A Borostyánúttól a 201. tanévig – Deum time, regum honora! Csurgó

Ki ne hallott volna Csurgóról? Ha másért nem, hát a bohém rímmester Csokonai Vitéz Mihály okán. Mi vonzotta ide nagy költőnket? Igen, a református gimnázium, aminek létrejötte egyáltalán nem volt kézenfekvő, különösen nem úgy, hogy ez lesz az egyik olyan gimnázium, ami az elsők között van mind a mai napig! A címben a Festetics címer felirata, „Az istent féld, a királyt tiszteld!” olvasható, ami az 1798-ban létrehozott alumnium (öregdiák társaság) jelmondata is volt. Azért vettük ide, mert akkoriban ez a felvilágosult gondolkodást jelezte. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az „elején”!

Borítóképen: A legtöbben a kivágott fát látják – Csurgón viszont az új hajtásokat! A Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium kerjében (forrás: ITT-HONRÓL-HAZA Alapítvány saját fotó)

A római korban itt haladt el a Pannónia provinciát a Tengermellékkel és a birodalom központjával összekötő hadi- és kereskedőút. Gyanúnk szerint ez része volt a Borostyánútnak is, ami Észak-Európától a Földközi-tengerig ért és természetesen a borostyánkőről kapta nevét. Sok emléke ennek nem maradt, de talán fontos, hogy a római kort megemlítsük, bár hatása csak nagyon áttételes formában jelent meg a későbbiekben.

Első okleveles említése 1019-ből származik: a zalavári apátság alapítólevele szerint Szent István ekkor a Benedek-rendi barátoknak adományozta a falu jövedelmét. Az Árpád-korban eleinte a somogyi szabad királyi kanászok földjének részét képezte, majd III. Béla testvére, Margit a keresztes lovagoknak adományozta. Ők a Felső-Csurgó nevű településrészen, egy mocsárvidékből kiemelkedő dombon települtek le: a hagyomány szerint először a templáriusok, majd a 12. század végére az ispotályosok.

Tehát a (második) Honfoglalás után röviddel már említésre kerül a település, ami azt jelzi, hogy már akkor is volt jelentősége. Ami talán szintén ennyire fontos, az, hogy a kezdetektől fogva áthatja a vallás Csurgó történelmét. A jeruzsálemi Szent János-lovagrend valamikor 1217 és 1226 között alapította az első rendházat a területen, ez a rendház erődítményként, kórházként és templomként is szolgált. A hagyomány szerint IV. Béla a muhi csata után délnyugat felé menekülve Csurgón is áthaladt, ahol meg is szállt, a Szűz Mária-kút vizéből pedig ivott is.

Mint látjuk, a kút ma is működik, és adja azt a vizet, mellyel királyunk enyhítette szomját. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy a Miskolctól alig 15 kilométerre található Muhi körzetében a Batu kán és Szubotáj vezette mongolok mérte csapás után a mai csonka-Magyarország másik végéig kellett menekülnie a királynak… De aztán a mongolok – ahogy később minden más náció is – végül eltakaradott, de azt azért meg kell említenünk, hogy minden ilyen Magyarország elleni támadás gyengítette hazánkat…

Csurgót 1405. szeptember 28-ai adománylevelével Zsigmond királytól mezővárosi rangra emelte. Vára a 15. században épült, de a 18. században lerombolták, 13. századi temploma szintén majdnem teljesen megsemmisült a török megszállás idején, de 1731-től kezdve újjáépítették. 1543-ban ide költözött, s két évig itt élt Tinódi Lantos Sebestyén, miután ura, Török Bálint török fogságba esett.

Mint látjuk, a 13. század mongol-dúlása után a török érkezik a 16.században. Csurgón is rendszeresek a törökkel vívott harcok, melyek közül kiemelkedik az 1556. február 29-i a csurgói csata, mely fényes magyar győzelemmel végződött. A török is ment – mert mennie kellett! -, a hódoltságot követő időszakban a terület a Festetics család birtokába került. Ezzel eljött egy olyan kor, ami a mai napig meghatározója a városnak, még akkor is, ha a 20. században újra idegenek dúlták az országot (és persze a Habsburgok addig is igyekeztek „víz alá nyomni” hazánkat…).

Nem véletlen, hogy a méltán híres gimnázium öreg diákjai a Festetics címer feliratát választották jelmondatul! A felvilágosult abszolutizmus időszakában Mária Terézia és II. József – a hatalmi rendszer megváltoztatása nélkül! – modernizálni akarták birodalmukat, ezért különböző gazdasági intézkedések mellett az oktatás fejlesztésével kívánták fellendíteni a gazdaságot. Az indítás lehetőségét – természetesen a Festeticsek támogatása mellett – az 1791. évi XXVI. törvénycikk tette lehetővé, amely protestánsok számára is engedélyezte új iskolák alapítását.

1792-ben indul az iskola, ami ebben az évben a várossal szomszédos – azóta régen egybeépült – Alsokon kezdte meg működését, 1793-ban kerül át a Festetics-majorba. Festetics az épületre 6000, a professzor fizetésére évi 200 forintot ajánlott fel, a téglaégetés, a favágás az egyházmegye dolga lett. 1794. január 10-én a tiszttartó és Füredi József, alsoki lelkész a mesteremberek jelenlétében az Óvárostól 400 méterre kijelölték a gimnázium telkét. A megépülő iskola a mai Csurgó Újvárosának térben és időben is első épülete, a város címerébe is foglalt jelképe lett. Az iskolaszervezést Nagyváthy János jószágigazgató irányította, aki 1797-ben Keszthelyről végleg Csurgóra költözött, és a végkielégítéseként – a jelenlegi gimnáziumi előpark helyén – kapott telkéről felügyelte az iskolát.

A hosszú történetre itt egész egyszerűen nincs helyünk, de elég annyi, hogy innentől kezdve folyamatosan az ország meghatározó tanintézményévé fejlődött az iskola, ami persze folyamatos versenyben volt Pápával. De ez a versengés jót tett, a két intézmény egyre jobb és jobb lett!

Persze ismét közbeszólt a történelem, de az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt a tanítás a megszokott rendben folyt. Amikor Jellasics seregei a közeli Légrádnál átkeltek a Dráván, Perczel Mór egységeinek ágyúzását földhöz szegezett fülekkel, lélegzetvisszafojtva hallgatták a diákok. Az iskola büszke lehet egykori tanítványaira: Körmendy Sándor honvédtisztként szolgálta a hazát, Noszlopy Gáspár, Kossuth somogyi kormánybiztosa 1853-ban mártírhalált halt. Teleki Lászlónak – Pókos Ferenc tanár kedvenc szójátékával a Kegyenc különc szerzőjének – nevelője Erőss Sándor csurgói diák volt.

1849 után Csurgón is nehéz idők jártak. A császári tanterv az Entwurf előírásainak rövid távon képtelenség volt megfelelni. Sarkady Károly alsoki lelkész, inspektor fáradozásai átmenetileg eredménytelenek voltak. Mivel nem rendelkezett a szükséges számú tanárral, 1851. szeptember 16-án a nyilvánossági jogot is megvonták tőle. Az egyházmegye azonban mindenképpen ragaszkodott az iskolájához. 1852-ben munkába állt a negyedik, 1855-ben az ötödik tanár.

De az életerő, az intézményre mindig is jellemző saját identitás végül mégis győzedelmeskedett, és 1882-ben sikerült indítani a VII., egy év múlva a VIII. osztályt.

1884. is határkő az iskola történetében: Kerkápoly Károly, kormányképviselő előtt először tettek érettségi vizsgát.

Mi sem jellemzőbb az iskola szemléletmódjára, mint hogy az nyolcosztályos intézet fenntartásához kapott államsegéllyel kapcsolatban csak egyetlen fenntartásuk volt, nem sérti-e az intézmény autonómiáját.

Ezzel együtt kiderült, hogy az egyház már nem tudja állni a költségeit az időközben erős bővítésre szoruló tanintézménynek, ezért 1894-ben tervpályázatot írtak ki, melynek végeredménye az lett, hogy a belső-somogyi egyházmegye a tanítóképezde használatára átengedett, fákkal beültetett területre építették fel a mai is látható gimnázium épületét.

Hogy mennyire komoly híre és értéke volt már akkor is az intézménynek, az jelzi, hogy Wlassich Gyula vallás és közoktatási miniszter az államsegélyt 10.600, az építési segélyt 90.000 forintra emelte – így épülhetett meg a csodálatos épület. Az 1926/27-es tanévben vette fel a gimnázium Csokonai Vitéz Mihály nevét.

De közben még az első világháború hadiérettségije, majd pedig a vörös katonák gyülekezőhelyeként szolgáló internátus jelezte, hogy újabb történelmi fordulat következett be. Nem csoda, hogy Trianon sokkja, és a vörösök dúlása sok tanár lelkierejét felemésztette, így 1925-ben a nyugdíjazását kérő, beteg Bodola László helyett Dr. Bene Kálmánt választották igazgatóvá. A fenntartó testületben is jelentős változás történt ugyanebben az évben. Beválasztották Dr. Matoltsy Sándor ügyvédet, sőt ő lett a tanács elnöke.

Innen megint egy – sajnos túl rövid – nyugodt időszak következett, ami azt eredményezte, hogy folyamatosan nőt a diákok létszáma, és 1940-re már 556 fiatal elme csiszolódott az iskolában.

Matoltsy Sándor igazgatótanácsi elnök múlhatatlan érdemeket szerzett az előrelátó fejlesztésekben. A második emelet megépítésével technikai bravúrt hajtottak végre. 1942. júniusában a gimnazisták még egyemeletes épületből mentek vakációra, ősszel már kétemeletesre magasodott iskola fogadta őket. A tetőszerkezetet három részre vágták, és fokozatosan aláfalaztak. 1942. szeptemberében újjávarázsolt épületben nyílt meg a 150. tanév.

A tervezett ünnepségeket azonban el kellett halasztani, ezúttal a háború miatt, amint az igazgató írta: Az erre az iskolai évre tervezett másfélszázados jubileumi ünnepségünket nyugodtabb légkörű időkre halasztottuk. Hamar kiderült – mindörökre.

1944. őszére a maradék álmok is szertefoszlottak, a háború szétzilálta az alapjaiban megreformált és jól működő iskolarendszert. Szeptember 9-én megnyitották a tanévet, de október 29-én be kellett zárni az iskolát. 1945. március 31-én a bolgár hadsereg foglalta le az iskolát, április 3-tól június 3-ig hadikórház. 1945. májusában a régi internátus épületében folytatódott a tanítás, júniusban az érettségi vizsgát is megtartották, sokan azonban hadifogságban vagy más okokból a szülőföldtől távol voltak. Az 1945/46-os tanév indulását nehezítette a tanár-, tankönyv- és tüzelőhiány.

Megoldottak mindent, de… „1948. június 16-án megjelenvén az iskolák államosításával kapcsolatos rendelet, a Tankerületi Foigazgatóság a V.K.M. 163868/1948. sz. rendelete alapján táviratilag megbízta Dr. Écsy Ö. István gimnáziumi igazgatót a gimnázium és tanulóotthon igazgatói teendőinek ellátásával, ingó és ingatlan vagyonának leltárba vételével, és jegyzőkönyvileg átvételével az Állam számára” – A Belügyminisztérium 431307/47. IV. 3. sz. határozata.

Innentől is sok mindent feljegyeztek, volt történés bőven, de ami a lényeg, a tendenciát tekintve az intézmény egyre lejjebb süllyedt, hiszen a kor szemlélete, az oktatási rendszer nem kedvezett a gimnáziumnak… A termelőszövetkezetek szervezése révén keletkező népességfelesleget a tudatosan nem fejlesztett Csurgó nem tudta megtartani. 1970-ben megszűnt a csurgói járás, 1960. és 1980. között a térség lakossága 20%-kal csökkent. Az 1971-ben elfogadott Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció juttatta Csurgót mélypontra. Várossá fejlesztését kilátásba sem helyezte, közintézményeit leépítette.

Volt azán itt mindenféle képzés, hogy az intézményt fenntartsák, de a klasszikus gimnázium egyre inkább a háttérbe szorult, mígnem 1993-ban visszaállt a rend! A 201. tanévre.

1993. július elseje történelmi nap a csurgói gimnázium életében: a Somogyi Református Egyházmegye tulajdonába került az iskola, a két internátus és a visszaigényelt szolgálati lakások. Az akkori osztályokat kifuttatták, és elindult az a képzés, melynek alapjait az intézmény valódi hagyományai határoznak meg mind a mai napig.

Az iskola tehát visszanyerte valamikori identitását, melyet valójában soha nem is vesztett el, de azért bőven voltak évtizedek, amikor csak valamiféle búvópatakként volt jelen. Meg kell jegyeznünk, hogy nem egy oktatónak igen nehéz sora volt emiatt, még öngyilkosság is előfordult a kommunizmus legsötétebb időszakaiban…

De most ismét régi pompájában áll az épület, a kert gyönyörű, az új tornaterem (ami inkább csarnok!) kiváló lehetőséget teremt az elme mellett a test építkezéséhez is.

1993 a 201. tanév volt. Azt kívánjuk, hogy a következő 201 tanév legyen sokkal békésebb, legyen olyan, amilyennek ez előzőnek is lennie kellett volna – állandó viharok és megrázkódtatások nélkül!