A magyar nőnevelés egyik úttörője: Teleki Blanka
Erdélyi arisztokrata család sarja, a ma Máramaros megyéhez tartozó, közeli Hosszúfaluban (Satulung) született 1806. július 5-én. Apja, a szigorú és zárkózott, ám igencsak művelt Teleki Imre jelenleg felújítás alatt álló kastélyában töltötte gyermekkorát. Fiatal korában művészi pályára készült, hazai és külföldi mesterektől tanult festészetet és szobrászatot.
Borítóképen: Gróf széki Teleki Blanka (Kővárhosszúfalu, 1806. július 3. – Párizs, 1862. október 23.) a magyar nőnevelés egyik úttörője, a nők művelődési egyenjogúságának híve – Marastoni Jakab munkája, 1830 körül
A nőnevelést nagynénje, az első magyar óvódákat alapító Brunszvik Teréz hatására választotta élethivatásul.
A Brunszvik-kastély megjelenik az Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán Jókai Mór művének filmadaptációjában:
1846-ban leánynevelő intézetet állított fel Pesten, azzal a céllal, hogy korszerűen művelt, a magyar nyelvet kitűnően beszélő, a nemzet iránt elkötelezett főrangú leányokat neveljen.
Ez volt az első magyar középfokú leányiskola. A mai budapesti Szabadság téren álló tanintézet vezető tanára Vasvári Pál volt. A növendékek közvetlen felügyeletét Leövey Klára látta el, a nevelőmunkát Teleki Blanka irányította. Az intézetet 1848 végén, Pest kiürítésekor bezárta, majd Leövey Klárával együtt Debrecenbe követte a kormányt. Késobb Szegedre menekült, pénzzel, élelemmel segítve a sebesült honvédeket. A szabadságharc bukása után a család Szatmár megyei birtokán, Szatmárpálfalván élt, bujdosókat rejtegetve, gyűjtögetve a szabadságharc ereklyéit.
Több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta és külföldi forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezéséről a bécsi rendőrség tudomást szerzett.
1851-ben letartóztatták, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések színhelye volt. Letartóztatását követően két éven át raboskodott Pesten, az Újépületben.
A hatalmas kaszárnya egyik sarka éppen szembenézett az egykori nevelőintézet épületével. A tárgyalás során a hadbíró ezt jegyezte meg róla a periratban:
„Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású hölgy.”
1853. június 30-án hangzott el az ítélet: tíz évi várfogság. Keserves évek következtek, amelyből 6 évet Brünnben, Olmützben és Kufsteinben töltött. Amnesztiával szabadult 1857-ben. Már 51 éves volt, amikor szellemileg frissen, de testileg megtörten és kimerülten húgához költözött Párizsba. Ott halt meg, távol hazájától, 1862. október 23-án.
Gyűjtötte: Schmuck Bence
