70 éve: Megnyitja kapuit a Népstadion

A futball volt az a sport, ami hatásában elég erős volt ahhoz, hogy a sportot az előkelőségek úri passziójától eljuttassa odáig, hogy a széles néprétegekhez eljusson, és ebben természetesen elvitathatatlan érdemei voltak az olimpiai mozgalomnak is! Nem csoda, hogy Magyarországon már 1913-ban komoly terveket szőttek, és versenyeztek az építészek a nemzeti stadion megépítéséért!
Borítóképen: Jobb oldalon állványok veszik körül a készülő betontornyokat, amelyekre a stadion további emeleteit helyezik majd. Egy ilyen pilon 33 méter magas. – Még épül a Népstadion, 1951
Azokban az időkben leginkább az hajtotta a Magyar Olimpiai Bizottságot – ami már 1895-ben megalakult -, hogy Magyarországon rendezzenek olimpiát. Ezt a célt ugyan nem sikerült elérni, de a Vérmezőre tervezett nemzeti stadionról rengeteg információ fellelhető a mai napig is. Íme:
Ezt a tervet Bécsben elkaszálták, de 1920 után is megmaradt a törekvés. Persze az idő előrehaladtával egyre kisebb eséllyel pályázhattunk, mert miközben a rendezés költségei egyre emelkedtek, addig a gazdasági helyzet erősen labilis volt. Ezzel együtt volt további próbálkozás, méghozzá téli olimpia rendezésére!
Ezután a kis kitérő után térjünk rá arra, hogyan jött végül létre a Népstadion, milyen előzményei voltak a hosszasan tervezett intézmény létrejöttének. Ehhez egy korábbi videónkat ajánljuk, ami röviden bemutatja, hogyan jutottunk el végül a Népstadionig:
Ma már csak képeken és régi filmfelvételeken látható a Népstadion, de sok szép emlék fűződik hozzá!