Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

A beregmegyei „orosz” nép Rákóczi mellett tüntet 1738-ban

Elsőként azt kell nyomatékkal hangsúlyoznunk, hogy a bizonyos „orosz” nép a ruszin, azaz a rutén. Az nyilvánvaló, hogy a ruszinok a történelem során jellemzően Magyarország barátaiként viselkedtek, de most egy konkrét esetet, egy példát is hozunk erre; az 1867-ben megjelent Századok című rendszeres közlönyben Lehoczky Tivadar tollából a Történeti kalászok című írás, amiben a következőket találtuk:

Borítóképen: A ruszin néprajzi egységek hipotetikus térképe S. Benedek András “A gens fidelissima: a ruszinok” című könyvéből

Történelmileg tudva van, hogy 1703-ban, midőn II. Rákóczi Ferencz Lengyelföldről Magyarország felé, a Tisza körül zajongó és összesereglett elégedetlenek meghívása következtében megindult: a Galiczia határszélén

Esze Tamás és Kis Albert vezérlete alatt tanyázott felkelők legnagyobb része Rákóczi bereg-megyei oroszajku saját jobbágyságából állott, kik aztán vele egész az 1711-ben bekövetkezett feloszlásig hiven harczoltak.

De hogy azután is, midőn Rákóczi már két évtizeden át távol volt hazájától, s Törökországban evé az önkénytes száműzés kenyerét, a ruthen (rutén – a szerz.) nép még folyvást jó szivvel csüngött e fejedelem emlékén, mutatja a következő eset, mely akkor hivatalos eljárás s szigorú nyomozásra adott alkalmat.

1738-ban ugyanis hivatalosan följelentették Roga Mihály (de Camelis) vereczkei harminczados és Kosztka Tamás ellenőr, hogy Krajczovics Márton vereczkei harminczadi tiszt, ott azon évi Pál-búcsún lévén, hallotta, miszerint azon alkalommal, midőn a templomban levő ruthen népet a lelkész megintette, hogy imádkoznának a császárért VI. Károlyért, hogy a törökök elleni hadjáratában őt az Isten segítse, a nép felelé:

„Miért imádkozzunk mi a császárért, ki minket mindenféle adókkal, fizetésekkel, közmunkával s más terhekkel zaklat és elhalmoz, a sóval való kereskedéstől eltilt, nagy harminczadot szedet minden be-és kiviteli czikktől; inkább imádkozzunk a mi régi urunkért Rákócziért, hogy hozzánk mielőbb személyesen térjen vissza.”

E jelentés természetesen nagy zajt ütött, és csakhamar fölterjesztetett ő Felsége elé is, ki 1738-ban aug. 29-kén Bécsben kelt (Batthyány Lajos gróf és Máttyás Antal ellenjegyzésével ellátott) leiratában szigorúan meghagyá

b. Szentiványi János beregmegyei főispán és kir. tanácsosnak, hogy ezen ügyben nyomozást indítson meg, s az eredményről jelentést tegyen.

A vizsgálatnál a többi közt Gruszkovics János alsó-vereczkei lakos azt is valla, hogy Konova András zavadkai pap nyilvánította, hogy Rákóczi nem sokára visszatér.

Krajczovics mondá, hogy Pirohovics Demeter a vereczkei kovácsműhelyben nyilvánítá: „Miért imádkoznánk a császárért, ő nem engedi el a drága sót és harminczadot; s hogy az uklivai ruthének a templomban felelek :

„Mi nem imádkozunk a császár ért, jobb volt nekünk Rákóczi alatt; akkor 12 forintot, most 30 irtot fizetünk adó fejében; még a török alatt is jobb dolgunk volt mint most; akkor egy hatökrös gazda csak 12 dénárt adózott. Rákóczi jó atyánk volt, szeretnék, ha visszatérne!”

Sziszta János f.-vereczkei, Schlachticz István a-vereczkei esperes, és Malics Simon kis-ábránkai lelkész vallották, hogy a nép csakugyan megtagadta az imát a császárért, sőt megjegyzé:

„Könnyű a papoknak imádkozni, ők minden tehertől mentesek.”

Beniczky uradalmi tiszt valja, hogy július 11-kén Malinics Péter alsó-vereczkei lakos előtte úgy nyilatkozott, hogy bárki másért szivesebben imádkoznék, mint a császárért; később azonban megbánta mondatát, s egy sajtot hozott ajándékba, hogy őt hallgatásra birja.

A vizsgálat végeredményét nem tartalmazza az irat, melyből ez adatokat vevém; annyit mégis merítek belőle, hogy a ruthen nép minden időben hű testvére volt a magyarnak.

Hasonló eset történt Munkácson is, 1730 ban: Joó Pál munkácsi és Bartha Mihály farnosi lakosok fogatván el Behmer Antal őrnagy s akkori munkácsi cs. k. várparancsnok által, kik azzal vádoltattak, hogy Munkácson a nagy-hegyi szellőben titkon toborzanak, s tervezett fölkelés czéljából fegyvereseket gyűjtenek.

Bartha már akkor 50 éves, de még mindig kemény kurucz volt, Rákóczi hadjáratai alkalmával előbb, mint közönséges gyalog, majd, mint palotás, végre, mint zászlótartó 1711-ig szolgálván.

Bizonyos Soós László, báthi hontmegyei illetőségű nemes is elfogatott ezen alkalommal, Lipcsében, Mármarosmegyében, és sokáig raboskodott a munkácsi várban, azon gyanúból, mintha Joóval összeköttetésben állott s a máramarosi ruthen népet fölkelésre bujtogatta volna. A kihallgatások s kinzások egész 1731. deczember 5-ig tartottak a munkácsi várban, hol katonai és polgári tisztekből álló vegyes vizsgálóbiróság működött, sőt abban Szent Iványi János főispán is részt vőn.

Ez ügy oly zajt ütött akkor, hogy az uralkodó is tudósíttatott a képzelt összeesküvésről, s a bécsi haditanács ugyancsak küldözgette rendeleteit, terveit s utasításait a várban székelő Bervern-ezred parancsnokához, ki szigorú eljárásában kíméletet nem ismert.

Ajánlott Cikkek