Hírek

2014 április 27. Két pápa szentté avatása

XXIII. János és II. János Pál szentté avatási szertartását 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján tartották. A szentmise előkészületeként kilenc órától az isteni irgalmasság rózsafüzér imáját mondták a résztvevők, ezután a mindenszentek litániája hangzott el a Sixtus-kápolna kórusa, a római és a (XXIII. János szülőhelyének számító) bergamói egyházmegye kórusa, valamint a krakkói filharmonikusok kórusa előadásában.

A hivatalos szertartás előtt Ferenc pápa megölelte az első sorban, a bíborosok között helyet foglaló nyugalmazott pápát, XVI. Benedeket, akit a téren ünneplő tömeg nagy örömujjongással fogadott.

Tíz órakor Ferenc pápa a vele együtt miséző papokkal a Szent Péter-bazilika előtt felállított oltárhoz vonult, ezzel megkezdődött a szentmise. A jelentősebb koncelebrálók között volt Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, Stanisław Dziwisz krakkói érsek, II. János Pál egykori személyi titkára és Francesco Beschi, Bergamo püspöke. A koncelebráló papoknak 70 diakónus adta át az ostyát. Az áldoztatást a Szent Péter téren 600 pap, az Angyalvár felé vezető sugárúton további 200 végezte.

Ferenc pápa akaratából a kanonizáció rítusa egyszerű volt: Angelo Amato bíboros, a szentté avatási kongregáció prefektusa háromszor egymás után kérte a pápát, avassa szentté XXIII. Jánost és II. János Pált, mire az egyházfő latin nyelven elmondta az ünnepélyes szentté avatási formulát:

Hosszas gondolkodás után, többször is Isten segítségét kérve és meghallgatva sok testvérünk véleményét a püspökségben, szentté nyilvánítjuk és szentként határozzuk meg Boldog XXIII. Jánost és II. János Pált, beírjuk nevüket a szentek katalógusába, és elrendeljük, hogy az egész egyházban odaadóan tiszteljék őket a szentek sorában.

Ajánlott Cikkek