27 éve nincs köztünk: Simándy József Kossuth-díjas tenor operaénekes, kinek neve összeforrt Bánk bán alakjával

A világhírű tenor Kistarcsán született 1916. szeptember 18.-án. Iskolái elvégzése után egyáltalán nem volt biztos, hogy valaha színpadon látjuk, ugyanis a Szürketaxi vállalatnál autószerelést tanult, és a vállalatnál is dolgozott 1939 őszéig. De ekkor valami megváltozott…
Borítóképen: Simándy József operaénekes a Magyar Rádió stúdiójában – 1968 (forrás: Fortepan, 190458)
Posszert Emília magániskolájában, majd 1943 és 1945 között a Zeneakadémián tanulta az éneklést dr. Székelyhidy Ferenc növendékeként. A világháború alatt az Operaház kórusának tagja volt. E minőségében 1943. május 9-én lépett fel először ifjabb Johann Strauss A cigánybáró című operettjében.
Szólótenorként 1946-ban mutatkozott be a Szegedi Nemzeti Színházban, Bizet Carmen című operájában, Don José szerepében.
Ha jobban belegondolunk, ez elég gyors siker, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez a rövid idő alatt befutott pályát csakis annak a tehetségnek és a szorgalomnak az a fajta elegye tette lehetővé, ami kevesek sajátja!
Híres szerepe a Psalmus Hungaricus (Kodály) előadása is. Megjelenése, habitusa, gazdag hangja, belső ereje hőstenor szerepek eljátszására tette különösen alkalmassá. Számos lemeze készült, nagy sikerrel lépett fel Európa nagy operaházaiban és hangversenytermeiben, és itthon is a közönség kedvence volt.
A 20. század második felében nagyon sok magyar gyermek számára az ő hangján csendült fel először Erkel Ferenc Bánk bán Hazám, hazám áriája az iskolák ének-zene óráin.
Az Operaháznak 1990-ben lett örökös tagja, de ezt megelőzően már 1947-től társulaton kívüli magánénekese volt. 1956–1960 között a müncheni Staatsoperben is fellépett. 1978–1986 közt a Zeneakadémián tanított.
Ezzel együtt rádiós daljátékokban is szerepelt, róla aztán igazán nem volt elmondható, hogy csak a legnagyobb szerepeket vállalta el, de az is igaz, hogy kvalitásai okán rendre rá esett a választás, ha hangnemében igazán karakteres előadót kerestek.
Az pedig, hogy korunk – és persze a 20. század – mindent átpolitizáló időszakában minden egyes rendszerben díjakat kapott munkássága elismeréséül, talán mindennél többet mond elismertségéről, melyet természetesen kiváló alakításaival ért el. Fontosabb díjai:
- Kossuth-díj (1953)
- Érdemes művész (1962)
- Kiváló művész (1964)
- SZOT-díj (1970)
- Erzsébet-díj (1990)
- Bartók – Pásztory-díj (1990)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1996)
- Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1996)
- Magyar Örökség díj (1997)
- Kistarcsa díszpolgára (2013) (posztumusz)
Emlékét többek között a Simándy József Baráti Társaság és a Hazám, Hazám Te Mindenem Művészeti és Oktatási Alapítvány ápolja. A szegedi Simándy Énekversenyen számos jelentős énekes tűnt fel az évek során.
A napra pontosan 27 évvel ezelőtt távozott kiválóság hangját szerencsére számtalan felvétel őrzi.