Hírek

A magyar hagyományőrző sportokat nemzetközileg is elismerték

Isztambulban folytatott megbeszéléseket Necmeddin Bilal Erdoğan az Etnosport Világszövetség elnökének (Törökország miniszterelnökének fia) meghívása alapján Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány, valamint a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének elnöke – közölte a magyar szervezet honlapja. 

Bíró András Zsolt és Necmeddin Bilal Erdoğan

Mint írják: 2021 novemberében a Fővárosi Törvényszék bejegyezte a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által létrehozott 16 regionális alapszervezetből álló Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségét. A hagyományőrző sportok tevékenységének támogatása, koordinálása és népszerűsítése mára már szükségszerűvé tette a széles nemzeti összefogáson alapuló sportszervezeti struktúra kiépítését és megszilárdítását Magyarországon. A szövetség szervezete és működése kiterjed minden magyarországi régióra, valamint felöleli a Karpát-medencei magyarság által lakott területeket is. 

2021 decemberében a világ legjelentősebb hagyományos sportokat tömörítő és támogató szervezete, a törökországi központú Etnosport Világszövetség (World Ethnosport Confederation-WEC) vezetőségének meghívására Isztambulba látogatott a Magyar-Turán Alapítvány vezetősége. Az Etnosport Világszövetségének vezetőségével tárgyalt a magyar küldöttség. A megbeszéléseken Levent Akici (WEC sport és intézményi kapcsolatok igazgatója) és Enes Duman (WEC- Kelet Európa és Balkán régió koordinátora) is jelen volt. A megbeszélésen részt vett a Magyar-Turán Alapítvány törökországi szervezeti koordinátora, Ahmet Barıșçil is. 

A szervezetek közötti együttműködés pontjainak áttekintése mellett a 2022 őszén megrendezendő Nomád Világjátékok szervezési kérdései is napirendre kerültek. A nomád Világjátékokat, “Nomád Olimpiának” is szokták nevezni. 

Nem véletlenül, hiszen a rangos sporteseményen a világ többtucatnyi országából vesznek részt hagyományőrző-sport versenyzők. Nem csak a pusztai, nomád hagyományokkal bíró országokból érkeznek sportolók, hanem minden országból, ahol bejegyzett egyesületek gyakorolják a hagyományőrző sportokat. Így találkozhatunk versenyzőkkel Ausztráliától, Brazílián át az Amerikai Egyesült Államokig. A korábbi Kirgíziában rendezett “Nomád Olimpiák” a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés sportversenyeinek mintájára jöttek létre, és a versenyeken a Kurultajt szervező Magyar-Turán Alapítvány is komoly szerepet vállalt.

Bíró András Zsolt és Necmeddin Bilal Erdoğan
Bíró András Zsolt és Necmeddin Bilal Erdoğan (Fotók: Kurultaj.hu)



A tárgyalásokat követően Necmeddin Bilal Erdoğan az Etnosport Világszövetség elnöke külön megbeszélést folytatott Bíró András Zsolttal, a Magyar-Turán Alapítvány, valamint a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének elnökével. 

A tárgyalásokat megelőzően Bíró András Zsolt Üzbegisztánban és Kirgizisztánban egyeztetett a Magyar-Turán Alapítvány közép-ázsiai testvérszervezeteivel, valamint videokonferencián tárgyalt a kazak, türkmén, azerbajdzsáni, mongol és tadzsikisztáni partnereivel. 

forras : erdely.ma

Ajánlott Cikkek