A balkáni hegyek legyőzője: Rába Special!
„Én igazán nem tehetek róla, hogy a sokszáz normál, szériagyártmányú autóbusz közül találomra engem választottak ki erre a megtiszteltetésre. Egyetlen csavar átállítása nélkül indítottak el a nagy útra – és kérem szépen, én csak a kötelességemet teljesítettem. Az érdem nem az enyém, hanem alkotóimé…” – így írták le a GA-100 forgalmi rendszámú Rába Special útja után azt a képzelt nyilatkozatot, ami természetesen soha nem hangzott el, mert a Rába Special épp csak beszélni nem tudott…
Borítóképen: A GA—100 az Avalán
De azon kívül, hogy nem beszélt, a kor minden követelményének megfelelt, méghozzá nem is akárhogyan!
A korabeli lapok azt írták, hogy amikor hazatért a Rába büszkesége a 3.000 kilométeres balkáni túráról, nem fogadta ünneplő tömeg, nem lobogózták fel a várost, ellenben kijárt volna neki az „élmunkás” jelvény. Ebből már ki is találhatjuk, hogy mikor játszódott a történet:
Igen, 1948 szeptembere volt, közel egy évvel azelőtt voltak az úgynevezett kékcédulás választások, melyen ugyan számos csalás történt, de a hatalomra törő új gárda mégis csak a szavazatok 25 százalékát gyűjtötte be. Ez egy kicsit sem zavarta a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, a választások eredményétől függetlenül már eleve leosztottak bizonyos minisztériumi és államigazgatási pozíciókat az „elvtársaknak”.
Sajnos aerről az útról csak a borítóképen látható, elég rossz minőségű kép maradt fenn, de egyértelműen azonosítható, a mai Hotel Avala előtt állt a Rába Special:
Ez tehát a szalámitaktika gyakorlati alkalmazásának időszaka volt, ami bizony erősen visszatükröződött már akkor is a sajtóban, így természetes, hogy „élmunkás” kitüntetést adtak volna az egyébként bőven a korábbi rendszer termékének nevezhető autóbusznak…
De nem ez a lényeg, csak úgy gondoltuk, nem árt, ha elhelyezzük térben és időben történetünket. Igyekszünk a propaganda-szólamokat lefejteni az Autó című lap cikkéről (1948. évi 13. szám), így a következőket idézzük:
„Hadd tudja meg hát ország-világ: az egyszerű magyar autóbusz két hét alatt 3000 km-nyi úton megjárta Jugoszlávia égnek meredő, hatalmas hegyeit, olyan utakon, ahol hozzá hasonló jármű még sohasem járt, — egyetlen motordefekt, egyetlen hibapont nélküli.”
Azt persze mindenki tudta, hogy a Rába Special autóbuszok nem éppen arról híresek, hogy nem bírják a strapát, de akkoriban bizony – több okból is! – bizonyítani szeretett volna az éppen mindent és mindenkit elfoglaló majdani „elit”, olyan sikereket maguk javára írva, mint például a GA-100 remek útját.
Annak idején Gombos József, a NIK gépjámű-osztályának vezetője Régner János sofőr és Varga Dezső autómérnök társaságában „kísérte el” a GA—100-at rendkívüli útjára, aki így nyilatkozott:
„A túrával két célunk volt; magunk akartunk meggyőződni, hogy a kocsitípus megfelel-e a várakozásnak és ezért olyan útviszonyok mellett próbáltuk ki, amilyeneket itthon nem találunk. Egyben azonban felhasználtuk a lehetőséget arra, hogy bemutassuk a kocsit Jugoszlávia hivatalos közlekedési fórumainak, amelyek már régen érdeklődtek iránta.”
A következő útvonalat járták be:
Szabadka—Belgrád—Szarajevó—Bród—Zágráb— Ljubljana—Fiume
A busz – melyet igen feltűnő piros-ezüst színűre fényeztek – mindenütt nagy feltűnést keltett – legalábbis a beszámoló szerint – és sok helyen máris szerették volna, ha akár ott is marad a kis Rába busz, de ez a kívánság természetesen nem válhatott valóra.
Ezt az utazást egyébként tényleg komoly üzleti érdek vezérelte, ugyanis nem csak egyszerűen utazgattak Jugoszláviában, hanem egy-egy etapra felvettek helyi szakembereket is, hogy személyesen tapasztalják meg a Rába autóbuszának kiváló tulajdonságait. Ez a fajta bemutató bizony megkövetelte, hogy olyan helyeken közlekedjenek leginkább, ahol addig nemigen jártak autóbuszok…
„Felejthetetlen marad például számunkra az az életveszélyes kirándulás, a Szarajevó melletti Tebevic helység, 1.100 méteres csúcsára vezető, 3 méter széles szerpentinen. A 11-12 fokos szögben emelkedő kavicsos hegyiösvényen eddig csak ökrös vagy öszvéres fogatok jártak… Amikor a Belgrád közelében lévő Avala hegycsúcsra értünk fel, a DASP, a jugoszláv áll, közlekedési vállalat vezetői egyszóba sűrítették véleményüket: Kolosszál!”
Állítólag az arra járó emberek gyakran megkérdezték a buszozóktól, hogy „Csak nem akarnak errefelé busszal menni?”, meg hogy „Maguk hogy jöttek fel?”…
Ezen a túrán egyébként a Rába busza 30 litert fogyasztott 100 kilométerenként, ami az akkori technikai színvonal, valamint az útviszonyok ismeretében egyáltalán nem rossz. Közben technikai hiba nem volt, csak egy olajcserét kellett megejteni, és – miután hazaérkezett a GA-100 – 48 órán belül máris a szokott útvonalát járta Győr és Miskolc között.
És mi volt a megállapítás a túra kapcsán? Nos, elég érdekes…:
„A hároméves terv autógyártási eredménye: túlhaladtuk a hazai szükségletet, – még exportra is kerül.”
Hát… Nem éppen véletlenszerűen az első hároméves terv 1947. augusztus 1.-vel kezdődött, és valójában szűk két és fél éves periódusra korlátozódott, hiszen 1949. december 31.-én zárult, de egy évvel a kezdés után kijelenteni azt, hogy máris túlhaladták a hazai szükségletet, minimum elhamarkodott kijelentés volt, ha nem egyenesen hazugság…
De ezt hagyjuk is, már csak azért is, mert aztán a történet egészen más irányt vett, a Rába már nem sokáig gyártott teherautókat és buszokat, mert az volt a mondás, hogy azok a háború előtti konstrukciók elavultak voltak…
Ez pedig megint egy érdekes kijelentés volt, mert bizony ebben az esetben nem másról volt szó, mint arról, hogy a Rába-MAN együttműködés megszakadt, így a német gyártó motorjait már nem lehetett beépíteni a Rábákba, pedig a győriek már 1938-39-től építettek trambusz kialakítású dízelmotoros buszokat…
Arról meg már igazán ne is beszéljünk, hogy a Rába Tr3.5 lett végül az Ikarus 30 szellemi felmenője, ugyanis az Ikarus mérnökei a győri buszból indultak ki (önhordó karosszéria), és a kezdeti időkben még a Győrben készült motorokat építették be…
Ez persze egy kicsit sem csökkenti az Ikarus és az IK 30 típus tervezőjének érdemeit, de érdemes azért megadni a nagy elődöknek is a tiszteletet!
