63 nap az élet! A Gyulai vár
Gyula szerepe akkor értékelődött fel, amikor az Oszmán Birodalom 1552-ben elfoglalta Temesvárt és Szolnokot. Ezzel az első vonalba került a mai napig épen megmaradt síkvidéki gótikus téglavár, de története jóval korábban kezdődött, még Károly Róbert idejében, hiszen az addig Békés mellett csendesen fejlődő település ekkor kapott városias jogokat; vásárokat tarthattak és vámot szedhettek. Igaz ekkor még nemlétezett a vár, de a városias jogon alapuló bevételek már lehetőséget adtak egy erősség megépítésére.
Borítóképen: A Gyulai vár napjainkban
A város történetében nagy lépés volt, hogy az oklevelekben 1419-től mint oppidiumot, azaz mezővárost említik Gyulát.
Ne feledjük, hogy közben azért KárolyRóbert óta eltelt 60-70 év, de akkoriban a fejlődés nem volt olyan szélsebes, mint a későbbi korokban. A gyulai uradalmat Zsigmond magyar király 1403-ban Maróti János macsói bánnak adományozta; ezután Maróti építtette fel a várat. Egy 1405-ös hatalmaskodási perben két gyulai várnagyról írnak, a történészek ebből arra következtetnek, hogy az így nevezettek egy épülőfélben lévő vár főtisztjei lehettek.
1445-ben a ma is látható vár jó része már állt; kápolnáját 1445. június 10-én Miklós tripolitán püspök, egri segédpüspök szentelte fel.
A Maróti család magva szakadtával 1476-ban a vár visszaszállt a királyra. Mátyás király hat éven át volt a vár ura, majd 1482-ben természetes fiának, Corvin Jánosnak adományozta. Az uradalomhoz ekkor már 83 falu és puszta tartozott.
Egy 1484-ben kelt oklevelében fiára és Gyula várának mindenkori várnagyára ruházta Békés vármegye főispánjának tisztjét, így ez a város vált a megye központjává.
Corvin János 1504-ben meghalt, így özvegye, Frangepán Beatrix rövid ideig egyedül kormányozta a gyulai várat, aki aztán a király kérésének engedve Brandenburgi Györgyhöz ment feleségül. Az új tulajdonos a várépület nyugati sarkán egy nagy rondellát (kerek ágyútornyot) építtetett, és ő alakíttatta ki a tetőtéri ágyúlőrés töréseit is. Eddigre a vár lakóhely- és rezidencia jellege megszűnt.
A tűzfegyverek megjelenésének hatására ugyanis át kellett alakítani a középkori védműveket, a kényelmi funkciók visszaszorultak.
1514-ban a Dózsa-féle parasztfelkelés során ostrom alá vették a várat, de nem sikerült elfoglalni, viszont Szapolyai János sikerrel járt; hosszú, majdnem egyéves ostrommal kiéheztették a védőket, így azok kénytelenek voltak feladni a várat. Új tulajdonosa az ostromló hadat vezető Czibak Imre lett.
A két király, Ferdinánd és Szapolyai békekötése után – miután Czibak meghalt – a Patóczy család 1552-ben Boldogkő váráért elcserélte Gyulát Ferdinánddal, így a gyulai vár ismét királyi birtok lett.
1551-ben a török elérte a Maros vonalát, és továbbhaladásának egyetlen gátja a gyulai vár volt.
Amitől évek óta rettegtek a gyulaiak, 1566-ban következett be. Július 2-án Pertev pasa mintegy 30 ezer fős seregével körülzárta a várost és a várat.
A harcok július 11-én kezdődtek, amikor a török megostromolta a vár leggyengébb pontját, a huszárvárat. A védők 13 napon át tudták azt tartani, végül július 23-án, átkeltek a vizesárkon és visszavonultak a derékvárba. A derékvárat augusztus 20-ig, 28 napon át sikerült tartani a megújuló török rohamok és a folyamatos ágyúzás ellenére, ami szinte csodának számít. A tárgyalások a vár átadásáról augusztus 21-től vette kezdetét.
A várvédők 63 napi hősies kitartásuk a török elleni várharcok csúcsát jelentette. Csaknem kétszer tovább állt ellen a töröknek, mint a lényegesen jobban megerősített Temesvár (35 nap) és Szigetvár (31 nap), nem beszélve Eger 1596-os ostromáról (21 nap).
Egy végvárnak éppen az a fő funkciója, hogy az ellenség mind hosszabb idejű lekötésével megkímélje a hátországot a további pusztítástól. A gyulai vár hadtörténete unikális abban a tekintetben, hogy a várat ostrommal bevenni soha senki sem tudta, ha gazdát cserélt, mindig a védők kiéheztetését követő tárgyalások útján, nem pedig feltétel nélküli kapitulációval jutott ostromlói kezére.
Kevés oklevél maradt fent a török kori Gyuláról. Evlia Cselebi török utazó 1664-1666 között járt Magyarországon, többek között Gyulán is. A szemtanú hitelességével ír a várról és környezetéről. Velencéhez hasonlítja Gyulát, mert a különös járású és nagyszámú folyó-ágakon mindenki csónakon közlekedik.
„Különös látvány ez, hogy egyik házból a másikba, egyik kertből a másik kertbe, a malomba, barátjának vagy ismerősének látogatására mindenki csónakon megy.”
Igen, Gyula akkoriban nagyon nem úgy nézett ki, mint ma, ugyanis a vár az akkor szabályozatlan Fehér-Körös egykori árterületén feküdt. A környék tökéletes síkság. Fő folyónk, a Fehér-Körös kis esése miatt nem vájt magának olyan mély medret, hogy nagy víztömegét áradásokkor is levezethetné.
Csekély esése miatt több ágra szakadt, melyek szigeteket vettek körül. A magasabb területek még árvíz idején is vízmentesek maradtak. Két szigetre építkeztek, egyiken fekszik a város, egy másikon a vár. Erősségét az adta, hogy a Fehér-Körös mocsaras ágai között, nehezen megközelíthető szigetek egyikén épült fel. Mivel kő nem található a közelben, ezért falait helyben égetett téglákból rakták fel.
1591-ből maradt fenn egy zsoldjegyzék Gyula török őrségéről. Ekkor 276 lovas (ulufendzsi) szolgált a várban. A belső vár védelmét 112 janicsár látta el. A külső várban 36 janicsárt, 106 gyalogost (azab), és 74 délszláv származású martalócot írtak össze.
A felszabadító hadjárat az ország hadműveleti területté válásával, azaz óriási pusztítással járt együtt. 1693 tavaszán Heisler tábornagy a kisebb borosjenői és világosi várat visszafoglalta. Ekkorra már Gyula maradt a törökök egyetlen erőssége a Marostól északra.
Pollandt 1694-ben blokád alá vehette Gyulát. A szorult helyzetbe került pasa a fiát küldte Temesvárra, hogy segítséget kérjen. Dzsáfer pasa seregét azonban október végén kétszer is visszafordították a Marostól, ráadásul Péterváradról megérkezett Gyula alá Gronsfeld tábornok 8 ezrede is. Az élelmiszerhiánnyal küzdő várőrség számára nem maradt más választás, mint az erősség feladása.
A gyulai vár épségben vészelte át a török harcokat, és bár nem számított ekkor már komoly erősségnek, mégis szerepet kapott a Rákóczi-szabadságharcban. Gyula környéke ismét hadszíntérré változott.
Az 1705 únius 24-i robbantás nyoma most is látszik: a torony melletti fal az alapjáig meghasadt. Az utókor szerencséjére azonban nem omlott le.
Az 1735-ben még egy váratlan esemény során lett némi katonai jelentősége. A Péró-féle felkelés során az urasági hajdúk és a bemenekült nemesek véresen visszaverték a támadó parasztokat. Ezután katonai szerepe többet már nem volt.
A katonai jelentőségét vesztett várépületben cselédlakásokat alakítottak ki, de 1905-ben elkészült a kastély cselédszárnya, így a vár lakatlanná vált. Almássy Dénes gróf a vár falát kijavíttatta, így kastélykertjének romantikus éke lett a sokat megélt középkori vár.
1918-ban a forradalom idején tárgyalta a városvezetés a vár elbontását. Tégláit lakóházak építésére kívánták felhasználni. Nem szokatlan a téglavárak újrahasznosítása a magyar történelemben. Az 1879-es szegedi nagy árvíz után a vár jó minőségű tégláit használták fel a szegediek belvárosuk rehabilitációjára.
1956. után indul meg a vár régészeti feltárása, ami 1961-ig tartott. 1964. óta színház működik falai között nyaranta.
