Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

1956, de nem politika – jeges árvíz!

Bár ma már 1956-ról szinte mindenkinek a politikai események jutnak eszébe, tudni kell, hogy a tavasz folyamán igen komoly természeti katasztrófa veszélyeztetett, és rettenetes anyagi károk keletkeztek. A nagy károk ellenére, a jeges árvíznek nem volt köze a későbbi politikai eseményekhez, ellenben kiderült, hogy a Duna a korábbi szabályozások ellenére – vagy éppen a szabályozás hibái miatt? – még mindig tud igen komoly meglepetéseket okozni.

Borítóképen: A dunai jeges árvíz a Tassi-zsilipet feldöntötte és felfelé folyva a kis-Dunán Csepelig elöntötte az Árpád-ligetet és a Czucor-szigetet

Ahhoz, hogy megértsük, miért fontos ma is a Duna szabályozása, tudni kell, hogy ’56-ot megelőzően ’54-ben is volt egy igen komoly áradás, mikoris a Szigetközben gátszakadások következtében beállott károk és a védekezés költségei akkori értékben több, mint félmilliárd forintba kerültek (524,9 millió forint) romba dőlt 1.394 és megrongálódott 2.165 ház…

De ami ennél is komolyabb figyelmeztetés volt, az nem más, mint, hogy Pozsonynál, Dunaremeténél, Gyönyűnél és Budapesten az addig mért legmagasabb vízállást mérték, pedig Bécsnél az 1501-es (ott már akkor volt mérés) csúcstól még így is 1,4 méterrel maradt el a tetőzés vízszintje!

Ez annyit jelent, hogy ha az 1501-es adatokat tekintjük, a Budapesten mért legnagyobb vízállás – 8,45 méter, 1965-ben, amikor Bécsnél „csak” 7,56 métert mértek az 1501-es 10 méterrel szemben – azonos körülmények esetén akár elérheti a 10 métert is!

Ezt nevezhetjük az 1000 éves elméleti rekord vízszintnek, és tudni kell, hogy ilyen vízállásokat nem biztos, hogy elviselnek a védművek, ahogy 1954-ben már a budapesti 8,45 méter is igen nagy problémát okozott!

De mi történt 1956-ban? Nos, a dunai jeges árvizek a jégtorlaszok következményei, azonban a torlaszok keletkezési helye bizonytalan. Márpedig ’56 tavaszán a Dunát Bécstől Orsováig – mintegy 940 kilométer hosszban – kisebb megszakításokkal jégpáncél borította, amelynek vastagsága átlag 25-30 centiméter volt.

A szakemberek úgy értékelték, ha az olvadás nyugatról indul meg, akkor a jég helyenkénti torlódása miatt számolni kell az áradással.

Mint ahogy várható volt – és amitől tartottak a vízügyi szakemberek -, az olvadás okozta jégzajlás nyugatról indult, amit tetézett az osztrák Alpokban megindult gyors olvadás is. Ez minden addigi méretet meghaladó árhullám bekövetkezését jósolta.

Március első napjaiban az árhullám elérte Magyarországot. Március 5-én és 6-án (vagyis hétfőn és kedden) a Szigetköz gátjait feszítette a jeges áradat. A jégtorlaszokat a honvédség készültségben lévő műszaki alakulatai szétrobbantották, amelyek a hét közepére Dunaföldvár alá értek.

Azonban a felső Dunán szétrobbantott jégtorlasz Dunaföldvár és Paks közötti szakaszon hajnalban Ordasnál megállt.

Baja felett – mintegy 30-40 kilométerre – összefüggő jégtáblákat talált a fentről érkező nagy mennyiségű jég és víz, így több helyütt igen magas, úgynevezett „jégdugó” keletkezett.

A jégzajlás megindítására, az összefüggő jégtakaró megbontására a honvédség légi és műszaki egységei bombázni, robbantani kezdték a megadott célokat, a jégtorlaszokat. Azonban a zajlás a bombázás és robbantások ellenére sem indult meg, amit elsősorban a Baja felett álló jég akadályozott meg.

Csütörtökön (március 8-án) reggel például Dunavecse északi részén már csak az igen magas és széles nyúlgátak tartották vissza a jeges vizet. Az árterületeken több házat ki is kellett üríteni, a dunaföldvári hídnál húzódó országutat pedig elöntötte a víz. Különösen veszélyes volt a helyzet Dömsöd és Dunavecse között. A tassi zsilip felett ugyanis feltört az ár és a Kis-Duna vizét árasztotta.

Végül a 250 kg-os bombák bevetése sikerrel járt, március 8-án délután négy órára Ordasnál sikerült szétbombázni a nyolc méter vastag jégtorlaszt. A hirtelen zajlás megindította a Baja feletti összefüggő jeget is.

A jég, a zajlás és az árhullám levonulásának helyzete gyakorlatilag óráról órára változott. Pénteken, március 9-én Dömsödtől Bajáig zajlott a Duna, a vízszint elkezdett csökkeni. Másnap Dunaföldvárnál újabb jégtorlasz keletkezett, ami ismét vízszintemelkedést okozott.

Az árvízvédelmi kormánybiztos tájékoztatása szerint ekkor – vagyis 1956. március 10-én – már több mint 30.000 ember, 2.200 tehergépkocsi és földmunkagép erősítette a gátakat, mentették az ingóságokat, az állatokat. A védekezést nehezítette a váratlan, márciusra nem jellemző rendkívüli hideg és metsző szél.

Március 11-én Budapestnél – ahol a tetőzés szombaton 763 cm-rel következett be – a Duna vízszintje már lassú apadásba ment át. Hasonlóan apadt – igaz csak 1 -2 centimétert – a Budapesttől délre Apostagig tartó szakasza is. Azonban Dunaföldvártól délre a vízszint tovább emelkedett.

Szombaton és vasárnap (március 10-11.) óriási műszaki erőket vetettek be az árvízvédelmi szervek, hogy utat nyissanak a fentről érkező hatalmas víztömegnek. A légierők nagyméretű bombákkal rombolták, a nehéztüzérek lövegekkel verték, a robbantóalakulatok pedig aknákkal lazították a jeget, amely szinte egy tömbben állt Dunaföldvárnál.

Vasárnap délig mintegy 40-50 centimétert csökkent a vízszint. Apadt a Duna Tassnál, Apostagnál, Soltnál, Bölcskénél, egészen Paksig. A hatos budapesti pécsi főútvonalról is lehúzódott a víz.

Pakstól lefelé azonban nem csökkent, hanem emelkedett a vízállás. Ugyanis a dunaföldvári jégtorlasz megindulása következtében az árhullám most ebbe a térségbe ért.

Ekkor a védekezésben részt vevők többsége még abban reménykedett, hogy a Baja alatti jégtorlaszt rövidebb idő alatt megbontják, nem keletkezik újabb „jégdugó”.

Fajsznál jégtorlasz keletkezett, s Bajától kisebb megszakításokkal beállt a jég egészen az országhatárig. Ezért az árvízvédelmi kormánybiztos ideirányította a honvédségi műszaki erők legnagyobb részét. A víz Bajánál kétóránként négy centiméterrel emelkedett. Különösen veszélyes volt a helyzet az úgynevezett Vajastorok és Érsekcsanád között, ahol a jégtorlasz hatására a vízszint hihetetlenül gyorsan, mintegy másfél métert emelkedett.

Különösen nagy erőfeszítéssel folyt a védekezés Bajánál. Itt ugyanis a város Duna-parti részét – alacsony fekvése miatt – elöntötte a víz.

Sajnos, a vízszint a késő esti órákban tovább emelkedett, hiszen a Dunaföldvár felől érkező árhullám a jégtorlasz miatt még nem talált utat magának lefelé. A légierő bombázógépei és a tüzérek azon dolgoztak, hogy alulról felfelé haladva (vagyis az országhatártól Baja irányába) mielőbb szétrobbantsák a jeget.

A jugoszláv vízügyesek is elsősorban a „jégdugó” felszámolásával foglalkoztak. Annál inkább, ugyanis az országhatártól délre egy hat kilométeres szakaszon szintén jég borította a folyó vizét.

Baja város számára a legtragikusabb esemény 1956. március 11-én 17:45 órakor következett be, amikor — a védekezők erőfeszítése ellenére – a jeges ár áttörte a város központjában lévő, a „Pecáló fiú” – szoborról is ismert, téglaboltíves Vörös-hidat.

A Vörös-híd

A Vörös-hidat valamikor az 1830-as években építették. A mostani árvízi emlékmű helyén állt a Szentjánosi úton (ma Bajcsy-Zsilinszky út). Eredeti formájában körülbelül 100 évig használták, majd 1934-35-ig (Nagy András tervei alapján) átépítették. Ekkor kapta díszítésül Miskolczy Ferenc festőművész Pecáló fiú nevű szobrát. ami Kender István kisplasztikája alapján készült 1934-35-ben.

A károkat Bullai István főmérnök, vízügyi igazgató április 14.-i jelentésében így összegezte: „Közvetlenül a várost ért anyagi károk: – épületkár: 288, ebből 180-200 lakóházat 100 %-os kár ért; – gyár, üzem 9, a Posztógyárat ért kár a legnagyobb – a Vörös-híd teljesen megsemmisült. Az árvíz időtartama alatt sem a védekezésben részvevők, sem a lakosság köréből emberéletben kár nem esett”.

Dégen Imre árvízvédelmi kormánybiztos sajtóértekezleten így nyilatkozott: „Négy község egész területét, 16 községnek pedig kisebb-nagyobb részét öntötte el az ár, s a vízbe került 8.500 ház közül az előzetes becslések szerint több mint 3.400 lakhatatlanná vált. Az árvízkárosultak száma 30.000 és 130.000 katasztrális hold mezőgazdasági területet öntött el a jeges ár.”

A keddi napon (március 13.) három különösen veszélyes ponton dolgoztak a védelmi erők. Baja fölött – Sükösd és Érsekcsanád között – az árhullám már a második homokzsáksort is elérte, s több helyen el is mosta. Az ilyen részeken a víz átömlött a gáton, amit nyúlgátak magasításával próbáltak fékezni.

Itt a védgátat március 13-án kedden szakította át a megáradt Duna. Szerdára virradó éjszaka mintegy 4.000 katona és 5.000 környékbeli lakos építette a védelmi vonalat Fájsz és Sükösd között. Reggelre sikerült homokzsák-nyúlgátat építeni az 51-es budapest-bajai országút mentén. Délelőtt azonban olyan magasra szökött a víz és oly erővel zúdult a nyúlgátra az árhullám, hogy elmosta a homokzsákokat, veszélyeztetve Kalocsa és Hajós településeket.

Ezen a napon Pörbölynél a Duna bal partján is gátszakadás következett be, ami a Baja-Bátaszék közötti vasútvonalat veszélyeztette. De a víz kitörése veszélyeztette Báta és Bátaszék településeket is.

Baján a déli gátszakadások hatására a vízszint mintegy 70 centimétert apadt, ezáltal az ott kiömlő víz csökkentette a városban a vízszintet, valamint enyhült a város mélyebb pontjain lévő utcaszakaszokat elzáró nyúlgátsorra nehezedő nyomás is.

Azonban az egész déli szakaszon a legsúlyosabb helyzet Szeremle község alatt és Mohács-szigeten alakult ki. Szeremle házait Nádházi András százados és 450 katonája védte a pusztító ártól, de a március 14-én a község alatt átszakított gáton elemi erővel tört át a víz. Mohács-szigetet a délutáni órákban teljesen elöntötte az áradat.

Az itt lakó mintegy 10.000 ember nagy részét már több napja elköltöztették, azonban többen nem akarták elhagyni lakóhelyüket és elbújtak a házakban.

A szigeten rekedt mintegy 900, a gátakon utolsó pillanatig helytálló katona is. A víz teljesen körülzárta őket. Körülbelül 400-an a Dunafalva fölötti gázcsonkon várták a segítséget.

Óriási küzdelem folyt másutt is az emberek megmentéséért. Könnyűrepülőgépek egész délelőtt alacsonyan repülve pásztázták a szigetet, s adták le jelentéseiket, hogy hol észlelnek mozgást, vagy más segélyt kérő jeleket. Több kiindulóhelyről mentették az embereket. A mohácsi kiindulópontra a délutáni órákig mintegy 2.400 lakost és 540 katonát hoztak ki a katonák.

Pénteken, vagyis március 16-án a Duna magyarországi szakaszán Bajáig már megindult a jelentős mértékű apadás. Bajától az országhatárig – ugyan 6 kilométerrel lejjebb vonult a jégtakaró – csak nagyon lassú, napi 10-15 centiméteres volt az apadás.

Ezzel tulajdonképpen a közvetlen veszély elmúlt, de még rengeteg munka volt hátra a károk elhárítására, és a sérült védművek rendbehozatalára…

Ajánlott Cikkek