78 éve távozott Ditrói Mór, a kolozsvári Nemzeti Színház felvirágoztatója, a Vígszínház első igazgatója

1887-től a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójaként főként a magyar drámát és a klasszikus műveket népszerűsítette. Az ő nevéhez fűződött a színház fénykora. Az itt felnevelt kiváló együttesből több színészt szerződtetett 1896-ban a budapesti Vígszínházhoz, amelynek első igazgatója lett.

Borítóképen: Ditrói Mór

Legendás társulatával új korszakot nyitott a magyar színészet történetében. Kemény módszerrel alakította ki az ú.n. vígszínházi stílust, az átélésre és őszinteségre törekvő, tökéletesen összehangolt színészi játékot.

Apja, id. Himmelstein Mór kereskedő, építési vállalkozó volt, majd a kolozsvári Fő téren álló Nemzeti Szálloda bérlője. Édesanyja ditrói Puskás Mária, székely nemesi családból származott, amellyel azonban házasságkötése miatt megszakadt minden kapcsolata. Az apa fontosnak tartotta gyermekeinek művelődését, amint anyagi helyzete megengedte, rajztanárt, német–francia tanárt, zenetanárt fogadott gyermekei mellé.

1874-ben kezdte pályáját a kolozsvári színháznál, ahol színésznövendékként lépett fel, ekkor már Ditrói Mór néven; április 9-én Jules Sandeau Marcel című egy felvonásos drámájában, majd április 11-én Czakó Zsigmond Kalmár és tengerész című darabjában játszott. Ugyanebben az évben Szacsvay Imrével és menyasszonyával, későbbi feleségével, Eibenschütz Marival a kolozsvári színházhoz szerződött, ahol 1878-ig maradt. Számos kisebb szerepben lépett fel, de komolyabb sikert nem aratott.

Az 1878/79-es és 1879/1880-as évadban feleségével együtt Aradra szerződött, ahol rendezőként és művezetőként is dolgozott. 1880-ban részt vett a kolozsvári színház művészeiből szervezett alkalmi társulat bécsi vendégszereplésén; többnyire kisebb mellékszerepeket játszott. 1880-ban került Krecsányi Ignác kassai társulatához, ahol elsősorban rendezőként dolgozott. 1881-ben a Népszínház tagja volt Evva Lajos társulatában, majd ismét Debrecenben, Krecsányinál töltötte a következő évadot.

1883–1885 között Szegeden volt művezető, ahol a nehéz körülmények ellenére nagy sikerrel állította színpadra Az ember tragédiáját; az első előadáson ő maga játszotta Ádám szerepét.

Miután 1885. április 22-én leégett a szegedi színház, két évig Jakab Lajosnál Nagyváradon, Sopronban, Székesfehérváron, majd Szabadkán dolgozott. Közben megpályázta az újjáépítendő szegedi színház igazgatói tisztségét, amelyet azonban Aradi Gerő, a debreceni színház igazgatója nyert el.

1887-ben a kolozsvári színház újonnan kinevezett intendánsa, Bölöny József Ditrói Mórt hívta meg bérlő-igazgatónak; Ditrói csak azután vállalta el a megbízást, hogy az aradiak felmentették szóbeli ígérete alól. Bölöny és Ditrói 1887. július 16-án Nagyváradon kötötték meg a szerződést, melynek értelmében a színészek szerződtetése, a darabválasztás és a műsorpolitika egyaránt az igazgató kizárólagos hatáskörébe tartozott.

Kezdetben az intendáns és az igazgató között jó kapcsolat alakult ki, ám ez a viszony Ditrói önérzetessége miatt pár év alatt megromlott; 1890-ben a belügyminiszternek kellett elsimítania konfliktusukat.

Ditrói Mór kolozsvári működéséhez fűződik a színház egyik fénykora, egyben Ditrói szakmai működésének elfelejtett csúcsteljesítménye.

Amellett, hogy a kiszolgálta a könnyedebb szórakozásra vágyó közönséget, ezzel biztosítva az anyagi sikert, új darabokat is műsorra tűzött, például Henrik Ibsen műveit. Igazgatásának egyik legfontosabb eredménye a társulat felépítése.

A kiemelkedő színvonal ellenére Ditrói számos intrika célpontja lett. Egy színész szerződésének meg nem újítása miatt több arisztokrata felmondta a páholybérletet, a kolozsvári sajtó pedig a színház állami fenntartásba vétele mellett állt ki a vállalkozó-igazgatói rendszerrel szemben. Egy az Ellenzékben 1895-ben megjelent cikk szerint „a kormány, főleg Ditrói ismételt kérése következtében, több ízben megújította a vállalati szerződést, tisztán az ő személyére és az ő anyagi érdekeire való tekintetből.”

A támadások hozzájárultak ahhoz, hogy 1895. augusztusban Ditrói elfogadta a felkérést az újonnan nyíló Vígszínház igazgatására; vele együtt mentek a legjobb kolozsvári prózai színészek is.

1897-ben megalapította a Vígszínház színésziskoláját azzal a céllal, hogy a színház igényeinek megfelelő utánpótlást neveljen, mivel erre a Színiakadémiát, ahol a Nemzeti Színház tagjai tanítottak, nem tartotta alkalmasnak. Az iskola 1903-tól az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolája néven működött 1949-ig; igazgatója 1917-ig Ditrói Mór volt.

1901-től, amikor a bérlőtársaságból Faludi Gábor kivételével az összes tag kivált, valamelyest megerősödött Ditrói szerepe a műsorválasztásban. Elképzelhető, hogy az ő hatása is közrejátszott abban, hogy a színház profiljában helyet kaptak a gyermekelőadások. 1902. január 1-jén Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros című történelmi darabjának századik előadásával egy száz előadásból álló magyar ciklust kezdett, melyet 1902. március 25-én fejezett be.

A ciklus nem járt közönségsikerrel, de a magyar írók egész generációját vonzotta a színház közelébe, elsősorban Molnár Ferencet.

1902 és 1922 között az Országos Színészegyesület ügyvezető elnöke, majd elnöke volt. Kezdeményezésére 1904-ben megalakult a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete, amelynek a korszak összes jelentős írója tagja volt. A választmány tagjaként Ditrói felvetette egy olyan színház megépítésének tervét, amely csak magyar darabokat játszana; a terv azonban nem valósult meg.

1916-ban nyugalomba vonult. 1917–1918-ban Bárdos Artúrt segítette a Belvárosi Színházban, majd 1921-ben megrendezte itt Villányi Andor Legénykérés című vígjátékát. 1922-ben a Renaissance Színházban, majd a Magyar Színházban működött. 1924-ben ülte meg a Vígszínházban 50 éves jubileumát egy matiné keretében.

Nyugdíja az infláció miatt teljesen elértéktelenedett, ennek ellensúlyozására 1926-ban trafikengedélyt kapott a kultuszkormánytól.

Jövedelmét emlékiratainak kiadásával, rádiós szerepléssel, a rádió számára végzett fordításokkal egészítette ki. Ugyanezt a célt szolgálták a tiszteletére rendezett jubileumi ünnepségek is: 60 éves művészi jubileumát 1933. március 12-én Budapesten, a Zeneakadémián, az utolsót pedig 1943-ban Kolozsváron tartották.

Feleségét 1938-ban vesztette el, utána két fiával, Józseffel és Zoltánnal, illetve az ő családjukkal élt. A második bécsi döntés után romantikus gesztusként megpályázta a kolozsvári Nemzeti Színház igazgató állását, noha tudta, hogy 89 éves korában ennek nincs realitása.

Budapest ostroma után, nélkülözésben, testileg legyengülve, de szellemileg épen érte a halál. Fia nem engedte, hogy tömegsírba kerüljön, így otthon a kertben temették el, ahonnan Jób Dániel kezdeményezésére 1948-ban exhumálták, és a Farkasréti temetőben kapott díszsírhelyet.

cc