A „Corintiánok” Budapesten

A magyar labdarúgás kezdetei ugyan kissé távolabb vezetnek, de az első bajnokságot – első- és másodosztállyal – 1901-ben írták ki. Az első osztályban hat, míg a másodosztályban nyolc csapat indult (a másodosztályú Magyar FC három vereség után visszalépett, mert elment a kedvük a focitól…), és a tizennégy csapat közül csak kettő volt közigazgatási értelemben vidéki: az Újpest és a Rákosszentmihály.

Borítóképen: A Corinthian Football Club Budapestre látogató csapata 1904-ben

Ez volt tehát a kezdet, de már a korai években egyre gyarapodott azon klubok száma, melyek az MLSZ szervezésében részt vettek a két első osztály küzdelmeiben. Ezzel együtt is feltűnő, hogy 1904-ben már csak az ÚTE maradt vidékiként a két osztály valamelyikében (ebben az évben éppen megnyerte a másodosztály küzdelmeit).

A focit népszerű volt, de egyes vidéki klubok ódzkodtak az MLSZ országos hatáskörét elismerni, másrészt pedig az amatőrök nemigen engedhették meg maguknak a hosszú utazásokat.

Maradt tehát egyelőre a főváros központú foci, de az akkoriak máris érezték, hogy tovább kell népszerűsíteni a focit, ugyanis amíg nincs ténylegesen országos bajnokság, addig bizony sok tehetségről ki sem derülhet, hogy kiváló labdarúgó válhatna belőle, és persze sok vidéki néző és szurkoló is kimaradt a foci élvezetéből.

És mi volt a legjobb reklám a focinak? Nos, egyértelmű, meg kellett hívni a világ legjobbjait! Márpedig ez akkoriban a Corinthian Football Club volt!

Corinthian? Korintoszi? Nos, a név ne tévesszen meg senkit: a klub első javasolt neve a Wednesday Club volt, de ezt Harry Swepstone javaslatára Corinthian Football Club-ra változtatták. Igen, ez egy angol klub volt – sajnos azonban 1939-ben megszűnt.

Miért volt érdekes ez a klub, és miért éppen ezt a klubot hívták meg? Nos, egyrészt a klub a „sportszerűség, a tisztességes játék [és] a játék szeretetéért való játék” szellemiségéről volt híres, másrészt pedig a klub nevéhez fűződik a labdarúgás világszerte való népszerűsítése, az amatőrizmus maga! Márpedig akkoriban egyértelműen az amatőrizmust tartották itthon az egyedül járható útnak a football nevű játékban!

A klub megalapításának gondolata akkor merült fel, amikor ugyan a klubfutballt az angolok uralták, de válogatott szinten Skócia három egymást követő mérkőzést nyert Anglia ellen: 5–1-re, 6–1-re és 5–4-re. Nicholas Lane Jackson, a klub alapítója úgy látta, hogy a Skócia sikerét az adja, hogy „a határon túli ellenfeleink nagyobb lehetőséget kapnak a közös játékra”, és ennek ellensúlyozására törekedett egy klub létrehozásával, amely „a királyság legjobb amatőr játékosaiból áll”.

És a tervből valóság lett, korának legjobb csapata lett a Corinthian, és rengeteg külföldi, népszerűsítő mérkőzést játszottak – és persze közben gyakoroltak a különböző játékstílust képviselő ellenfelekkel szemben. Nem véletlen, hogy a klub adta a maga korában a legtöbb angol válogatottat, ami így mindenkinél erősebb lett.

Így történt, hogy a hazai foci, és az angol klub érdekei, céljai találkoztak, ezért látogatott hát a Corinthians Magyarországra.

„Fővárosunk három sportegyesülete: a Magyar Athlétikai Klub, a Budapesti Torna Klub és a Magyar Testgyakorlók Köre együttesen gondoskodik a vendégek múlattatásáról. A három, egyesületnek első csapatai mérték össze erejüket a vendégekül látott leghíresebb angol labdarúgókkal, de sajnos, azokon győzelmet aratni nem tudtak.”

Azzal együtt, hogy akkoriban már rendszerek voltak az osztrák és más környező országok csapatai Budapesten, ezek a mérkőzések voltak a maguk korában a leghíresebb ellenfelek ellen vívott csaták. Ha nyerni nem is, de tanulni minden bizonnyal tudtak eleink az angoloktól, és azt se felejtsük el, hogy már az önmagában is egyfajta elismerés volt a magyar foci irányába, hogy idelátogatott kora leghíresebb csapata!

Mit tanulhattak? Nos, csak egy rövid leírást idézünk:

„A Corinthiánok hozták be az allround kombinácziót, a tökéletes egyetértést. Játékmodorukban és taktikájukban a legjellemzőbb csatáraik gyorsasága. A hátvédek a labdát mindig kitűnően helyezve egy bizonyos játékoshoz rúgják s rendkívül gyorsak. A kapuvédő hidegvérű, a hozzákerülő labdát a szélekre adja le s a hátvéd passzját felfogni mindig kész. Gyors rohammal iparkodnak áttörni a védelmen, ha nagyon le vannak kötve, szükség esetén egynek adják a labdát, aki lerohan és lő. Játékuk általában élvezetes, mindvégig lebilincselő.”

Nos, így történt, hogy csapataink ugyan nem nyertek, de a magyar foci mégis nyert az ügyön. Az meg már egy másik történet, hogy John „Jacky” Tait Robertson skót edzővel, valamint Jimmy Hogannal indult el a magyar foci aranykora, de megmutatja, hogy az 1904-es közel nem volt felesleges.

Ja, hogy az MTK 6:0-ás, a BTC 12:0-ás, a MAC pedig 9:0-ás vereséget szenvedett? Nos,ezen senkinem akadt fenn akkor, tudták, hogy tanulnunk kell!