1948. augusztus 24-én megjelenő számában „A Hét hőse: Bukovi Márton” című cikkében méltatja az edzőzsenit:
Amikor pénteken délután az MTK-Vasas-mérkőzés lezajlása után a csapatok felsorakoztak tiszteletadásra, a dübörgő taps és a Hajrá MTK egyszerre csak kezdett átalakulni. Átalakult ütemes „Bu-ko-vi! Bu-ko-vi !” kiáltássá.
És Marci barátunk csendesen lehajtotta a fejét, felkelt a kispadról, ahol int és besomfordált a játékoskijáró alagútjába…
Mintha csak szégyelte volna, hogy a közönség, nemcsak a bennfentesek, a dolgok ismerősei, de a vadidegenek is neki tulajdonítják az MTK nagyszerű diadalát.
— Nem lehet véletlen az — magyarázta pár nappal előbb Lakat Karcsi, a Ferencváros kitűnő fedezete, hogy mindenki feljavul a Bukovi keze alatt. Az a Kovács, meg az a Mészáros esztendőkön át legfeljebb jó közepes játékosnak számított. Majdnem azt mondom, pimfek voltak a BSzKRt-ban. És az MTK-ban is csak szükségmegoldások voltak, amíg csak Bukovi ide nem jött.
Ma pedig nyugodtan be lehet bármelyiküket tenni a válogatottba! Igen, Bukovi kihozza mindenkiből azt, ami benne rejtőzik. Felszínre hozza a tehetséget, kibányássza, megtisztítja az aranyat a rárakodott salaktól, tündöklővé csiszolja az első pillantásra értéktelennek látszó drágakövet. Nem hiába volt ékszerész annak idején!
Amikor utána megyünk az öltözőbe, hogy gratuláljunk nem is csak a győzelemhez, hanem ahhoz a nagyszerű, magasabb rendű futballhoz, amit a csapata játszik, szinte mentegetődzve mondja:
— Ideje volt már, hogy valami komolyabb diadalt arassunk, valami díjat nyerjünk már egyszer mi is…
A Centenáris Kupa hőse az MTK volt a maga veretlenségében, s az MTK diadalainak főrészese Bukovi Márton. Hogy stílust vitt bele a csapatába, az magától értetődik. Elvégre a legstílusosabb, legokosabb, legfinomabb futballisták egyike volt játékos korában.
De a korszerű, háromhátvédes rendszert is tökéletesen tudja tanítani ő, a legtipikusabb támadó középfedezet, aki a világ legnagyobb támadó centerhalljai közé tartozott, miközben még tévedésből sem ment soha hátra a védelemnek segíteni. Ezen már sokan csodálkoztak és nehezen értették meg.
Ennek mi a magyarázata? A magyarázat egyszerű: abban a „százszázalékos Ferencvárosban“, amelybe Bukovi is beletartozott, az volt a középfedezet kötelessége. A lesszabály átalakította új futballban — ez a helyes játékmodor!
Bukovi a legkövetkezetesebb ember! Nincs itt törés, nincs itt pálfordulás, nincs semmi elv-megváltoztatás, nincs itt „hitehagyás”. Bukovi akkor is azt csinálta, amit ma csinál: igyekezik a tökéletes megoldást kiválasztani és megtalálni.
