Mások írták

400 év után bezárják a magyar iskolát Erdélyben

A Nemzeti Összetartozás Alapítvány iskolakezdő jótékonysági akciója a Délvidék után a székelyföldi Farcádon folytatódott. Az udvarhelyszéki falu általános iskolájának tanulói egy-egy tanszercsomagot kaptak, azonban szeptembertől másik helységben kell folytatniuk tanulmányaikat, a nagy múltú intézmény ugyanis létszámhiány miatt megszűnik – közölte a szervezet.

Farcád
A farcádi Lőrincz Áron Általános Iskolában 2021 őszén már nem lesz becsengetés (Fotók: noa2020.hu)

Mint írják: bár a 380 lelkes, zömmel református székelyek lakta Farcád Székelyudvarhelytől mindössze 5 kilométerre fekszik, idén végleg kicsengettek a példás rendben tartott tantermekben. Négyszáz éves fennállás után kimondták a farcádi Lőrincz Áron Általános Iskola megszűnését, a diákok a jövőben a felsőboldogfalvai iskolában folytatják tanulmányaikat.

A farcádi iskola első írásos említése 1641-ből maradt fenn Bodosi Kelemen akkori oskolamester jóvoltából, azonban bizonyos, hogy az intézmény ennél is régebbi. Az 1948-as államosításig református felekezeti iskolaként működött, ahol a fénykorban 60-80 tanuló koptatta a padokat.

“Az intézmény megszűnéséről éppen akkor szereztünk tudomást, amikor értesítettük az iskola vezetőségét, hogy idén a farcádi diákok tanévkezdését szeretnénk segíteni. A szomorú hír azonban nem szegte kedvünket, és az augusztus 15-i hétvégén személyesen el is juttattuk csomagjainkat Farcádra. A festői környezetben, hegyek és dombok ölelésében fekvő falu központjában Sándor István tanító fogadta csoportunkat, aki készségesen bemutatta az 1872-ben emelt épületet, amelyben ősztől már csak a magyar tannyelvű óvoda működik tizenhét gyermekkel” – közölte a Nemzeti Összetartozás Alapítvány.

Farcád

Farcádon nem a demográfia áll az iskolabezárás mögött, hanem paradox módon Székelyudvarhely közelsége, a szülők többsége ugyanis az aszfaltozott műút 2008-as kiépítése óta inkább a város iskoláiba íratja be gyermekét. Idénre mindössze négy nebuló maradt volna az intézményben, ami így már fenntarthatatlanná vált. Ők a közeli Felsőboldogfalván kezdik meg ősztől a tanévet, szintén magyar nyelven. A farcádi diákok elrománosodásától egyébként sem kell tartani, a környék homogén magyar lakosságú terület, a faluban mindössze egyetlen román család lakik. A festői fekvésű faluban egyelőre nincs veszélyben a megmaradás

“A diákoknak füzetekből, írószerekből, labdából és színezőkből álló csomagot készített össze alapítványunk. A tanszerek mellé néhány jó szellemiségű, magyar történelemmel foglalkozó könyvet – köztük Domonkos László író egyik legújabb művét, a Pompeji magyar hamuja címűt – is bekészítettünk” – írták az alapítvány munkatársai. Hozzátették: Farcádon egy jóakaratú, vendégszerető, nemzeti elkötelezettségű székely-magyar közösséget ismertünk meg. Egyedül amiatt vagyunk kissé szomorúak, hogy sajnálatos módon éppen alapítványunk jótékonysági akciója lett az utolsó esemény a négyszáz évet megélt intézmény történelmében.

erdely.ma

Ajánlott Cikkek