A magyar labdarúgás napja, a londoni 6:3 emlékére

Az Aranycsapat 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét nemzeti emléknappá nyilvánította.
Borítóképen: Photo: Wikimedia Commons By Fortepan/Erky-Nagy Tibor
A magyar válogatott tagjai az évszázad mérkőzésén (1953. november 25.):
Grosics Gyula – Buzánszky Jenő – Lóránt Gyula – Lantos Mihály – Bozsik József – Zakariás József – Budai II László – Kocsis Sándor – Hidegkuti Nándor – Puskás Ferenc – Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
Kezdjük a kapitánnyal, aki a hagyományos magyar játékstílust ezen a mérkőzésen mutatta meg a világnak – helyesebben; ekkor szembesült a világ, hogy a magyarok valami olyat játszanak, amit mások egész egyszerűen nem értenek…
Pedig ez a mérkőzés nem volt előzmények nélküli! Sebes Gusztáv irányításával Magyarország 22 egymást követő mérkőzésen maradt veretlen. Ebben a sorozatban Magyarország 1952-ben olimpiai bajnok, 1953-ban Közép-Európa bajnok lett. És ne felejtsük, a londoni 3:6 (ez valójában így helyes!), hazai környezetben 7:1 arányú győzelmet aratott válogatottunk!
Sebes játékosként különösen megbízható jobbfedezet volt. Technikailag felkészült, gyors játékos volt, így nem csoda, hogy – megélhetési okokból – 1925 és 1927 között Franciaországban játszott, hazatérte után azonban 1927-től 1940-ig a Hungária FC játékosa volt! Ha nem lenne ismerős a klub neve, ez az MTK csapata volt, amely ekkoriban más név alatt működött.
Ez a klub pedig igen fontos láncszeme a történetnek, hiszen Jimmy Hogan itt teremtette meg azt a labdarúgást, amit, mint magyaros stílust ismert meg a világ! Bár Sebes Gusztáv nem játszott Hogan edzősködése alatt, de addigra már kiforrott a klub stílusa, amit aztán tovább csiszolgattak, és…
Lassanként – amellett, hogy a többi klub is megőrizte a rá jellemző stílusjegyeket – egyfajta magyar „sztenderd”, avagy közös tudás lett belőle.
Ez a vonal aztán tovább folytatódott, de meg kell jegyezni, hogy a második világháború időszakában, valamint a háború után rendkívüli mértékű volt a kivándorlás – és sok kiváló labdarúgó, és labdarúgó szakember meghalt a világégés során… -, ezért a ’40-es évek végén nehéz volt a helyzet, de még mindig volt annyi erő a magyaros stílusban, hogy a „régi mesterek” – mint például Sebes Gusztáv – keze alatt tovább fejlődjön.
Csak megjegyzésként; még ma sincs mindenki tisztában azzal, hogy mit hozott a futballba az Aranycsapat, ugyanis még mindig olvashatók olyan nyugati vélemények, miszerint a szocialista futball mintapéldája ez a magyar válogatott. Olyan is volt Magyarországon, de az inkább a Marseilles utáni időszak jellemzője volt…
A játékosokról mit is írhatnánk, amit nem tudat bárki is? Mi csak annyit mondunk, hogy egytől egyig koruk zsenijei voltak, de még az ő zsenijük is kevés lett volna a magyar stílus nélkül, aminek folytonossága sajnos megszakadt…
Tisztelgésül csupán egyetlen gólt mutatunk meg;
Viszont akinek van egy kis ideje, javasoljuk megnézni az alábbi videót, ami a teljes mérkőzést összefoglalja. Csak annyit arról, amit a felvételeken láthatunk;
A brit szakkommentátorok és szakírók azt írták/nyilatkozták, válogatottjuk azért vesztett, mert a magyarok össze-vissza futkároztak. Nem, ez nem így volt, sokkal inkább az történt, hogy az egyébként jól képzett szakemberek sem voltak képesek felismerni azt az igenis végletekig csiszolt rendszert, ami az Aranycsapatot jellemezte!