Magyarság Nagyjaink Tájak/korok Történelem

A lovasnomád hagyomány és a székely lófőség – Hermann Ottó nyomán

Herman Ottó „A magyarok nagy ősfoglalkozása” című műve (leginkább tanulmány-gyűjteménynek nevezhetnénk, bár egyes részei szervesen egymásra épülnek) 1909-ben jelent meg, melyben nem is feltétlen foglalkozásokról ír, hanem egyrészt a Kárpát-medence geológiájáról, másrészt pedig a magyar állattartással, és annak fejlődésével, de nem maradnak ki művéből azok a társadalmi jellegű tanulmányok sem. Mi most azt a részt ragadtuk ki, ami XV. századi székely társadalmat, mint a lovasnomád hagyományon alapuló rendet mutatja be, Tagányi Károlyt idézve.

Borítóképen: Méndöntő szittya – Hermann Ottó „A magyarok nagy ősfoglalkozása” című műve mellékletéből

Az 1463-ik évi okmány, mely arról szól, hogy Apafi Dorottya asszony lófőségeket testált el, fölveti a lófőség, ez ősi székely rend kérdését már azért is, mert a történeti nyomon eddig haladva, azonnal fölmerül előttünk a lovasnomád-harczos gondolata. A lófőség magyarázatában a történetírók eltérnek; én itt Tagányi Károly megfejtését fogadom el világosságánál és tömörségénél fogva s adom a következőkben:

„A Székelység régen három rendből állott, ú. m. a primor-okból, azaz előkelőkből, a primipilus-okból, lófőkből és a darabontokból, vagy gyalogosokból, vagyis a közrendből. A primipilus értelem szerint „elsőszőrű“ egyezik a rang szerint első szőrűvel, az egymás közötti viszonylatban hasonló szőrűvel, tehát egyrangúval, az alsóbbrendűvel szemben előkelőbbel, innen primipilus , „az első seregnek Hadnagyja“.

A lófők nevöket onnan kapták, hogy a hadban lóháton szolgáltak a maguk költségén. Belőlük választották a háborúban a hadnagyot, békében pedig a széknek biráját. Minden székely székben huszonnégy ilyen lófőbiró volt és minden ilyen lófőséghez megfelelő birtok tartozott, melyet a lófőbiróvá megválasztott személy addig bírt és élvezett, a meddig a bírói tisztet viselte.

Erre a bírói és hadnagyi hivatalra azonban csak olyan székelyt választottak, akinek családja a hat székely nemzetség négy-négy ága közül — összesen tehát huszonnégy ág — valamelyikhez tartozott.

Minthogy pedig, a székely jog szerint, fiúörökös nemlétében, a vagyon a leányra szállott, a ki azután fiúleánynak tekintetett, természetes, hogy a ki ilyen fiúleányt elvett, az, illetőleg az ő gyermekei, az illető fiúleány ágába soroztatott, a mely ághoz azután egy jófőség joga is tartozott.

Ennélfogva megesett, hogy némely család az ilyen fiúleány beházasodások rendén 2, 3, 4 sőt 5 különböző ághoz is tartozott s így 2,5 jófőséghez tartott jogot egyszerre. Minthogy pedig huszonnégy év alatt minden nemzetségnek, minden ága fölváltva viselte a hadnagyi és bírói tisztet, megesett, hogy ugyanaz a családtag évekig viselte a hivatalokat különböző ághoz való tartozása czímén és jogán és élvezte az e tiszthez tartozó birtokot, a lófőséget is.

Az 1463-iki okmányban fölhozott Dorottya asszony, Apafi Lénártné, szintén fiúleány, a ki a családjára szállott két lófőséggel, azaz ahhoz való joggal szabadon rendelkezhetett. Annyi kétségtelen, hogy a lófőség tulajdonképen birtok is volt, a hozzávaló földekkel, erdőkkel, legelőkkel, vizekkel stb., azonkívül pedig a lófőbíráskodás egyéb járulékai is, mint a bírságok, elkobzások szintén a lófőséghez számíttattak.“

De az is tagadhatatlan, hogy a hadirend viszonylatában élénken tükröződik a régi ősi nemzetségi szervezet és a lovasnomád jelleg is. A közelmúltban a székelyföldi kisbaczoni lófőség így alakult:

A család feje, mint hadbaszálló lófő, sajátjából teremtette ki a lovat, a ruházatot, az élelmet, sőt még a tüzelőfát is a közösen főtt ebédhez. A birtok állott tizennégy véka teteje földből és még 7½ hold szántóföldből, együtt 10 hold; ehhez 30 hold erdei és mezei kaszáló, mindössze tehát 40 hold és úgy látszik, hogy ennyi volt a lófőség átlagos birtokegysége. A tulajdonképeni jövedelmet azonban az állattenyésztés adta, az erdő és legelő szabad használata mellett.“

Az egészből világosan kitetszik a nemzetségi szervezet s a határozott, önmagára támaszkodó lovas-nomád képe.

Eddig az idézet, amit mi csak nem is kiegészítünk, csak a lovasnomád hagyományok szempontjából a legfontosabb elemeket kiemeljük:

  • A „közigazgatási vezető” egyben „katonai vezető” is.
  • Ez a vezető – a lófő – csak a „jegyzett” nemzetségek tagjaiból kerülhet ki.

Ajánlott Cikkek