Hírek

A gáz, 2. rész: Kitermelés – felhasználás

Európa régen kimerítette természeti erőforrásait. Az ipari forradalommal meginduló ipari méretű bányászat, majd olaj- és gázkitermelés hamar felemésztette az egyébként is szűkös készleteket. Mára ott tartunk, hogy a kontinens energiafüggősége meghaladja a 60% körüli. Ezt a mennyiséget Európán kívülről kell beszerezni. Nagyon nem mindegy azonban, hogy honnan, mikor és mennyiért beszerezni a gazdaság működését biztosító energiahordozókat. A kereslet és a hiány adott, így érthető, hogy miért éppen Európa a nagy energiahordozó-exportőrök legnagyobb csatatere… A gáz pedig manapság központi téma, így ezúttal ezt a témát járjuk körbe.

Az energiahordozók piacán a legnagyobb feszültséget az okozza, hogy a nagy kitermelők és a nagy felhasználók csak részben azonosak, a globális szereplők közül valójában csak az Egyesül Államok (részben Oroszország) tartozik mindkét csoportba. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy;

A bizonyított földgáz-készletek 87%-át mindössze 15 ország birtokolja.

Fontos megjegyezni, hogy a bizonyított készletek jelentős emelkedést mutatnak, hiszen az amerikai palaolaj forradalom, valamint a többi kitermelő aktív kutatásai egyre több új forrást találnak, de ez nem azt jelenti, hogy végtelenek a készletek, azt meg végképp nem, hogy ettől mérséklődhetnek az árak, mert az újonnan felfedezett mezők döntő többségén a kitermelés költsége magasabb, mint a már működő mezőknél.

A fejlett országok a teljes készlet körülbelül mintegy 10-15%-ával rendelkeznek, a legnagyobb kitermelők között mindössze az Egyesült Államok és Ausztrália említhető. Európában pedig Hollandia, Dánia, Norvégia, valamint Románia rendelkezik valamennyi készlettel, de ezek globális szinten nem jelentősek, ugyanakkor a földgáz Európa teljes energia-igényének mintegy 25-30%-át teszik ki! Ez bizony igen komoly tényező, és várható, hogy tovább emelkedik az aránya, hiszen például

Németország az atomerőművek bezárásával szembesült azzal a ténnyel, hogy a megújulókra alapozott energiastratégia gyenge pontja az ellátásbiztonság. Nem bonyolult; a nap nem feltélen akkor süt, amikor Ursula a haját akarja szárítani…

Németország tehát a megújulók mellett egyre nagyobb arányban alkalmaz gázt az erőművekben, mert egyrészt a szén-alapú energiatermelést igyekszik kiváltani, másrészt az ellátásbiztonságot igyekszik ezzel megteremteni. De más országokban is hasonló folyamatoknak lehetünk szemtanúi, a keleti tagállamok közül például Lengyelország is hasonlóan jár el. Azt tehát biztosra vehetjük, hogy a megújulók, illetve a más alternatív, kevésbé környezetszennyező energia-termelés és felhasználás felfutása mellett is növekedni fog a gáz iránti kereslet – még akkor is, ha ez történelmi távon nézve csak egy átmeneti folyamat lesz.

Európa tehát igen komoly függésben van, ami különösen az ipart érinti érzékenyen, ugyanis az ipari fogyasztói árakban minden országban keményen érvényesülnek a piaci árak (sőt, erős a gyanú, hogy a szociális okok miatt „eltérített” lakossági árak kompenzációja is itt történik meg). Az ellátásbiztonság pedig még komolyabb kérdés, ugyanis az európai gyakorlat szerint az ellátási zavarok miatt bekövetkező hiány esetén (helyesebben már a készletek bizonyos szint alá apadása esetén!) elsőként az ipari fogyasztókat kapcsolják le a rendszerekről! Volt is erre példa, amikor az orosz-ukrán elszámolási viták okán gyakorlatilag megszűnt az akkor még majdnem egyetlen Barátság kőolajvezetéken történő szállítás…

A lényeg az tehát, hogy a gázt kitermelők, és a felhasználók köre elválik egymástól, így erős energiafüggőség alakult ki, különösen Európában. Arról azonban már kevesebbet lehet hallani, hogy mi a helyzet a másik oldalon! Mert bizony nem egyoldalú a függés. Oroszország esetében a központi költségvetés bevételi oldalán 50% körüli súllyal jelenik meg a gáz- ás kőolaj exportjából származó bevétel, de az arab országok esetében ez az arány még magasabb! A példa kedvéért pedig Iránt említhetjük (amely a világ második legnagyobb bizonyított gázkészletével rendelkezik!), hiszen az ellene bevezetett szankciók kiterjedtek az energiahordozók kereskedelmére is. Ahogy ez megtörtént, a gazdaság azonnal dobott egy hátast… Alighanem ez történne Oroszországgal is, de – éppen Európa nagyarányú függősége okán – ezt soha nem lépik meg.

Ez utóbbi okán azt kell, hogy mondjuk, mára egy természetes gazdasági együttműködés alakult ki Oroszország és az Európai Unió között, amit a kölcsönös függés jelentette együttműködési kényszer tart össze még akkor is, ha politikai téren jelentős nézetkülönbségek vannak. Ez utóbbit tekintve a legnagyobb különbség nem is a demokrácia vs. nem-demokrácia kérdésköre, hanem az, hogy Oroszország ebbe az együttműködésbe nem keveri bele a politikát, az Unió viszont igen…

Persze a Kreml is felhasználja politikai célokra az együttműködést, de az Uniótól (helyesebben annak tagországaitól) csak pénzt vár cserébe az energiahordozókért, számára a politika Ukrajnában Grúziában, és újabban a „sztánok” szintjén kezdődik, és valahol a globális hatalmi viszonyoknál fejeződik be. Ezek egyikében sem érintett Európa, hiszen Ukrajna sem nem tagja az EU-nak, sem nem tagja a NATO-nak (bár nagyon ácsingóznak rá, a magyarázat pedig éppen itt van!), a „sztánok” teljesen kiesnek az európai érdekszférából, a globális hatalmi viszonyokat tekintve Európa csak az Egyesült Államok alárendeltje, így Oroszországnak sok dolga politikai tekintetben itt sincs vele.

A következő részben elhelyezzük a nagy nemzetközi politikai játszmák koordinátái közt a gázt, hogy lássuk, milyen komoly jelentősége van annak, hogy Európa honnan szerzi be azt, és az Egyesült Államok miért pártolja olyan nagy lelkesedéssel Ukrajnát.

Ajánlott Cikkek