Épített örökség Felvidék Magyarság Történelem

64 Vármegye – 7. Bars vármegye

Mennyit veszített a Magyar Nemzet az ország az öntudat, a családok szinte fel sem lehet mérni, de egy számvetést érdemes elkészíteni , mennyi is maradt. Akkor amikor nyugaton értetlenül állnak amikor egy magyar a sérelmeire hívatkozik jó ha tud az a magyar mire hívatkozni. Trianon nem örök mert csak azt veszítjük el amiről önként lemondunk. Tehetünk ellene. Első körben az 1921 XXXIII. törvényt kell hatályon kívül helyezni, ezután léphetünk tovább. Ezek nem üres szavak ezt mindekinek meg kell értenie. Addig viszont lássuk mivel tartozik nekünk Európa. Lássuk a 64 történelmi vármegyét egyenként. Bars vármegye.

 Bars vármegye (szlovákul Tekov, németül Barsch, latinul Barsiensis) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság felvidéki részében. Székhelye az 1700-as évektől Aranyosmarót volt. A vármegye területe jelenleg Szlovákia része.

Bars vármegye területét északon Nyitra és Turóc vármegyék, keleten Zólyom és Hont vármegyék, délen Komárom és Esztergom vármegyék, nyugaton pedig Nyitra vármegye határolja. A vármegye északnyugati részét magas hegységek, déli részét pedig síkságok fedik. Legfontosabb folyója a Garam.

Bars vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Barsvár központtal valószínűleg a Miskolc-Bés nemzetség birtokain. Bars várát először 1075-ben említi okirat Borsu néven, a megye róla kapta nevét. A kővár felépítése előtt állt itt egy palánkvár is. 1240-ben IV. Béla a váraljai településnek városi rangot adott.

Forgách Zsigmond 1611 júliusától szeptemberéig sikertelen hadjáratot vezetett Erdélybe Báthory Gábor erdélyi fejedelem ellen, melynek során sok barsi katona veszett oda.

1841-es vármegyei közgyűlés az országgyűlési költséget, a Nemzeti Színház rájuk eső költségét, illetve a nemesi felkelések elmaradt összegeit a vármegye nemeseire és birtokaira elosztva rótta ki.

1918-ban Csehszlovákia része lett, amit a trianoni békeszerződés erősített meg 1920-ban. A vármegye utolsó magyar alispánja, dr. persei Persay Ferenc (1854-1937), rendet tett a zűrzavaros Tanácsköztársaság után, a vármegye védelme szervezésében jeleskedett, és nagy szerepet töltött később a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája igen aktív tagjaként.

Az I. bécsi döntés 1938-ban Bars vármegye területének déli részét Magyarországnak ítélte. Ekkor ez a megyetöredéket Bars és Hont k.e.e. vármegye néven, Léva székhellyel összevonták Hont vármegyével, melynek egyik része addig Magyarországhoz tartozott Nógrád és Hont k.e.e. vármegye keretei között, másik részét ugyanekkor csatolták Magyarországhoz.

A második világháború után a bécsi döntések érvényüket veszítették, visszaálltak az 1938 előtti határok.

Szlovákia függetlenné válása, 1993 óta az egykori Bars vármegye területe ennek része, és az 1996-os közigazgatási reform óta részben a Nyitrai kerülethez, részben a Besztercebányai kerülethez tartozik.

Matunák Mihály szerint a nyelvhatár még a török korban északabbra húzódott, egyes települések a visszafoglalást követően szlovákosodtak el teljesen az újratelepítéseknek köszönhetően. Nagy hatással volt erre például az 1599-es török betörés.

A lakosság száma 1857-ben 140 556 volt. Közülük 45 881 magyar (32,64%), 7 985 német (5,68%), 86 690 szlovák (61,68%) anyanyelvű volt.

A lakosság száma 1880-ban 142 691 volt. Közülük 42 118 magyar (29,52%), 16 863 német (11,82%), 79 108 szlovák (55,44%), 381 egyéb anyanyelvű volt.

A vármegyének 1910-ben 179.312 lakosa volt, ebből:

  • 97 824 szlovák (54,55%)
  • 62 022 magyar (34,58%)
  • 17 366 német (9,68%)
  • 2100 egyéb (1,17%)

anyanyelvű volt.

Ajánlott Cikkek