A „háborúcsináló”: Franz Conrad von Hötzendorf
A címben azért használtuk az idézőjelet, mert nem lehet egyetlen ember, egy katona nyakába varrni az első világégés okozta károkat, ugyanakkor a Franz Xaver Conrad néven született későbbi vezérkari főnök története sajnos tipikusnak mondható. Talán nem is személye a fontos, hanem az, amit képviselt.
Borítóképen: Hötzendorfi báró Conrad, az osztrák és magyar hadsereg vezérkarának főnöke – 1913
Még legközelebbi barátai is Conradnak szólították, és ez máris elárul valamit jelleméről, ugyanis – bár kétségtelen, de félreérthető – ez a családneve volt. Katonai kiképzését 1867-ben kezdte el, 1871-ben a KuK katonai rendőrségének hadnagya volt, de tovább lépett: 1876-ra vezérkari kiképzést kapott.
1877. május 1.-től főhadnagy lett és törzstisztként szolgált a 6. lovasdandárnál Kassán.
1878. augusztus 16-án a 4. gyaloghadosztály vezérkarába osztották be, és részt vett a 3. hadtestben a bosznia-hercegovinai megszállási hadjáratban, majd 1879. szeptemberében Sanjak Novi Pazar inváziójában. 1879. május 1-jén a vezérkari hadtest kapitányává léptették elő. 1882 téli hónapjaiban Conrad részt vett a montenegrói felkelés elleni harcban a dél- dalmáciai Krivošijében.
Ez az időszak fontos lehetett a későbbiekre nézve, ugyanis Kassán kapcsolatba került a magyar közigazgatással, illetve a város, na meg a tágabb környék magyar gondolkodásával, a déli harcokban pedig tapasztalatokat szerzett az ottani viszonyokról.
Jószolgálatai elismeréséül 1883. október 29-én a lembergi 11. gyaloghadosztály vezérkari főnöke lett, ahol rögtön kitűnt újításaival, melyek közül talán a legfontosabb az volt, hogy hogy a csak felvonulási területen végzett gyakorlatok helyett terepen hajtott végre manővereket. És Lemberg majd a későbbiekben is fontos szerepet kap életében…
Az újításokat akkoriban jó szemmel nézték, így – amikor visszatért családjával Bécsbe – 1888. szeptember 10-től 1892 őszéig Conrad fő taktikai oktató volt a bécsi császári és királyi hadiiskolában, és 1890. május 1-jén alezredessé léptették elő.
Conrad népszerű tanár volt, és sok tanítványa akkoriban negyedszázaddal később magas rangú tiszt volt a világháborúban, akik gyakran lojálisak voltak hozzá.
1892 októberében a 93. gyalogezred zászlóaljparancsnokaként Olmützbe helyezték át, és 1893. május 1-jén ezredessé léptették elő. Ezután a törzstiszt-aspiránsokat értékelő bizottságban dolgozott. 1895. október 16-tól 1899. április 8-ig Conrad a troppaui „Kaiser” 1. számú gyalogezred parancsnoka volt. 1899. április 9-én Conradot kinevezték a trieszti 55. gyalogdandár parancsnokává, és ugyanazon év május 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő. Ott fegyveres erővel leverte az olasz kikötői munkások felkelését, és…
Meggyőződött arról, hogy az olaszok Trentinóval és Trieszttel szembeni követelései elkerülhetetlenné teszik a konfliktust.
A pálya továbbra is felfelé ívelt: 1903. szeptember 8-án Conrad átvette a 8. gyalogoshadosztály vezetését Innsbruckban, és november 1-jén hadnaggyá léptették elő. A hadseregben hadműveleti gondolkodóként és modern, háborús kiképzési módszerei miatt vált egyre ismertebbé, karrierét ez nagyban támogatta. Ennek köszönhetően:
1906. november 18-án I. Ferenc József császár a teljes fegyveres erő vezérkari főnökévé nevezte ki.
Ha ezen a ponton visszatekintünk, azt látjuk, hogy a birodalom keleti és déli területein jártas volt, sőt, délen még harci tapasztalatokat is szerzett, modern gondolkodású katona volt, aki aztán tapasztalatai alapján le is vonta következtetéseit…:
Conrad már 1907 áprilisában azt javasolta, hogy Olaszországot „meg kell dönteni” egy megelőző háborúban, ezt a javaslatot újra és újra előhozta később is.
Már ekkoriban arról értekezett, hogy a Monarchiát modern birodalommá kell tenni, ami olvasatában annyit tett, hogy;
Ferenc Ferdinándhoz hasonlóan – a trónörökös ajánlására történt vezérkari főnökké történt kinevezése! – ekkoriban meg akarta szüntetni Magyarország hatalmi pozícióját a kettős berendezkedésű Monarchiában!
Véleménye olyannyira szélsőséges volt, hogy még maga a trónörökös, Ferenc Ferdinánd is eltávolodott tőle, de Conrad itt nem állt meg; szerinte ugyanis a dualista berendezkedés felszámolása mellett nem a nemzetiégek közötti megbékélési politika vezetett a modern birodalomhoz, hanem a Balkánra kiterjedő politika. Mit jelentett ez? Nos, egy Conradtól származó idézettel erre is választ kapunk:
„E délszláv komplexum megteremtése a monarchia keretein belül egy nagyon előnyös erőegyensúlyt jelentene a nemzetiségek között, amely lehetővé tenné a belső rend és egyensúly megteremtését.”
Igen, ez egyértelműen azt jelentette, hogy a délszláv államokat annektálni kell, és a birodalom keretein belül tartva ezeket a térségeket a dualizmust trializmusra váltotta volna (tehát némileg módosult véleménye!), amitől azt remélte, hogy még erősebb lesz a birodalom, és képes lesz ellenállni a pánszláv törekvéseknek, illetve részt vehet az Oszmán birodalom kiűzése utáni területek feletti felosztásában is.
De 1909 tavaszán ismét elutasították Conrad kalandos terveit Szerbia bekebelezésére a miután hármas szövetségi partner Olaszország elleni háborút megnyerik. Ezt leginkább az osztrák-magyar külügyminiszter és az osztrák-magyar hadügyminiszter ellenezte.
Hármas szövetség
Az a katonai szövetségi megállapodást, amelyet 1882-ben Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia kötött az Olasz Királysággal. Ténylegesen német–osztrák szövetséget jelentett, mert a harmadik szereplő, Olaszország hamarosan elsodródott tőlük, és az első világháború folyamán 1915-ben a németellenes táborban kötött ki.
Az elutasítás, és a láthatóan még az udvarénál is szélsőségesebb politikai megközelítés azonban nem volt elég ahhoz, hogy katonai pályája megtörjön: bár 1912 októberében, nem sokkal az első balkáni háború kitörése után még csak a hadsereg felügyelője volt, Conrad máris kidolgozta azt a tervet, ami az új Balkán Liga osztrák vezetéssel felszámolja az Oszmán Birodalmat Európában, majd alárendeli magát a Monarchiának.
A vezérkar főnökeként Conrad részletes hadműveleti terveket dolgozott ki a potenciális ellenség, Oroszország, Szerbia és Olaszország ellen.
Dukla-hágónál végzett manőverek során
Conrad ezekben az időkben az úgynevezett háborús párthoz tartozott, ami nem volt ugyan tényleges párt, de olyan nevek fémjelezték, mint Leopold Berchtold osztrák-magyar külügyminiszter, Karl Stürgkh osztrák miniszterelnök, Leon Biliński közös pénzügyminiszter és Alexander von Krobatin osztrák-magyar hadügyminiszter.
Látható tehát, hogy Conrad nézeteivel nem volt egyedül, ugyanakkor még a fent említettek között is igen szélsőségesnek számított. És ez a magyarázat arra is, hogy ugyan a bécsi udvartól egyre távolabb kerültek nézetei – legalábbis ami a felszínt, a látható politikai színtér nem zárt ajtók mögötti részét illette – ellenére sem szenvedett csorbát katonai karriere.
Ezek után nem meglepő, hogy Conrad volt az egyik fő támogatója a Szerb Királyság elleni azonnali háborúnak 1914 nyarán, válaszul a trónörökös szarajevói meggyilkolására.
Berchtold és I. Ferenc József császár szükségesnek tartotta a nyomozást és a diplomáciai előkészítést, ezzel szemben Conrad mindenképpen hadiállapotot akart elérni – ami elé véleménye szerint a politikusok akadályokat gördítettek -, és kizárni a béke lehetőségét!
Ha úgy vesszük, mindkét akarat teljesült, ugyanis a főherceg meggyilkolását követően a tetteseket hamarosan elfogták. Principet, Ilićet és Čabrinovićot a szarajevói Philippovich-kaszárnyában található katonai börtönbe vitték. Az előzetes vizsgálat 1914. szeptember 19-én fejeződött be, és 25 fő ellen emeltek vádat. Principet kivéve mindenki bűnösnek vallotta magát.
Igen ám, de közben – amikor a per még tartott! – egy hónappal a merénylet után, 1914 július 28.-án a Monarchia hadat üzent Szerbiának!
Így egyrészt volt vizsgálat, másrészt még annak teljes lezárása előtt megszületett a hadüzenet, amiben Conrad – és a vele nézeteiben osztozók – szívós aknamunkája is benne lehetett. Csakhogy a háború mellett érvelők alaposan elszámították magukat! Azzal ugyanis, hogy 1914 augusztus 1.-én Németország hadat üzent Oroszországnak, és augusztus 6.-án ugyanezt tette a Monarchia is – mint később kiderült… – egy meglehetősen alulbecsült ellenséget húztak magukra.
A merénylet és a Szerbiának küldött hadüzenet közötti egy hónap ugyan elég volt arra, hogy a Monarchia seregeit Szerbia ellen állítsa fel, de az orosz hadbelépés után a csapatok nagy részét Galíciába kellett költöztetnie, ahol az orosz támadás várható volt!
Végül azonban – meglehetősen nagy német támogatással! – azonban Conradnak sikerült visszafoglalnia Galícia és Bukovina oroszok által megszállt részeit, meghódítani Szerbiát és Montenegrót, valamint Romániát, és stabil frontot szervezni Olaszország ellen. Lemberg visszafoglalása után Conradot 1915. június 23-án vezérezredessé léptették elő.
(Hermann Torggler portréja)
Ekkor úgy tűnt, hogy Conrad tervei megvalósulnak, és úgy tűnt, hogy immár az udvar is úgy látta, hogy a korábban elutasított tervek mentén kell megvívni a háborút.
Az is könnyen lehet persze, hogy Bécs mindvégig egyetértett az agresszív politikával, de eljátszották a világ előtt a „jó rendőr – rossz rendőr” komédiát, mielőtt végül hozzáfogtak a tervek megvalósításához. A Német Legfelsőbb Hadseregparancsnoksággal (OHL) való együttműködés hamarosan elhomályosult. Conrad nehezményezte, hogy a második OHL vezetője, Erich von Falkenhayn a szövetségesben csak a „gyengébb testvérnek” látta, és nem hagyta, hogy „minden sikert elszámoljon”.
Márpedig Conrad esetében ez nem fért bele az együttműködésbe, ő, aki aMonarchiát mindennél nagyobbnak látta, nehezen viselte ezt a fajta lekezelést…
De nem csak efféle hiúsági kérdés volt ez, hanem igen komoly politikai megfontolások is vezették Conrad gondolkodását. Ő ugyanis úgy látta, hogy a németek célja az Ausztria feletti hegemónia megteremtése, de ezen túlmenően voltak igen komoly ellentétek hadvezetés kérdésben is!
Conrad rendre az offenzívát támogatta, Falkenhayn a kimerítő stratégiát részesítette előnyben. A két parancsnok közötti személyes kommunikáció végül 1916 tavaszán teljesen megszakadt!
Conrad határozottan támogatta a monarchia messzemenő háborús céljait. Igen, ekkor már a Monarchia vezetése magáénak vallotta Conrad korábbi terveit! Mint láttuk, már 1914 előtt is folyamatosan hangsúlyozta a megelőző háború szükségességét az „áruló szövetséges” Olaszország ellen.
1915 novembere óta Conrad szóban és rengeteg memorandumban is sürgette Burián külügyminisztert a Balkánon meghódított területek annektálására!
Úgy gondolkodott, hogy Szerbia és Montenegró beolvasztása azért szükséges, mert az ellenfelek – akkor már Olaszország, és korábbról Oroszország is – az agitáció gócpontjai „és minden háborúban súlyosan megnehezítenék a monarchia katonai helyzetét”. Tervének lényegét és egyben jellemét is jól leírja az az állítólagos beszélgetés, amit I. Ferenc József császárral folytatott Montenegró és Észak-Albánia annexiójáról.
Amikor ezt felvetette Conrad, a császár így válaszolt: „Még ez is? Ez túl sok!”, mire Conrad nem hátrált meg, hanem így válaszolt: „Igen, de szükséges. A független Albánia lehetetlen!”
Hogyan mehetett el olyan messzire Conrad, hogy a császárral vitába szálljon? Nos, az akkor 86 éves I. Ferenc József helyett a hadsereg parancsnoka Friedrich főherceg volt 1916. december 2-ig, aki agyrészt szabad kezet adott Conradnak, a neki beosztott vezérkari főnöknek! Igen ám, de I. Ferenc József halála után a fiatal I. Károly császár személyesen vette át a parancsnokságot 1916. december 2-án.
Friedrich főherceg 1917. február 11-i felmentéséig a helyettese volt. Conradot ugyan 1916. november 25-én kinevezték birodalmi hadnagynak, de ezzel befolyása erősen csökkent.
A vezérkar főnökeként Arthur Arz von Straußburg váltotta fel, akinek akarata ellenére 1917. március 1-jén – I. Károly császár nyomására! – Conrad Tirolban átvette a Délnyugati Front parancsnokságát. A tervek szerint ugyanis az osztrák-magyar fegyveres erők következő fő támadását ezen a fronton indították meg.
A sikertelen júniusi offenzíva után, 1918. július 15-én felmentették Conradot a tiroli hadseregcsoport parancsnoki pozíciójából. Annak érdekében, hogy ez a döntés ne tűnjön túl keménynek, a császár egyúttal grófi rangra emelte, és Bécsben az összes császári gárda tiszteletbeli ezredesévé nevezte ki.
Conrad a Monarchia néhány hónappal későbbi összeomlását annak tulajdonította, hogy túl kevés figyelmet fordítottak figyelmeztetéseire és jóslataira.
Conrad a háború utáni éveket Bécsben és Innsbruckban töltötte. Életéről szóló kiadványokon dolgozott, és igyekezett igazolni munkáját. Hiúságára jellemző módon betegsége idején emlékirataiban arról panaszkodott, hogy a Habsburg család – különösen Friedrich főherceg, akit több mint két évig sikeresen szolgált – még arra sem tudta rászánni magát, hogy gyógyulást kívánjon neki.
Conrad halt meg 1925. augusztus 25-én Bad Mergentheimben. A bécsi Hietzinger Friedhofban temették el. Több mint 100.000 gyászoló vett részt a pompás temetési szertartáson szeptember 2-án. sírt Bécs önkormányzata 2012-ben „történelmi sírrá” alakította át.
A magunk részéről semmiképpen nem fogalmazunk meg véleményt Franz Conrad von Hötzendorf életében véghez vitt cselekedeteiről, miután mai fogalmaink, a mai történelem-szemlélet szemüvegén keresztül igen nehéz a megítélése, ugyanakkor nehéz lenne azt állítani, hogy nem volt szerepe abban, hogy az első nagy világégés kirobbant, és abban, hogy aztán bizony hihetetlen károkat szenvedett Magyarország.
És Ausztria? Nos, mintha csak a Habsburgok után a Bourbonok vették volna át a trónt, ugyanis a későbbi történet azt bizonyította, hogy:
„… semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.”
Lehet, hogy azért, mert sok korábbi tanítványa a második nagy világégés során fejtette ki katonai tevékenységét?
