1974 április: német-magyar párharcok a pályán

1974 április 17.-én Dortmundban rendezték a Német Szövetségi Köztársaság-Magyarország labdarúgó mérkőzést. A válogatott mérkőzés előtt pontban egy héttel az Újpesti Dózs SC (akkor éppen így nevezték) látta vendégül a Bayern Münchent, majd pontosan egy héttel a válogatott meccs után ők látogattak Münchenbe.

Borítóképen: Középen: Fazekas

Miért érdekesek számunkra – majd’ ötven év távlatából – ezek a mérkőzések? Mert bizony sok olyan futballista volt, akik mindhárom mérkőzésen pályára léptek, és végül elmaradt a siker. Sőt…

Persze – tegyük hozzá gyorsan! – az, hogy mi a siker, és mi nem, az erősen relatív ebben az összefüggésben, ugyanis az Újpest BEK elődöntőt játszott, azaz Európa legjobb négy csapata közt volt ekkoriban!

Sokan azt mondják, hogy válogatottunk rossz emlékű marseille-i vereséggel lépett arra az útra, ami a totális lecsúszáshoz vezetett, de ekkoriban a magyar válogatottat az élő-pontszámok alapján még mindig a 9. helyre sorolták – igaz, a németeket meg a 2.-ra.

Kijelenthetjük tehát, hogy a magyar foci az akkori nemzetközi szinthez mérten (!) jóval magasabb színvonalat képviselt, mint manapság.

„Ha valaki kételkedett abban, hogy a Bayern München lényeges jobb csapat, mint az Újpesti Dózsa, az a szerdai kupanapon minderről egyértelműen meggyőződhetett. Az egészben csak az a bosszantó, hogy ebből a lényeges jobból a Bayern édeskeveset mutatott, s inkább okos, mintsem jó játékkal végül is meglepő lezserséggel érte el a célját, az 1:1-es döntetlent” – írta a Magyar Ifjúság 1974. április 19.-i száma.

Világos? Az Újpest döntetlent játszik a Bayern-nel, és ez nem adott okot örömre, sőt! Az egész cikk – és az akkori sajtó egésze! – csak fanyalgott, és ilyeneket írtak:

„Szentmihályi a hazaadásokon kívül jószerivel semmit sem fogott meg, majd minden lövést, beívelést öklözött, s ezeket is többnyire a cipője elé”

„Dunai III. eltévedt a pályán, s ezért elvétve találkozott a labdával, Zámbó pedig, bár közelről, viszont izgalommentes kedélyességgel nézte a mérkőzést. Egyébként ugyanezt tette Bene és Fekete is, azzal a csekélyke különbséggel, hogy ők többnyire felfelé néztek, mintha csak a Népstadion fellett szálló repülőgépre csodálkoztak volna.”

Ne feledjük, hogy az akkori NSZK válogatottat a világ 2. legerősebb csapataként értékeltek, és több, mint féltucat játékost adott a Bayern a Nationalelf-be.

Az egyik oldalról tehát az az állítás, hogy tudott volt, a Bayern sokkal jobb csapat, a másik oldalról pedig az az állítás, hogy a magyar játékosok nem tettek meg mindent a győzelemért, miközben a németek lazáztak, ezért lett 1:1-es döntetlen.

A magunk részéről azt gondoljuk, hogy vagy az egyik, vagy a másik egyszerűen nem igaz, de azt is gondoljuk, hogy megint azzal állunk szemben, mint ezelőtt a cikk előtt jó 14 évvel.

Itt is, és 14 évvel azelőtt is ez volt az alapállás; ha egy magyar csapat nem menetel a végéig, és nem hódítja el az aranyérmet – legyen az bármilyen sorozat is! – a teljesítmény semmit nem ér!

De ez még semmi nem volt, hiszen jött a válogatott mérkőzés az NSZK ellen – barátságos meccs volt, nem volt tétje, de mégis kárt okozott… -, ahol bizony Dortmundban 5:0 arányban vereséget szenvedtünk!

És akkor jött az Újpest visszavágója Münchenben a válogatott meccs után egy héttel, ahol aztán – nem kis részben a válogatottban is szereplő újpesti játékosok érthető csalódottsága, rossz lelkiállapota miatt – 3:0 arányban alulmaradtak a lila-fehérek.

Kell mondani, hogy a meccs után olyan szalagcímek voltak, mint például „Klubszinten sem más a helyzet”, és ugye nem kell mondani, hogy a cikkek arról szóltak, milyen rossz is a magyar foci…

Különböző szakemberek, akik hatással lehetnek a magyar labdarúgásra, nézzék vissza azt, hogy miként vette körül a magyar focit az a mérgező környezet, amiben az abban az évben világbajnokságot nyert válogatott, és abban az évben BEK-et nyerő klub elleni fiaskók után még csak hozzávetőleg sem említették meg, hogy az a szint, ahol elbuktunk az még mindig a világ eleje volt!

Arról nem is beszélve, hogy csakis kritika volt, biztatás, vagy mondjuk értelmes javaslatok meg egy sem… Reális helyzetértékelés meg végképp nem volt, pedig a probléma megoldása a probléma megismerésével kezdődik!