A Magyar Nemzeti Stadion, 1936 – 3. rész: Pályázatok, Dél-Buda
A pesti helyszínek után a budai oldal helyszínei következnek. Akkoriban volt egy olyan irányzat, ami azt tartotta, hogy sokkal olcsóbb lehet az építés, amennyiben a terep adottságait ki lehet használni, akárcsak mondjuk a régi görög színházak esetében. Erre valójában csak a budai oldalon volt lehetőség – de ott sem mindenütt! Itt vannak ugyanis olyan dombok, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy egy 60.000 fő befogadására alkalmas nézőtér legalább egy részét ki lehessen alakítani oldalukban.
Borítóképen: Motorvezetéses kerékpár verseny az UTE stadionjában – 1927
Az előző rész:
7. Nádorkert és Lágymányos
Maróti Géza építészmérnök benyújtott tervezete a Nádorkertet és a Lágymányosnak a városszabályozási tervben kiállítási területül kijelölt részét, vagyis a Petőfi híd tengelye, a Budafoki-út és a vasúti töltés közé eső térséget együttesen vette volna igénybe a sportliget céljaira.
Ez nem éppen az a hely, ahol dombok vannak, ellenben a közelben van a Duna, sőt, ott van egy öböl, a Kopaszi-gát mögött, ami akkoriban téli kikötőként funkcionált. De a tervező ezt az öblöt feltöltötte volna, és bár a stadiont nem a tó helyére képzelte el felépíteni, de a szintén általa tervezett kiállítási épületeket már a tó helyére tervezte.
Evezés céljára Maróti a Duna főmedrét akarta felhasználni, amelyet azonban a Csepel-sziget előtti kanyarulatban előálló különböző áramlatok miatt a bírálók komoly verseny céljaira nem találtak megfelelőnek. A koncepció ugyanakkor érdekes volt:
A több mint 70 hektáros területen a leginkább jellegadó épületek a Duna közelében elhelyezett úszópálya, a 70 ezres stadion (benne gyakorlótermek, bomba- és gázbiztos fedezékek), az ennek négy sarkán emelt, szállodaként működő óriástornyok (melyek az elcsatolt országrészeket szimbolizálták), illetve a keletről nyugatra futó tengely mentén sorakozó impozáns versenypályák és sportcsarnokok, továbbá az ezeket két oldalról közrefogó modern bérházak.
Volt azonban pár komoly probléma a tervvel. A híd akkor még épülőben volt – csak 1937-ben került átadásra -, illetve elég komoly költséget, mintegy 1,2 millió koronát jelentő, legalább 6 méteres feltöltést kellett volna alkalmazni.
A bírálók éppen ezért azt írták, hogy a Nádorkert-lágymányosi megoldás csak akkor tekinthető sikerültnek, ha a kiállítási terület és a sportliget nem egymás mellett, párhuzamosan, hanem szervesen összekapcsolva, egymást kiegészítve létesül olyan módon, hogy a sportcéloknak rendelt építmények kiállítások alkalmával e célra is szolgálhatnak.
A városképi hatást igen jónak találták, ugyanis a Műegyetemtől délre található területen megvalósuló sportkomplexum megjelenésében méltó folytatása lett volna az oktatási központnak, és még azt is megjegyezték, hogy a város középpontjának tekintett területhez is igen közel volt, még Kiskörúton, illetve a Ferenc József hídon (ma Szabadság híd) megközelítve is!
A sommás ’ítéletben dicsérték a tervet, mert beépítetlen, rendezetlen területet érint, mert „művészien” kivitelezhető, a közművek, és egyéb szükséges beruházások kifejezetten a sportcélú építményekhez igazíthatók, így nem korlátozzák a megvalósítást, és jó közlekedés is kialakítható. Azonban…:
„A feltöltés költséges munkája, az alapozásnak ugyancsak a feltöltés okozta többletköltsége, a keserűsós talajvíz ellen való védelem szükségessége nagy hátránya.”
8. Albertfalva
Szesztay László mérnök, műegyetemi tanár Albertfalva déli részében, Dunamenti sík területen helyezte el a sportligetet. Tervezetében gondoskodott az összes sportágakról és a be nem épített területeket fásította volna. Közlekedés szempontjából elsősorban a meglevő államvasúti és déli vasúti vonalakat, továbbá a HÉV-et és a hajóközlekedést vette számításba.
A vonatközlekedés különösen fontos volt, mert nem is olyan messze volt a Kelenföldi pályaudvar, illetve a terület mellett ment el Budapest-Dombóvár-Pécs vasútvonal, melynek Alberfalván megállója is volt, de természetesen a hajóforgalomra is épített.
Egyébként korábban nem messze volt innen a híres UFAG gyár:
Városképi szempontból igen kedvezőnek ítélték a helyszínt, hiszen mind a Budafoki út, mind pedig a Fehérvári út kialakítását – mint a leginkább használt útvonalak a megközelítésre – megfelelőnek ítéltettek, ugyanakkor előbbivel kapcsolatban megjegyezték, hogy annak utolsó, 700 méteres szakasza még nem készült el… és ez bizony 200.000 pengőt igényelne.
A levegőt tekintve kifogástalannak ítélték a helyet, azonban azt megjegyzik, hogy a helyzet hozzávetőleg azonos az előző pontban tárgyalttal a talaj szempontjából, hiszen ez a terület ugyanazon terület a Duna mellett, ami lágymányosi lapálynál kezdődik. A magas talajvízszint miatt a stadiont mindenképpen alagcsövezni kellett volna, ami megint plusz költséget jelentett volna.
A közlekedéssel kapcsolatban annyit jegyeztek meg, hogy bár a terület messze van Budapest központjától, de javarészt szinte lakatlen területen kell megközelíteni a helyet, így a közlekedés gyors lehet, ugyanakkor azt hiányosságként említik, hogy nincs villamos, és azt javasolják, hogy a HÉV-et alakítsák át villamos vasúttá. Mert bizony a HÉV – amira talán leginkább utalva lenne a nézőközönség – ezt a feladatot nem képes ellátni – írták.
A sommás bírálati összefoglaló tulajdonképpen le is mond erről a tervről:
„E javaslat legnagyobb hátránya, hogy a terület nem fekszik a főváros határain belül és nem rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek ezt a hátrányt kiegyensúlyozni képesek volnának. Előnye ugyan a kis telekérték, a szép dunaparti fekvés és a kifogástalan levegő, de sem közvetlen környezete, sem pedig a hozzávezető útvonalak nyújtotta városkép nem jelentenek részére előnyt.”
9. Tabán
A Tabán már tipikusan az a hely, ahol a földrajzi adottságokat igencsak jól ki lehet használni, ugyanis a területen van egy síknak mondható rész, de a Gellérthegy Naphegy felé erősen emelkedik.
Körmendy Nándor építészmérnök a kiürített Tabánba tervezte a stadiont azzal az indokolással, hogy a megtartott tervpályázat és a városrendezési ügyosztály tervei számos ötletet vetettek ugyan fel a Tabán kihasználására, azonban az eddigi befektetések és a még várható költségek a telkek önköltségi árát olyan magasra emelik, hogy azoknak eladás útján való visszatérülése nem valószínű. Körmendynek ezt a véleményét igazolta időközben a fővárosnak a Tabán felhasználására vonatkozó határozata.
A régi Tabán hangulata cikkünkben:
Tervezetében a stadion egyik oldalával a Gellérthegy-Naphegy lejtőjére támaszkodik, másik oldala pedig a Vár felé nézett volna.
Körmendy ezen a területen csak magát a stadiont gondolta felépíteni, míg a többi sportpályát már nem. A versenyzők elhelyezése céljából az Attila körút mentén sportszállókat épített volna, melyeket, mint középigényű fürdőszállókat is értékesíteni lehetett volna.
A bírálók nem kímélték a tervet, mert annak ellenére, hogy az építési költségek alacsonyan tarthatók lettek volna, és a kiüríteni szándékozott Tabán rendezés is megoldható lett volna…:
„Végeredményként megállapítható, hogy a stadion elhelyezése a Tabánban nem kívánatos. Három fő érv szól ellene:
1. A közlekedés lebonyolítása rendkívül hátrányosan alakul és a környező belterületi városrészek forgalmát teljesen megbénítja.
2. Az a körülmény, hogy itt csak magát a stadiont lehet felépíteni, míg minden egyéb sportág részére a város más-más pontján kell mérkőzési lehetőséget keresni, illetve teremteni. Hivatkozunk itt az általános megjegyzésekben e kérdésre vonatkozóan mondottakra.
3. Végül a terület értékét túl nagynak tartjuk stadion telek gyanánt való felhasználás céljára.”
Ez utóbbi tervet azért nem részleteztük, mert annak idején a bírálók sem mentek bele komolyan a részletekbe, mert az elutasító vélemény már minden bizonnyal a részletesebb ismertetés előtt megszületett gondolataikban.
Ez egyfajta előítélet lett volna? Nem, tudni kell, hogy akkoriban a Tabán rendezésére nagyszerű tervek születtek. Vágó József például úgy képzelte el a Tabán újjáépítését 1936-ban, hogy ott rengeteg lakás és üzlet, valamint szállodai szoba létesíthető. Ezt mutatja cikkünk borítóképe.
Márpedig a lakás, az üzletek és szállodai szobák bevételt jelentettek, az olimpiai épületegyüttes megépítése esetén erre pedig nem számíthatott a főváros.
