Magyarság Nagyjaink Történelem Történelem Videók

1950 február 27: Bemutatják az első magyar színes filmet, a Lúdas Matyit

73 éve ezen a napon mutatták be a magyar filmtörténet első színes filmjét, a Lúdas Matyit. Hogy miért éppen erre a filmre esett a választás? Talán azért, mert Fazekas Mihály akkor is népszerű történetébe bele lehetett gyömöszölni az elnyomó kapitalista elleni harc eszméjét? Ki tudja, talán még az is lehet…

Borítóképen: A Lúdas Matyi DVD-borítójáról

A budapesti Városi Színházban volt a bemutató, a filmet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte, Hegyi Barnabás fényképezte.

Főszereplője Soós Imre, továbbá a kor elismert színészei: Horváth Teri, Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János és Kiss Manyi. Hatszáz statisztával, sok külső helyszínen forgattak.

A színes technika fejletlensége miatt napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékos részeken megváltoztak a színek. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak látszott, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A forgatás során “színnaplót” vezettek.

A forgatás után két évvel elvesztette színeit, a hang pedig olyan torz volt, hogy 1961-ben újraszinkronizálták és fekete-fehérben vetítették. Lúdas Matyi Soós Imre helyett sokáig Csíkos Gábor hangján szólalt meg. 2004-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum az eredeti hangot és színeket feljavították, a digitálisan felújított változat premierje 2004. december 25-én volt.

A Lúdas Matyit számos országban vetítették, többek között az Egyesült Államokban és Kínában is.

Ajánlott Cikkek