Hírek

A magyar jakobinus mozgalom vezetőinek kivégzése 1795 május 20.

  1. május 20-án hajtották végre Martinovics Ignác és négy társa kivégzését, akik a magyar jakobinusok összeesküvésének vezetői voltak.

A jakobinus mozgalom erősen kapcsolódott Martinovics sokszínű, ugyanakkor sok sötét foltot is magában hordozó életpályájához. Ő egy ferences szerzetesből előbb bukovinai tanító, majd lembergi egyetemi tanár lett, végül a bécsi titkosrendőrség besúgójává vált a karrierje érdekében. II. Lipót uralkodása alatt (1790-1792) főként a szabadkőművesek tevékenységéről jelentett Gotthardi Ferenc irodájának, de jó kapcsolatot ápolt vezetőjükkel, Gyurkovics Ferenccel.

Martinovics Ignácot II. Lipót halála után elbocsátották, majd Colloredo hercegérsek, I. Ferenc (1792-1835) miniszterének ellenszenvének következtében hamarosan elvesztette udvari nyugdíját is. Még besúgói szolgálata idején is bíráló cikkeket publikált a bécsi udvar politikájáról és a birodalmi cenzúráról, melyek főleg magyar és francia lapokban jelentek meg. Ezeknek a publicisztikáknak köszönhetően keresték meg a jakobinusok, hogy egy társaság alapításában vegyen részt, és így kezdődött meg a magyarországi mozgalom szervezése 1794-ben.

Martinovics főigazgatóként két csoport tevékenységét is koordinálta. Az egyik csoport a mérsékelt reformátorok társasága volt, amely egy nemesi köztársaság kikiáltását és a jobbágyok részleges felemelését tűzte ki célul – jogegyenlőséget adtak volna nekik, de nem tulajdonjogot. A másik csoportot Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc és Laczkovics János vezette, akik a francia forradalom mintájára egy diktatórikus rendszert szerettek volna kialakítani. Annak ellenére, hogy hangzatos tervekkel rendelkeztek, a két szervezet nem jelentett valós veszélyt a Habsburg Birodalom számára.

Bár Martinovics 1794 áprilisában megkezdte a tagok toborzását, a mozgalom három hónap után sem számlált több tagot 100 főnél. Az “összeesküvők” nagy része nemesi származású értelmiségi volt, például Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc. A szervezet tevékenysége kimerült a tervezési feladatokban, amelyeket dokumentumokban fogalmaztak meg. Az összeesküvés, amelyet később gúnyosan jakobinusnak neveztek, 1794 júliusában jutott Franz Anton von Saurau gróf tudomására egy magántanító közvetítésével. Ezt követően Martinovics Bécsbe utazott és felfedte a szervezet teljes működését.

A főigazgató július 23-án esett foglyul, és elárulta az összes társaság tagját, ráadásul nagyítószemüveggel túlozva a szervezkedés jelentőségét. Martinovics vallomása alapján 1794. augusztus 16-án Budán letartóztatták a Szabadság és Egyenlőség Társaságának vezetőségét is. A jakobinusok perét először a császári fővárosban tárgyalták, majd a vármegyék kérésére Budán, a hétszemélyes táblán, amely a legfelső bíróságként működött. A vizsgálat 1794 decemberétől kezdve öt hónapon át tartott, aprólékosan feltárva a jelentéktelen összeesküvés részleteit. 1795. április 20-án Martinovics főigazgatót és a két társaság igazgatóit fő- és jószágvesztésre ítélték. További 42 személy közül 13-at halálra ítéltek (közülük csak Őz Pált és Szolártsik Sándort végezték ki Martinovicsék után).

Börtönbüntetésre összesen 18 embert ítéltek, köztük Kazinczyt, Verseghyt és Batsányi Jánost is börtönbe zárták. A per főszereplőit, Martinovics Ignácot, Laczkovicsot, Sigrayt, Hajnóczyt és Szentmarjayt 1795. május 20-án kivégezték a Buda alatt található Generális-kaszálón, amely később Vérmező néven vált ismertté. I. Ferenc és a királyi bíróság ezzel példát akart statuálni, bár a jakobinusok sosem jelentettek valódi veszélyt a hatalom szempontjából. A szervezkedés és Martinovics személye az 1848-as forradalom idején jelentősen átalakult a köztudatban. A márciusi ifjak szellemi elődeiként és példaképeiként tekintettek a sikertelenül összeesküvő jakobinusokra.

forrás rubicon wikipedia

Ajánlott Cikkek