Hírek

A Bundesbank kiállította a számlát az orosz gáz szankciójára: 180 milliárd euróról szól…

Az orosz gázembargó 180 milliárd euróba kerül Németországnak – közölte a Bundesbank április 22-én, pénteken a Financial Timesban megjelent cikkében. A Bundesbank szerint az ukrajnai helyzet súlyosbodása és az orosz energiaforrásokra vonatkozó embargó bevezetése esetén a német gazdaság idén 2 százalékkal zsugorodik.

Borítóképen: Indexes Financial Times (forrás: commons.wikimedia.org, szerző: DonSpencer1, licenc: CC BY-SA 4.0) A kép illusztráció

A Bundesbank azt is megjegyezte, hogy a már 40 éves csúcson, 7,3%-os infláció 8,8%-ra gyorsul.

A nap folyamán Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy az orosz gázra vonatkozó hirtelen embargó Németország általi bevezetése nem hozna gyors békét Ukrajnában. És hozzátette: magának Németországnak is fontos, hogy elkerülje a súlyos gazdasági válságot. És Macron is hasonlóképpen érvelt…

Scholz közleményében ráadásul hangsúlyozta, hogy ha bevezetnék az embargót, akkor a történteknek súlyos következményei lennének mind Németországra, mind egész Európára nézve.

Német szakértők többször is figyelmeztettek arra, hogy az Orosz Föderációból érkező gáz éles visszautasítása nagymértékben károsítaná a német ipart, és komoly gazdasági problémákkal járna. Berlin ugyanakkor azon dolgozik, hogy idővel fokozatosan kivonja az orosz energiaforrásokat – emlékeztetett Scholz.

Ehhez képest Washington szócsöve, a Politico teljesen más irányt vetít előre…:

Szumma szummárum, az lehet, hogy a németeknek nem sok 180 milliárd euró, de például Magyarországnak csak a tizede is sokkal nagyobb kárt okozna, ráadásul a magyar gazdaságnak nem csak a saját problémáival kellene megküzdenie, hanem azzal is, hogy például a németek előbb állítanák meg – mint az mindig is gyakorlat volt! – a termelést határaikon kívül, mint otthon! És akkor az inflációt ne is említsük…

Tehát; az a 2% áldozat nálunk többszörös lenne, és azt senki nem várhatja el tőlünk, hogy ezt bevállaljuk. Különösen nem mosolygó arccal, mint azt nagy pofátlanul el is várnák…

Ajánlott Cikkek