Hírek Történelem Videók

A legnagyobbak – A Yamato

Az 1904-05-ös orosz–japán háború eredményeképpen Japán átvette Mandzsúriában Oroszország helyét, az ezzel együtt járó minden előnnyel egyetemben. Ezek után folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb összecsapások a területen, mígnem 1931. szeptember 18-án a Mukdeni laktanyával szemközt megállt egy furcsa kinézetű szerelvény, majd nagy robbanás következett. A laktanya hamarosan elesett, a kínaiak menekültek, miközben egy másik alakult Mukden városát foglalta el. Ez az incidens vezetett oda, hogy Japán 1933. március 27-én kilépett a Népszövetségből… Sokak szerint valójában ekkor kezdődött a második világháború!

Kicsit messziről indítottunk, de már csak egy lépésre vagyunk a világ legnagyobb csatahajójától, a Yamato-tól! Bár a Mukdeni incidens idején már nem Giichi Tanak volt a miniszterelnök (egyben külügyminiszter), de ekkor, és utána is a Tanaka-tervet követve igyekezett expanziós törekvései megvalósítására. Tanaka már hivatali ideje alatt megkezdte Japán háborúra való felkészítését, ami gőzerővel folyt, mid a szárazföldi, mind a tengeri haderő tekintetében.

A Népszövetségből való kilépéssel pedig korábbi önkorlátozó vállalásait is eldobta a szigetország.

A Yamatogata szenkan, az a Yamato osztályú hadihajók építése a névadó Yamato megrendelésével kezdődött 1937 márciusában. Hol van még 1941 vége, Pearl Harbour megtámadása? A japánok mégis forralnak valamit… Olyannyira, hogy a hajó(k) építése titokban zajlott! Sőt, az átadás sem volt olyan pompás esemény, mint az szokás volt akkoriban is, hogy ne fedjék fel a hajó képességeit! Érdekesség, hogy a Yamato első próbaútjait 1941 novemberében tette meg, ahol elérte a 27,4 csomós (50,7 km/h) sebességét is, majd december 16-án, kilenc nappal Pearl Harbour után, de jóval a tervezett hadrendbe állítás előtt állt szolgálatba. A sietség oka érthető.

Ekkor talán mér sejtették a japánok, hogy az Egyesült Államok elleni csendes-óceáni csatát elindító csapásuk kevésbé volt megsemmisítő helyben, illetve talán azt is, hogy az USA hamarosan képes lesz pótolni veszteségeit, így nem volt vesztegetnivaló idő!

Jamato osztályú hadihajók egységei a valaha épült legnagyobb, legnehezebb és legnagyobb tűzerővel rendelkező csatahajók.

Maximális terheléssel vízkiszorításuk elérte a 72.800 tonnát. Csak erre a hajóosztályra építettek 460 mm-es hajóágyúkat, melyek képesek voltak 1.460 kilogrammos gránátjaikat 42 km-re kilőni. A többi haditengerészet által használt legnagyobb hajóágyúk „mindössze” 406 mm-esek, vagy annál kisebb űrméretűek voltak.

Eredetileg öt hajót terveztek, de végül a harmadikat a Sinanót repülőgép-hordozónak építették meg, a negyediket nem fejezték be, míg az ötödik építését meg sem kezdték. A Jamato és testvérhajója, a Muszasi összeszerelése a legnagyobb titokban történt.

YAMATO – Az öngyilkos küldetés

Érdekes, hogy a Tanaka-tervnek a lényege az volt, hogy a japán expanzióval olyan területeket szerezzenek meg Ázsiában, ahol a Japán számára mindig is hiányt jelentő nyersanyagok megtalálhatók, és az olcsó munkaerő lehetővé teszi számukra, hogy iparuk gyorsan növekedjen. Ehhez képest rettenetesen pazarlóan bántak erőforrásaikkal; a kínai foglyokat igen gyorsan halálra dolgoztatták, és a Yamato pazarló méretei sem szolgálták feltétlenül jól az eredeti célt. Érdekes módon a Harmadik Birodalom is elkövette ugyanezen hibákat…

A Yamato a Iowa osztályú csatahajó ellen – összehasonlítás

A lenyűgöző erejű fegyverzet a következőképpen állt össze:

  • 9 db 46,0 cm-es ágyú
  • 12 db 15,5 cm-es ágyú,
  • 12 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyú,
  • 24 db 2,5 cm-es légvédelmi gépágyú (átépítés után 146 db),
  • 4 db 1,3 cm-es légvédelmi gépágyú (átépítés után 2,5 cm-es),
  • 7 db repülőgép.

Ez minden korábbinál nagyobb tűzerőt jelentett, és a tűtávolság, valamint a pontosság sem volt éppen rossz… A probléma abban állt, hogy a hajóosztálynak csak két tagja épült meg, pedig talán hasznosabb lett volna inkább több, ámde kisebb egység hadrendbe állítása. Valójában pedig majdnem mindegy is volt, mert 1942 májusában Midway-atoll elleni támadás (ahol Jamamoto admirális végig a hátul maradt Yamato-ról irányította csapatait) katasztrofális vereséggel zárult, pedig ettől az összecsapástól azt remélték, hogy megtörik az Egyesült Államok erejét. Végül négy repülőgép-hordozót és 332 repülőgépet veszítettek. Nem véletlen, hogy Sinano végül anyahajónak épült meg… de ez már késő volt!

Ezzel együtt arra még futotta, hogy testvérhajója, a Muszisi hadrendbe állása után egy alapos nagyjavítást végeztek rajta, és jelentősen fejlesztették: új radarrendszert kapott, megerősítették a másodlagos lövegek körüli páncélzatot, új légvédelmi ágyúkkal szerelték fel.

Ennek ellenére 1943. decemberében az amerikai Skate tengeralattjáró – miközben a Yamato csapatszállítókat kísért – észrevette, négy torpedót kilőtt rá, és bár csak egy talált célt, a hátsó lövegtorony közelében robbanó torpedó hatására az övpáncélt és a torpedóvédő válaszfalat összekötő szegecselés csaknem 25 méter hosszan elnyíródott… Újabb javítás következett, amikor újabb légvédelmi ágyúkkal is felszerelték.

Ezek után kisebb-nagyobb ütközetekben részt vett, de nem volt komolyabb, feljegyzett probléma, nagy tengeri ütközetben nem került bevetésre. Ugyanakkor 1945 elejére, amikor már Japán létét már közvetlenül fenyegette az okinavai partraszállás, a hadvezetés minden rendelkezésére álló erőt mozgósított.

A térségbe siető Yamato-t és kötelékét április 7-én, reggel fél kilenc körül észlelte először az amerikai Essex repülőgép-hordozó egyik felderítő repülőgépe, s az amerikaiak ettől kezdve folyamatosan szemmel tartották a japán köteléket. 15 amerikai repülőgép-hordozóról összesen 386 torpedóvető és zuhanóbombázó repülőgép szállt fel…

A támadás fél egy után kezdődött és alig tíz percet vett igénybe. Amerikai repülők megkezdik támadásukat a Yamato ellen (középen balra). Középen jobbra egy japán romboló látható. Az égő és balra dőlő Yamato. A csatahajót hat bombatálat érte, melyek végzetes sérülésüket persze nem okoztak, de megtizedelték a légvédelmi gépágyúkat és azok kezelőszemélyzetét egyaránt…

A Yamato halála

Az első torpedó 12:45-kor találta el a csatahajó bal oldalát, és ezt még további két-három találat követte, mind a bal oldalon. A hajótestbe nagy mennyiségű víz ömlött, elárasztva a kisegítő kormány kamráját, és a bal oldali turbinatermet is. Az öt fokos dőlést az ellenárasztásokkal gyorsan sikerült egy fokra mérsékelni, ám egy óra körül egy második, jóval nagyobb erejű támadás érte a hajót, amely ismét négy-öt torpedótalálatot kapott, egy kivételével valamennyit a bal oldalán.

14:20-kor leállt az utolsó hajtómű is, s pár perccel később a csatahajó belefordult az óceánba. Ahogy a felépítmény eltűnt a hullámok között, 14:23-kor a roncs váratlanul felrobbant. A robbanás akkora volt, hogy még a 200 km-re lévő Kagosimán is lehetett látni és hallani, a detonáció gombafelhője pedig a jelentések szerint csaknem 6700 m magasra tört fel.

Yamato. Élt 3,5 évet…

Ajánlott Cikkek