A gulyás és a fekete macska
Vót egy mese rúla, vót egy mese is ollyan, hogy az egyik gulyás elment gulyásnak. Hát oszten elveszett a tehenektül a tej. Hát elment oszten panaszra a másik tanyára, a komájáhó:
– Jaj, komám, nagy bajban vagyok, nézze csak, elveszett a tehenektül, úgy járok, hogy elcsap engemet az uraság, mert elveszett a tej a tehenektül!
– No, idehallgass, komám – aszongya -, majd estére elmenyünk. Oszt – aszongya – erre-arra, megfogjuk a boszorkát!
Hát oszten hogy lássanak valamit, aszongya, gyújtottak egy gyertyát, aztat feltámasztották a fazekat, oszt rá a gyertyát, hogy kicsit pislogott. Hát oszt vasvillákat vettek a kezekbe, oszt bébúttak az ajtó mögé. Hát aszongya, hogy ott állnak egy kicsit, egyszer csak suhan be az ajtó.
Úgy vót, hogy egyszer csak nyílik az ajtó. Gyorsan kapta az ember a gatyamadzagját, békötte az ajtót. A gatyamadzagon keresztül nem tud kimenni a boszorkány. No, akkor bekötte gyorsan, suttyomba, hogy ne csörögjön vele; na oda a tehenekhő sorba ment egy nagy fekete macska, szítta ki a tehenektül a tejet.
Oszt azt mondták, hogy otthon meg, a macska mikor hazament, otthon meg kihánta a tejet. Hogy nekik legyen tejük. Na, akkor oszten gyorsan, ugye mikor csubogott a tej, csurgott a tej, csak úgy cummogott a tejvel, akkor oszt, aszongya, mind a ketten kapták, oszt bele a vasvillát, beleszúrták a macskába. Az meg oszt elordította magát:
– Janó, Janó, Janó!
– Én Janó vagyok! De te ki vagy?
Akkor oszt agyonverték a macskát, agyonszúrkálták. Hát oszt kihanyították a ganajra. Hát mennek reggel: a ganajon nem vót a macska.
– Hát hova lett ez a macska?… Biztos, elhúzták a kutyák! – rámondta.
Hej, reggel meg van a tanyába nagy sürgés-forgás, hogy a kovácsnak az anyja, az öregasszony, az mind össze van szúrkálva, az mind össze van verve! Mán még a papért is mentek, hogy adja rá az utolsó kenetet. Hát ment oszt a vasvillás ember, ment hozzája, hát oszt az mán halálozott, oszt csak azt jajgatta, azt kajbolta mindig:
– Adjátok ide, adjátok ide a kezeteket! Add ide a kezedet! Majd bocsánatot kérek!
Azt mondták, hogy aki olyankor odadta vóna a kezit, hogy arra ráhagyta a boszorkaságot. Így oszt, aszongya, a söprűnyelet adták neki a kezibe, oszt hagy arra hagyja a boszorkaságot. Hogy ezt csinálták.
Már azért haltak ki a boszorkák, mert már nem adta oda neki senki a kezit, hogy ráhagyja a boszorkaságot. Hát ilyeneket beszéltek.
Magyar Zoltán A herencsényi mesemondó – Balassi Kiadó Budapest – 2004
Borítóképen: Macska és tehén (forrás: flickr, licenc: CC BY-SA 2.0)
