Vélemény Vélemény-cikkeink

A jenki cigi

Ideje lenne legondolkodni egy-két dolgon a Nyugatnak, mert komolyan benézik a szitut! Tegyük fel, tiszta szándékkal érkeznek a világ másik felére. Rendben, ezt kicsit erős, de legyen. Azt mondják, elhozták a szabadságot meg a demokráciát. Szép gondolatok, de semmit nem jelentenek azoknak, aki az életükért küzdenek. Azoknak meg végképp nem, akik életekre törnek. Előbbiek azt látják, hogy még erősebb katonai erő nyomul, utóbbiak meg konkurenciát. Lehet így győzni? Kell egyáltalán győzni? Mi az, hogy győzelem?

Eláruljuk; kizárólag az első kérdés valós, mivel a rá adott válasz a „nem”. A többi innentől kezdve tárgytalan… De akkor mégis, miért kell a Nyugatnak (értsd: USA+ NATO, ami kb. ugyanaz) beleütnie az orrát mindenbe, ami a világban történik? Mert veszélyes a demokráciára – hangzik a tanmese. De miért veszélyes ez arra a fene nagy demokráciára? Mert beavatkozik, mert még mindig nem értette meg a Nyugat, hogy vannak dolgok a világon, amikhez semmi köze, a világ pedig egyre kevésbé jelenti kizárólagosan a Nyugatot.

Talán feltűnt, hogy az afgán kormány – amit Amerika hozott össze – milyen könnyedén megadta magtát. Miért? Mert a kivonulás után se cigi, se ingyen (vagy legalábbis nem ellopható) üzemanyag nem maradt, így a kormány, meg a kormány tisztviselői többé nem látták már olyan nagy szükségét a demokráciának. Harcolni meg végképp nem szerettek volna érte, ha nincs cigi, meg benya…

És akkor még azzal a korántsem realista megközelítéssel éltünk, hogy a Nyugat nem puszta önérdekből avatkozik be, hanem kizárólag az igazság nevében… Magyarul; az Egyesült Államokat rettentően megvezette mind a talibán, mind az afgán kormány, nekik csak a pénz kellett, amit ellophatnak. Demokrácia? Szabadság? Ugyan már, az arrafelé semmit nem jelent, és az USA egyébként sem ezért kötött ki Afganisztánban.

A következmény pedig itt van a szemünk előtt…

Ajánlott Cikkek