Hírek

A BRICS új tagokat fogad!

Az eredetileg 2009-ben megalakult, öt országból álló BRICS-ben jelenleg Kína, Brazília, Oroszország, India és a 2010-ben csatlakozott Dél-Afrika áll. A Global Times arról ír, hogy a BRICS-nek nyitottnak kell lennie a befolyásos országok felé, amelyek jobban képviselik a feltörekvő piacgazdaságok hangját a világban, és ez lehetővé teszi a szervezet erősebbé és egységesebbé válását.

Borítóképen: Jair Bolsonaro köztársasági elnök a BRICS-vezetők családi fotóján (Oszaka – Japán, 2019.06.28.) (forrás: commons.wikimedia.org, szerző: Alan Santos/PR, licenc: CC BY 2.0) A kép illusztráció

2013-ban a BRICS-országok közel 3 milliárd embert képviseltek, ami mintegy 40%-a a Föld teljes lakosságának. Az öt ország összesített nominális GDP-je a világ GDP-jének mintegy 20%-át tette ki akkor.

Azóta mind a lakosságszám, mind pedig az előállított érték jelentősen nőtt, így a szervezet már önmagában is sokkal gyorsabban növekszik, mint a fejlett (mondjuk azt, hogy nyugati) világ!

Most azonban más terveik is vannak, mert azt mondják, hogy szükség van a feltörekvő gazdaságok erőteljesebb képviseletére, hiszen egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a globális piacokból!

„Kína azt javasolja, hogy tanulmányozzák a BRICS-országok bővítésére vonatkozó szabványokat és eljárásokat, hogy fokozatosan konszenzusra jussanak” – mondta Vang Ji kínai államtanácsos és külügyminiszter a BRICS-országok külügyminisztereinek online találkozóján.

A miniszterek közös nyilatkozata szerint támogatták a bővítési folyamatról a BRICS-tagok közötti megbeszélések előmozdítását, és megállapodtak a bővítési folyamat irányadó elveinek, szabványainak, kritériumainak és eljárásainak további tisztázásában.

„A BRICS-bővítés azt is megalapozhatja, hogy a szervezet erős maradjon a különböző nemzetközi csoportok között és a viharos világrenddel szemben” – mondta a Global Timesnak egy névtelenséget kérő pekingi nemzetközi ügyekkel foglalkozó szakértő.

Nos, itt tart a dolog, és ha Kína, valamint parnerei egyszer valamit elhatároznak, az véghez is viszik, és nem töketlenkednek, mint az Nyugaton szokás. Fontos még kiemelni, hogy elsősorban azok az országok jöhetnek szóba, amelyek a G20-tagokhoz tartoznak, és szintén érdeklődnek a BRICS-tagság iránt.

És így hamarosan el lehet érni azt, hogy ne „csak” maghatározó tényező legyen a szervezet, hanem meghatározza a Nyugatnak azt is, hogy „merre van az egyenes”!!!

Ajánlott Cikkek