A magyar ipar remekei: A Fejes-féle lemezautó
Ha a mai japán gyártók autóit nézzük meg, a legtöbb esetben alakformált lemez – persze speciális, ötvözött anyagokból – alkot sok olyan szerkezeti részt, amelyek például az amerikai autókon – nem beleértve például a Tesla-t – még mindig súlyos öntvények. Bármennyire is furcsa, a japán technológia őseredetije magyar találmány!
Borítóképen: Fejes Jenő lemezmotoros autója 1925-ből
Fejes Jenő (1877-1951) 1896-ban a Budapesti Felsőipariskolán szerzett műszaki képesítést, gépésztechnikusi oklevelet. Első munkahelye, ahol – közben letöltött katona-idejét leszámítva – 1897-től 1902-ig dolgozott, a budapesti Fegyver- és Gépgyár Rt. volt. A gyár akkoriban – a nevében szereplő tevékenységen túl – Rudolf Diesel szabadalma alapján, erőgépként, telepített dízelmotorokat is készítettek.
Fejes 1903-ban tanulmányútra indult, ennek során a franciaországi Le Havre-ban, az amerikai Westinghouse Társaság ottani leányvállalatánál helyezkedett el. Amikor Aradon beindult a Westinghouse-licensz autók gyártása, akkor Fejes az új cégnél kapott munkát.
Innen 1912-ben átcsábították a budapesti Podvinecz és Heisler céghez, ahol főmérnöki állást kínáltak neki. Úgy találta, a gépkocsi motorokra is ráférne a súlycsökkentés.
1916-ban kezdett a kérdéssel behatóan foglalkozni, melynek eredményeként az 1917-ben megrendezett Budapest Hadirepülőgép Kiállításon bemutatásra került a MÁG termékeként az első, jórészt acéllemezekből és csövekből készült, 25 lóerős automobil lemezmotor.
Később átnyergelt a Ganz-Fiat repülőgép-motor gyárhoz, majd 1921-ben önállósította magát. A budai Lenke utcában konstrukciós irodát nyitott, a Fadrusz utcában pedig egy kis műhelyt bérelt. Ezt követte saját gyára, a Magyar Lemezmotorgyár alapítása 1922-ben. Telephelyül a Daróczi út 1. sz. alatti, volt katonai raktár épületében 3.000 m2-es raktárrészt bérelt.
Két mérnökkel, Lechner Egonnal és Fábián Lászlóval hozzálátott a motor tökéletesítéséhez és a gyártandó gépkocsi terveinek elkészítéséhez.
Ez egy másik Fejes-Fábián féle terv:
A fő szempont az volt, hogy lehetőség szerint minden, a gépkocsiknál eddig öntvényből készített alkatrészt – így a motort, a sebességváltó házat, a kormányművet, a hátsóhidat, a keréktárcsákat – hegesztéssel állítsanak elő.
Nagyjából 1924-re tehető az első Fejes-féle lemezautó első sorozatának elkészülte. A korabeli leírás szerint a 600 kilós alváz
„csekély önsúlya a modern könnyűgép szerkesztés elvei következetes alkalmazásának eredménye, melyek az alváznak, más hasonló kocsikéval teljesen azonos szilárdságot, tartósságot és megbízhatóságot kölcsönöznek. Speciális gyártási eljárásunk a súlyos öntött és sajtolt darabokat könnyű és azonos minőségű lemezkonstrukcióval helyettesíti”.
S ez utóbbi állítás volt a Fejes-féle konstrukció Achilles-sarka. A hegesztett lemezkonstrukció ugyanis messze nem volt „azonos minőségű”. Ezek után hiába írták, hogy külföldről mindössze az elektromos berendezést, az akkumulátort, a porlasztót, a „tachométert”, az oleométert, a golyóscsapágyakat, a „futókerekeket”, a fékbetétet, a dugattyúgyűrűket, a zsírzókat és „néhány nemes acélanyagot” vásárolnak…
A Fejes-féle autó egyszerűen túl drága és kevéssé megbízható volt.
Készült személy- és teherautó, sínautó, és természetesen a Postának is több, különféle felépítményű jármű. 1928-ban Fejes megpróbálkozott a hadiszállítással is – sikertelenül. Akadt egy angol befektetői csoport, akik licensz vásárláson gondolkodtak, de azután gyorsan ejtették az ötletet.
Mára a lemezmotor mindössze egy érdekes találmány, ugyanakkor a lemez-alkatrészek alkalmazása, a súlycsökkentés ilyetén módja magyar eredetű, az autógyárak pedig a mai napig alkalmazzák.
