A Karlócai béke – Véget ér a török uralom 1699 január 26.

- január 26-án fontos történelmi esemény zajlott: a karlócai békeszerződés aláírása. Ez a dokumentum nemcsak egy háborús fejezetet zár le, hanem egy új korszak kezdetét is jelzi Közép-Európában. A béke I. Lipót magyar király és II. Musztafa oszmán szultán között jött létre, lezárva ezzel a Bécs 1683-as ostromával kezdődött konfliktust.
A majd másfél évtizedig tartó küzdelem jelentős területi változásokat hozott: az Oszmán Birodalom visszaszorult a Duna medencéjéből, Magyarország több mint 150 év után kiszabadult a török uralom alól, Lengyelország megszerezte Podóliát, Velence pedig a Peloponnészoszt foglalta el. Eközben Nagy Péter orosz cár, aki 1682 óta uralkodott, Azov kikötőjével gyarapította országát.

A háború fordulópontja Kara Musztafa nagyvezír 1683-as bécsi veresége volt. I. Lipót és a császárváros megsegítésére érkező Sobieski János lengyel király erői ellentámadásba kezdtek. 1684-ben a pápa égisze alatt létrejött a Szent Liga, egy szövetség, amely a Habsburg Birodalmat, Velencét, Lengyelországot és később Oroszországot foglalta össze. A Liga erői gyorsan felszabadították a hosszú ideje török uralom alatt szenvedő Magyarországot. 1686-ban Buda ismét keresztény kézre került, Erdély a Habsburgok befolyása alá esett, és a császári hadvezérek Belgrádot, valamint a Szerbia mélyén fekvő Nist is elfoglalták.
A keresztények együttes csapásai alatt úgy tűnt, az Oszmán Birodalom összeomlik, de 1688-ban XIV. Lajos francia király megindította a pfalzi örökösödési háborút, amelynek következtében Lipót császár kénytelen volt csapatait kivonni a Balkánról. Ennek eredményeképpen a törökök visszafoglalták a Duna vonalát, 1697-ben pedig II. Musztafa támadást indított Magyarország ellen. Azonban Savoyai Jenő Zentánál döntő vereséget mért a szultán seregeire. A rövidesen Rijswijkben XIV. Lajossal kötött béke után a Porta helyzete reménytelenné vált, és noha a francia udvar további harcra ösztönözte Musztafát, a szultán végül a békekötést választotta.
Az 1699-es karlócai békeszerződés tárgyalásainak előzményei és körülményei olyan diplomáciai és stratégiai manővereket tükröznek, amelyek az európai hatalmi egyensúly átrendeződését jelzik. Ebben az időszakban a Habsburg Birodalom nem rendelkezett diplomáciai képviselettel Konstantinápolyban, így az első egyeztetések Anglia és Hollandia közvetítésével indultak.
A tárgyalások helyszínének választása önmagában is kifejezi a kor politikai realitásait. Bár logikus választás lett volna Magyarország, II. Musztafa ragaszkodott ahhoz, hogy az egyeztetések a Porta uralma alatt álló területen történjenek. Így esett a választás Karlócára, egy Pétervárad és Belgrád között fekvő, a háború sújtotta falura. A tárgyalásokat előkészítendő, a császár és a szultán utászai sátorvárosokat emeltek a helyszínen, ami szemléletesen mutatja a korabeli diplomácia és hadviselés viszonyait.
A tárgyalásokon való magyar részvétel hiánya különösen érzékenyen érintette a nemzetet. Annak ellenére, hogy I. Lipót magyar királyt az 1681. évi országgyűlés törvényben kötelezte egy magyar delegátus küldésére, a tárgyalóküldöttség kizárólag bécsi diplomatákból állt. Ebben a kritikus időszakban a Habsburg Birodalom mellett Velence, II. (Erős) Ágost lengyel király és Nagy Péter orosz cár is diplomatákat küldött, míg az Oszmán Birodalmat Rami Mehmed reisz effendi képviselte.
A tárgyaló felek eltérő céljaikat és stratégiáikat hozták magukkal Karlócára. Lipót császár a lehető leghamarabb békét akart kötni, hogy a spanyol örökösödési háborúra koncentrálhasson, míg Velence görögországi terjeszkedésre törekedett. A lengyelek és az oroszok a szultán, valamint egymás területi kiterjesztésére is szemet vetettek. A Habsburgok szerencséjére a tengeri hatalmak elfogadtatták Musztafával, hogy a hadviselő felek külön-külön állapodjanak meg, ami elsősorban Velence irreális igényei miatt volt fontos. Egy alkalommal Schlick közvetlenül fenyegette meg a velencei diplomatákat, hogy Ausztria kizárja őket a szerződésből, ha nem hagyják abba értelmetlen követeléseiket.
- január 26-án, Lipót császár határozott fellépése révén, a Habsburg és oszmán követek aláírták a 20 pontból álló karlócai békeszerződést. Ez a dokumentum mérföldkőnek számít a régió történelmében, hiszen jelentős területi változásokat rögzített.
A békeszerződés értelmében a szultán elvesztette a magyarországi hódításainak túlnyomó részét, kivéve a Temesköz és a Szerémség egyes részeit. Továbbá lemondott erdélyi hűbérúri jogairól, és egy háttérben kötött megállapodás alapján internálta Thököly Imrét és Zrínyi Ilonát Nikomédiába. A 25 évre szóló béke további fontos pontjai közé tartozott a Temesköz erődjének lerombolása, a keresztények szabad vallásgyakorlásának biztosítása az Oszmán Birodalomban, valamint a bécsi és konstantinápolyi diplomáciai kapcsolatok helyreállítása.
Ezen túlmenően, a karlócai béke részeként további három szerződést is aláírtak. Ezek a dokumentumok biztosították Podólia visszatérését Lengyelországhoz, Azov átadását az orosz birodalomnak, valamint Velence megszerezte a Peloponnészoszi-félszigetet.
A magyar nemesség csalódottan kommentálta a békét, mondván “Rólunk de nélkülünk”. Azonban valójában Magyarország volt a béke legnagyobb nyertese, hiszen 15 év háborúskodás és szinte teljes elnéptelenedés után az ország szabadult fel az oszmán uralom alól, megkezdve ezzel az újjáépítés hatalmas munkáját. A béke nemcsak Magyarország, hanem az egész régió számára jelentős volt, mivel a szultán először ismerte el hivatalosan területi veszteségeit, ami radikálisan ellentétes volt az iszlám törvényekkel. Ez a gesztus világosan jelzi, hogy az Oszmán Birodalom a hanyatlás szakaszába lépett, egy folyamat, ami a nagyhatalmak várakozásai ellenére még közel két évszázadig tartott.
források wikipedia rubicon historia