A magyar ipartörténet tanúja: egy épület Budapesten
A háború után az új rezsim arra törekedett, hogy minél nagyobb szervezeti egységekbe tömörítse az egyes termelési ágakat – legyen az a mezőgazdaságban, vagy az iparban. Ennek két oka volt véleményünk szerint; egyrészt volt egy közgazdasági kényszer, hiszen az egyes önállóan gazdálkodó gazdasági egységek mérete nem volt versenyképes a nemzetközi piacokon (vegyük figyelembe a háború pusztításait!), másrészt a politika mindenek feletti kontrollt akart.
Borítóképen: A Kühne standja az 1927. évi Országos Tenyészállatvásár és Gépkiállításon
Mi azonban nem ezzel foglalkozunk, ez inkább csak egy olyan leírása volt a kornak, ami hátteret ad történetünknek. Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy miképpen is kezdte el a Nehézipari Központ az új alapokra áttérő ipari termékek értékesítést egy bizonyos épületben – ami aztán sokáig hasonló célt szolgált! – a Bajcsy Zsilinszky út 59. szám alatt. Itt Csepel motorkerékpárokat, illetve varrógépeket értékesítettek, szereltek, és a karbantartás terén oktatásokat is szerveztek.
Akkoriban ennek az üzletnek az elindulását olyan nagy lépésként tálalták, ami az akkori politika és annak vezetőinek érdemes, és „nagyvonalúan” elfelejtették közölni, hogy nem történt más, mint hogy egy egyébként jól működő vállalat egy egységét vették át, és annak megmaradt infrastruktúráján hozták létre a saját érdemeikként beharangozott üzletet…
Szerencsére azok a dokumentumtárak, amelyek mind a mai napig rendelkezésre állnak, nem felejtenek, a „népet” át lehet nevelni, de a lapokat – ha már egyszer megmaradtak – átírni már nem lehet…
Igen, nem másról van szó, mint hogy a Nehézipari Központ (NIK) alá vonták össze azokat az iparvállalatokat, akik a név által meghatározott körben voltak, köztük pedig a Kühne gyárat is, ami egyébként mezőgazdasági gépek gyártása mellett a háború alatt aknagránátokat és egyéb hadicikkeket is gyártott, a háború után pedig jelentős munkákat végzett a szovjet katonai alakulatok részére, majd fokozatosan visszatért a mezőgazdasági gépek gyártására.
Mit kell tudni a cégről? Kik birtokolták? Nos, 1931-ben – az akkori válság hatására – fizetési gondokkal küzdő részvényeinek 95 százalékát Hazai Bank vásárolta meg, de a Kühne család kisebbségi tulajdonosként és vezetőként mindig a vállalat élén maradt.
Miért van ennek a ténynek döntő jelentősége? Mert bizony azoknál a vállalatoknál, ahol bank volt a főrészvényes, egyetlen tollvonással el lehetett intézni az államosítást!
Az 1947 decemberére keltezett 1947. évi XXX. törvénycikk – a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó, részvénytársasági alapon működő pénzintézetek magyar tulajdonban levő részvényeinek állami tulajdonbavételéről – alapján a banki tulajdonú vállalatoknál az állam vette át a részvényeket, és az ezzel együtt járó jogokat.
Bár amikor Mosonmagyaróváron túljutott a front, azonnal, 1945. április 2-án Kühne Lórántot a gyár ügyvezető igazgatójává nevezték ki, az ügyvezető azonban nyugdíjba vonult 1946.augusztus 31-én (gyakorlat volt, hogy a valamikori iparvállalatok vezetőinek életjáradékot kínáltak fel, amiről aztán egy idő után „elfeledkeztek…),
A gyár végleges államosítása pedig 1948. április 2-án történt meg, ekkor került a Nehézipari Központ irányítása alá.
És akkor most jöjjön a bizonyíték, ami azt mutatja, hogy a Csepel motorokat és varrógépeket árusító „szalon” voltaképpen egyfajta újrahasznosítás volt, nem pedig az új rendszer nagy vívmánya:
„Hazánk legrégibb mezőgazdasági gépgyára, a jóhírű „Kühne” mezőgazdasági gépgyár r.-t., mely már közel 60 éve áll fenn, folyó hó 1-én ünnepelte budapesti főraktára alapításának 30 éves évfordulóját. <…> Eleinte kisebb méretű raktárhelyiségekben, később azonban külön e czélra — Váczi-körut 57/a. sz. alatt — épített hatalmas palotában és üveggel fedett nagy udvarhelyiségében mutatja be ezen pártolásra méltó hazai cég elsőrendű gyártmányait…”
Az idézet 1911-ből való, ami annyit tesz, hogy akkor biztosan ebben az épületben volt a mezőgépgyártó budapesti kirendeltsége, ami raktárként, és bemutatóteremként működött!
De hol is van az a bizonyos Váczi-körút? Nos, ma már ilyen néven nem találjuk, ellenben az út névtörténetét annál jobban ismerjük!
1700-tól Waitznerstrasse (Váci út), 1879-től teljes hosszában Váci körút – az akkor kialakításra kerülő Kiskörút folytatásaként -, 1914-től (I. Vilmos német császárról) Vilmos császár út 1945-ig (közben 1919-től 1926-ig ismét Váci körút). 1945. áprilisa óta viseli Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét.
Nos, ez bizony pontosan az az épület, amit az a bizonyos új rendszer már Bajcsy-Zsilinszyről nevezett el, az épület pedig ugyanaz, amit akkor már 59-es számmal jelöltek! Változhat az utcanév, sőt a számozás is változhat, de attól még az épület marad, ami volt, az pedig a Kühne tulajdonában álló főraktár volt, nem más!
