Hírek

A magyar anyák megmentője Semmelweis Ignác

A mai napon született Semmelweis Ignác Fülöp (Buda, 1818. július 1. – Döbling, 1865. augusztus 13.) magyar orvos, „az anyák megmentője”. 2013-ban az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága A világ emlékezete program részének nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseit, és azok dokumentumait.

borítókép: Semmelweis 1860-ban

1818. július 1-jén a tabáni Palota utca (ma Apród utca) 1–3. alatti Meindl-házban látta meg a napvilágot, ahol édesapjának – a hienc (nyugat-magyarországi német) ősökkel rendelkező Semmelweis Józsefnek (1778–1846) – jól menő fűszerüzlete is volt. Édesanyja Müller Teréz, Müller Fülöp módos krisztinavárosi sváb kocsigyártó és Anderl Teréz leánya. A szülők 1810. január 14-én kötöttek házasságot a Krisztinavárosban. Ignác (a tízből) ötödik gyerekként született, két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly öccse pedig a Belvárosi római katolikus plébánia lelkésze volt. Ignácot a közeli Tabáni Plébániatemplomban keresztelték meg. (A kor következetlen anyakönyvezésére jellemző, hogy a tíz testvér vezetéknevét tízféleképpen írták; Semmelweiss, Semmelweis, Semelveisz stb.)

Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Felfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúra volt). Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották. Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (amit ő nem is használt) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. Az 1848-as év tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de eközben folyamatosan gyakorolta hivatását is.

Abban az évben a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán még kisebb lett, mint a bábákén. 1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.

A Pesti Egyetem Orvoskarának tanárai, 1863-ban. Semmelweis keresztbe tett karral áll. Jobbra Balassa János ül, balra Diescher János, Semmelweis pesti hivatali utódja áll

1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti- és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a Zürichi Egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt egy százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

Anélkül, hogy korában ismeretes lett volna a fertőző betegségek kóroktana, és azok emlős fajok között lehetséges átvitele, állatkísérleteket folytatott. Kilenc házinyulat korszakalkotó módon a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett szövetkaparékkal megfertőzött. Mind a kilenc állat a betegség jellemző tüneteivel elhullott. Ezzel megcáfolta a kór okainak ma már nevetséges „tudományos magyarázatait” (miazmák, meteorológiai, csillagászati körülmények stb.). Semmelweis így úttörője volt a kísérleti kóroktan megalapításának is.

Jó megfigyelőképessége és tapasztalatai, valamint a statisztikai adatok helyes értelmezése alapján Semmelweis lényegében az aszepszist vezette be a kórházi szülészetben, ezzel jelentősen csökkentve a gyermekágyi láz okozta halálozási arányt. Megfigyelte, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a boncolás utáni hullaszagot, eme tapasztalatai alapján osztályán előírta, jóllehet a kórokozó baktériumokat még nem ismerte. A klóros víz a kézre tapadt baktériumokat is elölte. Azt is megfigyelte, hogy a klórmész a gyermekágyi lázat meg tudja előzni. Módszerének elterjesztése érdekében szélmalomharcot vívott az akkori orvostársadalom tekintélyes képviselőivel. Ragaszkodott a kórtermek rendszeres takarításához, szellőztetéséhez, napoztatásához és a gyakori ágyhuzatcseréhez. A takarékosságból szennyes ágynemű felhúzását elbocsátással büntette. Eljárását mások nem alkalmazták, nem látván be az ok-okozati összefüggést. Hasznossága csak a kórokozók felfedezésével nyert bizonyítást.

Semmelweis Ignác Fülöp sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-1. (Jelképes sír. 1930-tól 1963-ig ez volt Semmelweis negyedik „nyughelye”)

Halála :

A hivatalos verzió szerint (gennyvérűség) szepszis végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves volt. Már korábban is a dementia luetica (lueszeselbutulás) jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fertőzésének hipotézisét azonban 1965-ben – az akkor rendelkezésre álló eszközökkel – egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott. Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban élő negatív felhangjait, pedig aki akkoriban rendszeresen boncolt, a fertőzést aligha kerülhette el. Ugyancsak gyakori volt a fertőzés a fogorvosok körében, amíg a kórokozó természetére fény nem derült, és a kórkép gyógyítása meg nem oldódott.

Semmelweis halálával kapcsolatban különös következtetésre jutott Garamvölgyi László ismert bűnügyi szakíró elméleti kriminalisztikai vizsgálódásaival. Ezek szerint az anyák megmentőjét brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézetben. A „cui prodest?” (kinek áll érdekében?) kérdésre a válasz, hogy szakmai tekintélyében megsértett ellensége bőven lehetett és betegségéből adódó fékezhetetlen őrjöngése ehhez csak kapóra jött. A Semmelweis halálának hátterében álló, valamilyen vele szembeni szakmai összeesküvést azonban messzemenően cáfolják az alapos, levéltári kutatásra és korabeli dokumentumokra épülő orvostörténeti vizsgálatok.

források: wikipedia, SOTE,

Ajánlott Cikkek