Magyarság Történelem Történelem Videók

A „Kis Mazsola”, avagy a kisvasutak hőse: Mk48

Lehet, hogy a győri Magyar Vagon- és Gépgyár által gyártott mozdonyt soha senki nem nevezte a címben említett néven, de annyiban jogosnak érezzük az önkényes névadást, hogy a szintén Győrben gyártott Mk48 mozdony alapjául az 1959-ben megjelent MÁV M28 sorozatú könnyű tolatómozdonyt vették. Márpedig ez utóbbi beceneve a Mazsola, vagy Nyünyüke.

Borítóképen: Lillafüredi kisvasút, Fazola-kohó közelében egy Mk48

Az M28 A mozdonyokat a MÁVAG tervei alapján 1955-től kezdte gyártani a győri Magyar Vagon- és Gépgyár, Rába M 030 majd 1957-től M 033 típusjelzéssel. A típus vonóereját az akkoriban szokásos Ganz-Jendrassik motor biztosítja. Az első típusjelzéssel készült mozdonyok mechanikus erőátvitelűek és a sorozaton belül az ezres pályaszám csoportba vannak sorolva. A második típus hidromechanikus erőátvitelű mozdonyai a kétezres pályaszám csoportba kerültek

Érdekes módon az M28-asból kevesebbet gyártottak (a kétféle erőátvitelből összesen 20 darab), mint a részben belőle származtatható Mk48-as szériából.

Nem tudjuk, hogy ennek mi volt a pontos oka, de feltehető, hogy a közben megjelent más típusok szorították ki az M28-as sorozatot. Győrben azonban felismerték – ugyanis akkoriban egyre több motorkocsit is készített kisvasúti forgalomra, így tapasztalatuk bőven volt! -, hogy a keskeny nyomközű pályákon, amelyeket sehol nem villamosítottak, biztosan szükség lehet az M28-nál kisebb mozdonyokra.

Még egy gyöngyszem Győrből:

Az igaz ugyan, hogy ezekben az időkben már lassan kezdett leáldozni a keskeny nyomtávú vonalaknak, de a kisvasutak mai vonalhosszánál még sokkal több ilyen vonal létezett.

Adott volt tehát az igény, és Győrben jó sáfárkodtak a rendelkezésre álló fődarabokkal is, ugyanis az M28-nál is alkalmazott VI Jar 135/185 típusú Ganz-Jendrassik motort építették be, forgóvázként pedig a szintén Ganz eredetű Camot sorozatú motorkocsik hajtott forgóvázának mintája alapján készült elemeket építették be.

A gyártás ebben az esetben is a mechanikus változattal kezdődött, de – ahogy az M28-as sorozat esetében is – a hidromechanikus változat következett.

A MÁV keskeny nyomtávolságú hálózatán az Mk45-ös (2945-ös) mozdonyok mellett ez a legelterjedtebb típus, a személyszállítás szüneteltetéséig a Kecskeméti KK és Nyíregyházi Nyk meghatározó vontatójárművei voltak, rendszeresen közlekednek a Balatonfenyves GV-n, de megfordultak a budapesti Gyermekvasúton is.

A dízel-mechanikus Mk48-as változatból 2 év alatt 12 példányt értékesítettek. 1960-tól a gépek hidraulikus erőátvitellel készültek, magyar, illetve cseh megrendelők részére összesen 50 mozdony készült el 1961-ig.

Ajánlott Cikkek