A Beszkárt székház diszkrét kiadásai

Diszkrét kiadás… furcsa elnevezése annak, amikor egy-egy vállalat eltitkolta a nyilvánosság elől egyes kiadásainak tárgyát, célját, illetve kedvezményezettjét. Erre akkoriban lehetőséget biztosított a hatályos könyvviteli szabályozás. De! Ez a diszkréció kizárólag a nyilvánosságra vonatkozott, hatósági megkeresésre minden részletre terjedően be kellett számolnia a vállalatnak a diszkrét kiadások tekintetében!

Borítóképen: A Beszkárt vezérigazgatói szobájának bejárata, a Beszkárt székház ülésterme – 1927

A diszkrét kiadás nevű tétel a könyvelésben lehetőséget tette bizonyos pénzek eljuttatását például azokhoz, akik egy versenytárgyalást elbíráltak.

De volt itt még cifrább szabály is, ami szintén létezett, és jó hivatkozási alap volt a pályázatokon induló vállalkozásoknak, akik a „döntést elősegítendő” bizonyos kiadásokat eszközöltek. Ez pedig nem volt más, mint hogy a vállalkozások az üzlet megszerzésére fordíthatják a szerződéses összeg 5 százalékát! Ez utóbbi érvet hangoztatta Walla cég képviselője is azon a választott bírósági tárgyaláson, amin arról kellett számot adniuk, hogy;

A 25 millió pengőért elvállalt Beszkárt-székház megépítésén keresett 1,3 millió pengő mellett miért szerepel cég könyveiben egy 131.000 pengős diszkrét kiadás.

Ezen túlmenően a Walla cég képviselői előadták azt is – közelebbről nem részletezve! -, hogy az a bizonyos 131.000 pengő jutalék és reprezentációs költség címén merült fel.

Márpedig, ha ez így volt, akkor lehet tippelni, hogy ki, vagy kik kaphatták a repi-ajándékokat, meg bizonyos jutalékokat. Igen, azok, akik elbírálták. Azt ugyan nem tudjuk, hogy miért pont az építés után mintegy nyolc (!) évvel merült fel a gyanú, de egyes utalások arra mutatnak, hogy a vállalat egy kisrészvényese kezdte el kapargatni a vállalat ügyeit.

Sipőcz Jenő, Budapest polgármestere azonnal vizsgálatot rendelt el, melynek lefolytatására Szemethy Károly tisztifőügyészt és Sebő Béla főszámvevőt kérte fel.

Ezzel egyidőben a Beszkárt vezetőjét, Folkusházy Lajost – aki egyébként 1926-ban Budapest alpolgármestere volt -, a Beszkárt vezérigazgatóját, hogy folytasson le ő is egy vizsgálatot. Erre nyolc napja lett volna a Beszkárt vezérének, de nyolc nap múlva csak haladékot kért Folkusházy.

A konkrét ügy kimenetele talán nem is érdekes, de meg kell jegyezni, hogy a Walla cég igen vékony jégen egyensúlyozott! Mert bizony nem csak csúszópénzek juttatására lehetett felhasználni a diszkrét kiadások című könyvelési tételt, hanem arra is, hogy a tulajdonosok, vezetők magánjellegű kiadásait ide könyveljék, vagy éppen arra, hogy adóelkerülés céljából csökkentsék a vállalati nyereséget, ami a fizetendő adó alapja.

1934-ben nem ez utóbbiakat vizsgálták, ugyanakkor az említett választott bírósági ítéletből nem derül ki, hogy ezek a kiadások ténylegesen felmerültek, vagy sem!

És ez átvezet a Walla cég évekkel későbbi botrányára: 1940-ben röppent fel a hír, hogy a közigazgatási bíróság adócsalást állapított meg a cégnél, méghozzá több évre visszamenőleg, folytatólagosan elkövetve azt. A bíróság 3 millió pengőt azonnal behajtott a vállalaton, de ezen felül még további 200.000-et követelt.

És mi volt az ítélet alapja? Nos, az, hogy a cégnél rendszeresen alkalmazták azt a bizonyos diszkrét számlát, amikről azonban a hatóságnak be kellett számolnia a cég képviselőjének, és igazolnia kellett üzleti kiadási jellegét. Miután azonban rengeteg olyan tétel volt, aminek üzleti kiadási jellegét nem tudta igazolni a társaság képviselője, kiderült, hogy a vállalat mérlegei évekre visszamenően hamisak, ami pedig azt eredményezte, hogy;

A vállalat kevesebb adót fizetett, mint amennyit valójába fizetnie kellett volna!

Anélkül, hogy tovább kutatnánk az ügyet, röviden csak azzal zárjuk a témát, hogy két megoldása van az ügynek:

• A vállalat egyszerűen adócsalást követett el azzal, hogy mérlegébe nem üzleti jellegű kiadások is rendszeresen bevont.
• A vállalat rendszeresen fizetett kenőpénzeket az egyes építőipari megbízások elnyerése érdekében, mérlegébe pedig ezeket a diszkrét kiadások alatt tüntette fel.

Igen ám, de ez utóbbi esetben ki kellett volna deríteni azt is, hogy kik álltak másik oldalon! Nem tudjuk, hogy volt ilyen, vagy nem, de „egyszerűbb” volt a vállalatot elmarasztalni, mint kinyomozni, hogy kik kaphatták a pénzeket…

Tudjuk, hogy a vállalat vezérigazgatója 1947 októberében magánnyomozást folytatott, ugyanis minden értékét elvesztette. Valószínűleg a háborús zűrzavarban tűnhettek el értékei, vagy… azok ugyan megvoltak valahol, de hogy a hatóság ne keresse, és ne tegye rá a kezét, látványos nyomozást folytatott – eredménytelenül…

És mi lett a vállalat további sorsa? Nos, nem csődölt be, tovább működött, olyannyira, hogy az 1948. évi XXV. törvénycikk (egyes ipari vállalatok állami tulajdonba vételéről) – melyet Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes nyújtott be – mellékletében található tételes lista tartalmazza az ifj. Walla József Cementárugyár Részvénytársaság nevét is, mint államosítandó vállalat…

Nos, semmit nem állítunk, csak leírtuk a korabeli sajtóban megjelent hírek alapján a történteket.