Épített örökség Magyarság Tájak/korok Történelem Történelem Videók

A komáromi erődrendszer

A komáromi erődrendszer kiépítését a napóleoni háborúk (1792-1815) indokolták. Ekkor került sor a közép- és kora újkori múltra visszatekintő Öreg- és Újvár felújítására, egyúttal kezdetét vette a Nádorvonal kialakítása.

Borítóképen: Monostori erőd

A munkálatok 1815 után is folytatódtak, ám az erődrendszer építése csak az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc után fejeződött be, s az 1850-1877 között végbement fejlesztések során nyerte el a végsőnek mondható struktúráját.

A komáromi erődrendszer a 19. század végén: 1. : Öreg- és Újvár, 2. : Nádor-vonal, 3. : Vág-vonal, 4. : Vág-dunai hídfőerőd, 5. : Monostori erőd, 6. : Igmándi erőd, 7. : Csillagerőd

A Duna bal partján az Öreg- és Újvár, a Nádor-vonal (hét erődelemmel), a Vág-vonal (négy erődelemmel) és a Vág-dunai hídfőerőd, míg a jobb oldalon a Monostori erőd, az Igmándi erőd és a Csillagerőd számított jelentősebb építménynek.

Bár a komáromi erődrendszert fegyverrel sosem vették be, eseménydús hadtörténettel bír. E tekintetben a legmozgalmasabb kétségkívül az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc időszaka volt. Az erősséget 1848 decemberében kezdték ostromolni a császári-királyi csapatok, melyeket végül a következő esztendő tavaszán (1849. április 22-26.) vert szét a Görgei Artúr vezette honvédsereg.

Az ellenség 1849. július 2-án indított újabb hadműveletet Komárom térségében, ám Klapka György 1849. július 29. és augusztus 3. között a Duna mindkét partján szétzúzta az ostromgyűrűt; ekkor a császári-királyi erők éppen csak elkerülték a teljes bekerítést. A Vasárnapi Újság 1892. május 2-i száma a következőképpen emlékezett meg a komáromi kitörésről:

„Augusztus 3-án Klapka a helyőrség egy részével oly sikerült kirohanást tett, hogy az ellenséget Győrön túl kergette, ágyúit, pénztárát elfoglalta, s a vár élelmezésében mutatkozó hiányokat pótolta.”

Komárom a szabadságharc legvégéig kitartott, védői a „közbocsánat” biztosítása mellett – csupán 1849. szeptember 27-én, több mint egy hónappal a világosi fegyverletétel után kapituláltak.

Monostori erőd – részlet

Az erődrendszer napjaikban alapvetően a 19. század második felére jellemző erődépítészeti jegyeket viseli magán. A kőből, téglából és földből készült erődítéseket sem a Nagy Háború éveiben (1914-1918), sem később nem modernizálták jelentős mértékben.

1920 után egyes erődelemek Csehszlovákiához kerültek, katonai szerepük mind ott, mind Magyarországon megmaradt, s újabb funkciókkal egészült ki. Néhány objektumban szükséglakásokat hoztak létre, míg a második világháború elején Lengyelország 1939-ben bekövetkezett német lerohanását követően az Igmándi erőd (később pedig a Monostori erőd is) több ezer lengyel katonamenekültnek adott szálláshelyet.

1939 őszén elkezdték lőszerraktárrá átalakítani az Öregvárat és a Csillagerődöt. Ez utóbbi, illetve a Monostori erőd 1944-ben zsidó és roma származású, valamint rendszerellenesnek nyilvánított személyek gyűjtőtábora lett. A Vörös Hadsereg 1945 márciusában foglalta el Komáromot, a harcokban az erődelemek nem szenvedtek jelentősebb károkat.

A második világháború után a Duna jobb partján elterülő objektumok közül a Monostori erődöt (a volt Frigyes lovassági laktanyával együtt) a szovjetek vették birtokba; az Igmándi és a Csillagerődben ugyanekkor szükséglakásokat alakítottak ki. A Monostori erődben hozták létre a Déli Hadseregcsoport legnagyobb lőszerraktárát, méreteit mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy…

A szovjetek kivonulásakor megközelítőleg 1400 vagonnyi lőszert vittek el onnan.

Az erődelemek a katonai után merőben más funkciót kaptak: az Igmándi erődben talált otthonra például a Komáromi Klapka György Múzeum római kori kőtára. A Monostori erődben végrehajtott legjelentősebb fejlesztés a Dunabástya rekonstrukciója volt 2010-2013 között: a munkálatok eredményeként a több emelet magas védmű állandó és időszaki kiállítási terekkel, konferenciateremmel és kávézóval is gazdagodott.

Ajánlott Cikkek