A magyar karosszéria nagymesterei: A javító-nevelő kocsigyártó

Sorozatunk eddigi részeiben kiváló vállalkozókat mutattunk be, akik korukban minden lehetőséget kihasználva igyekeztek tökélyre fejleszteni a honi karosszéria gyártást. Ez sokuknak sikerült is, annak ellenére, hogy a feltételek nem voltak éppen ideálisak, meg annak ellenére is, hogy egyre több autógyártó váltott; már nem csak a motor-alváz egységet gyártották, hanem a karosszériát is maguk alkották meg.

Borítóképen: Az aszódi karosszéria-gyárban: jobbra Fillipek Jenő mérnök, műhelyfőnök, az autón dr. Szelnár Aladár

Ebben a részben azonban még nagyon nem tartunk itt! 1914-et írunk, de Ferenc Ferdinánd már nem is olyan sokára megérkezik az Ilidža nevű fürdőhelyre, ami Szarajevó mellett egy törökök által alapított település (neve is török eredetű, jelentése: források), és ami a Monarchia ideje alatt elegáns fürdővárossá lett. Ferdinándot – aki „Nem volt nyájas senkivel sem” (Karl Kraus osztrák író) – az sem tántorította el, hogy már a Szarajevóba érkezésük napján bombamerényletet követtek el ellene a pályaudvaron (11 sérült…) sem mondta le a programját, majd pedig 1914 június 28.-án történt, ami történt…

Bár Ferdinánd feleségét, a cseh Chotek Zsófia grófnőt „Ebenbürtigkeit”-nak, azaz nem azonos rangban születettnek tekintették a Habsburgok, Ferenc József pedig Ferdinándot nem tekintette trónörökösnek, gyermekeit pedig egyenesen kizárta a trónöröklésből, a merénylet Bécsben mégis casus belli volt, és jött a nagy háború. Ezúton is „köszönjük” Ferenc Józsefnek – aki trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el – a Szabadságharc leverése után ezt a „jótéteményét” is…

A lényeg azonban az, hogy időutazásunk során majdnem a fent említett gyilkosság előestéjén vagyunk, 1914. április elején.

Hogy kicsit bonyolítsuk az ügyet, visszalépünk jó harminc évet, mikor is 1884 júliusában átadják az aszódi javítóintézet főépületét, hogy aztán 1905 végére már egy húsz épületből álló „település” alakuljon ki. 1904-ben ipari műhelyeket alakítanak ki, hogy szakmát adjanak az ott nevelkedő fiataloknak, ahol megindul a kocsigyártás. Ez olyannyira sikeresnek bizonyul, hogy az 1908-as londoni világkiállításon termékük dicséretet kap!

Nem véletlen, hogy már 1912-ben pályázatot írnak ki a kocsigyár új épületének villanyvilágításának, illetve telefonnal történő felszerelésére, az itt készült termékek keresettek ebben az időben!

És ahogy az lenni szokott, a kocsigyár bővítése azért (is) fontos, mert immár automobil karosszériák gyártásába is belevágnak. A bognár, kovács, kocsilakatos, kárpitos és nyerges, a fényező mesterség alapjait elsajátító diákok, tanáraik, vezetőik, valamint a maradó, de immár mesterként dolgozók adottak, így semmi akadálya nincs a karosszériagyártásnak.

Hacsak… Pár hónap, és nyakig benne vagyunk a világháborúban, ahol a legújabb eszközök, a repülőgépek is megjelennek a csatatereken:

De most még nem tartunk itt, ekkor még az autók karosszériáinak építése az elsődleges faladat! Az a Motor című lap 1914 április 5.-i száma részletes beszámolót közöl az aszódi kocsigyárról, ami immár autókarosszériákat (is) gyárt:

„Ezek a növendékek négy évig tanulják az általuk választott iparágat és végzik az ipariskola négy osztályát. Iskolai és műhelyi tanulmányaik befejeztével végbizonyítványaik alapján munkakönyvet kapnak s mint kitűnően képzett iparossegédek kezdik meg az életben kenyérkereső pályáikat.”

Bizony, akkoriban olyan tudást adtak az itt tanulók kezébe, am akkoriban igen keresett volt, és ha a mai viszonyokhoz akarjuk hasonlítani ezt a képzést, akkor ez olyan, mintha ma kiválóan képzett informatikusok, vagy legalábbis a legmagasabban képzett CNC-szerszámgépeket kezelő, szekképzett munkaerő kerülne ki egy intézményből.

Nem tudjuk, hogy manapság miként is állunk ezzel, de 1914-ben ez volt a helyzet! És miért volt ez különösen fontos akkoriban (és ma is!)? Erre is megvan a cikkben a magyarázat:

„Régi rendszerű, kis iparosok és kisebb ipartelepek által végzett tanoncképzésünk már egészen a csőd szélére jutott. A mai ipari viszonyoknak az a tanoncképzési rendszer felel meg, mely szerint az aszódi kocsigyártó ipariskola képezi ki elméletileg és gyakorlatilag tanoncait és elvenként szép számú, jó szakmunkás fiatal segédet bocsájt ki az ipar számára.”

Nem tudjuk, hogy csak az „írói szabadság”, vagy éppen valamiféle propaganda íratta a szerzővel a következőben idézett mondatokat, de azt tudjuk, hogy a későbbiekben is találkozunk olyan megnyilvánulásokkal, miszerint a külföldi – sokszor sokkal olcsóbb! – termékek minősége nem volt éppen a legjobb…

„Igen sok karoszéria gyár van a külföldön, melyeknek gyártmányai már pár hónapi használat után kezdenek szétmenni. Az összeillesztések, csapolások szétnyílnak, nyikorognak. Ha azután ezeket javítás céljából szétszedetjük, látjuk csak, hogy mily silány anyagból, mily felületes munkával van az összetákolva. Milyen más az ipariskola műhelyében előttünk álló nyers karoszéria.”

Talán az aszódi képzés színvonala, na meg a magyar elme zsenialitása volt később az úgynevezett lemezkarosszéria, ami az önhordó karosszéria előfutárának tekinthető:

Az említett cikk részletesen bemutatja az egyes műhelyeket amitől mi itt és most eltekintünk, de azt azért meg kell jegyeznünk, hogy a képeken is látható műhelyek, gépek és berendezések a korban a legjobbak között voltak, így pedig a minőségi munka ezen alapfeltétele is adott volt!