A magyar olaj történelemkönyvének első lapjai
Sokan vannak – még hitelesnek tűnő források is -, akik azt állítják, hogy a magyarországi kőolaj kitermelés elindítását amerikai vállalatoknak köszönhetjük. Ez azonban csak részben igaz, méghozzá annyiban, hogy angol-amerikai vállalat rendelkezett olyan tőkével, illetve berendezésekkel, amelyek a kutatófúrásokat lehetővé tették.
Borítóképen: A nagykanizsai MAORT-telep – hasonlít az amerikai kertvárosokra…
Melyik volt ez a bizonyos vállalat? A Nemzeti Ujság 1933 június 18.-i számában – szinte napra pontosan 90 éve! – a J.A. monogrammal jegyzett cikk így mutatja be:
„Az European Gas and Electricity Company angol-amerikai társaság. Röviden Eurogasconak hívják. Elnöke Mr. Pierce Londonban. Bécsi megbízottja Taussig mérnök, az osztrákszövetségi vasutak egykori vezérigazgatója. Igazgató: Paul Ruedemann.”
Ekkor tehát már képben volt a vállalat, de még nem volt aláírt szerződése, hiszen ugyan az igaz, hogy ekkor már Imrédy Béla pénzügyminiszter bejelentette a magyar parlamentben, hogy Magyarországon új földgázfúrásokat fognak eszközölni, a szerződés is megszületett, de azt még a parlementnek meg kellett szavaznia.
Ezzel együtt végül „J.A.”-nak sikerült megszólaltatnia Taussig bécsi vezérigazgatót, aki elmondta, hogy „a szerződés szerint – ha életbe lép – cégének öt év alatt nyolc fúrást kell végeznie a Dunántúlon. Ezeknek a fúrásoknak az eredményétől fog függeni azután, hogy megkötjük-e a végleges szerződést, amely ötven évre szól és az egész országra”.
Látható tehát, hogy a kutatófúrások költségeit úgy akarta visszakeresni a társaság, hogy aztán kizárólagosságot szerez Magyarország teljes területére (ez akkor a csonka-Magyarországot jelentette) egy elég hosszú időszakra. De miért pont egy angol-amerikai cég került képbe?
Nos, Németországban még mindig kemény válság van, ahogy Ausztriában is, de utóbbi területén, Bécstől délre már sikeres kutatófúrásokat hajtott végre az Eurogasco. Tehát sem a németek, sem az osztrákok nem rendelkeztek akkoriban olyan készségekkel, ami alkalmassá tette volna arra őket, hogy bevonjuk a magyar olajkincs kitermelésébe.
Az egy más kérdés, hogy az Anschluss-szal majd a németek megszerzik az ausztriai kitermelési jogokat – ahogy a magyar olajra is ráteszik mancsukat… -, de most még nem tartunk ott! De ha már szó esett a kölségekről, ezek tekintetében Taussig azt mondta, hogy egy fúrás 25.000 és 75.000 dollár közötti költséggel végezhető el – a talajtani adottságoktól függően -, így a szerződésben vállalt kötelezettségük 500.000 dollárnyi kiadást jelent.
Kiadást? Nem, ez nem kiadás, hanem befektetés, ugyanis azzal számoltak, hogy ha sikeresek, és elnyerik az országos koncessziót, akkor ezért az 500.000 dollárért szerzik meg azt!
De legalábbis ez a „beugró”, mert persze egyéb más fejlesztésekre nyilván szükség lesz még. De miért nem a magyar állam lépett be az üzletbe, miért nem érdekelte a maradék ország ezen természeti kincse annyira, hogy ne engedje ki a kezéből?
Erre is megvan a válasz. Ezt pedig a Honi Ipar 1938 július 30.-i számából tudjuk, egy állami krakkoló-telep építéséről szóló cikkből:
„A kincstárnak nincs szándékában az ásványolaj feldolgozását a magánipar köréből elvonni és a telep létesítése inkább a petróleumfeldolgozás modern iránya felé akar példaadó lépés lenni, melyet a magánipar, minden valószínűség szerint, már a saját érdekében is, követni fog.”
Magyarul; alapesetben a magyar állam álláspontja az, hogy az olaj-kitermelés és a finomítás is a magántársságok feladata, ha van is pénze – mert akkor volt! – beruházások végrehajtására az iparágban, azt kifejezetten és csakis a példamutatás szándékával teszi, méghozzá azért, hogy a kőolajszármazékokat minél magasabb feldolgozottsági szinten értékesítsük!
De itt kicsit eltértünk az időrendtől, így most visszamegyünk 1933-ba, az induláshoz. Akkor, amikor arról beszélünk, hogy az angol-amerikaiaknak köszönhető a kitermelés, azért tévedünk, ha ezt kategorikusan jelentjük ki, mert kiderült, hogy miért tudtak olyan komoly találati arány elérni az Eurogasco szakemberei a Bécstől déli irányba fekvő területen! Íme:
…a Bécs környékén lévő földgáz pontokat még Böckh Hugó professzor útmutatásai alapján találták meg, mégpedig egy u.n. Balaton egykarú mérleg segítségével, amelyet annak feltalálója, Eötvös Lórántbáró ajándékozott a bécsi műegyetemgeodéziai tanszékének.
Hoppá! Talán csak nem a magyar mérnöki zsenialitás okán volt sikeres az Eurogasco Bécs mellett? És azt is hozzá kell tennünk, hogy aztán Magyarországon is, hiszen megérkezett az országgyűléstől a „bólintás” a szerződésre, így hamarosan elindultak a kutatófúrások!
És mire jutottak? Egyrészt megkötötték a szerződést 1938-ban:
A pótszerződés 40 évre szól és további 20 évre hosszabbítható meg.
Találtak tehát egy köztes megoldást, és erre aztán egy Magyarországon bejegyzett vegyesvállalatot hoztak létre Magyar-amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) néven. És mi volt az eredmény a kitermelésben? Nos, nem semmi:
Az eddigi fúrásokból tehát 20—24 vagon olaj áll rendelkezésre naponta, ami a napi 60 vagont tevő hazai nyersolajszükségletnek tekintélyes része.
Mindez 1938-ban történt, tehát mindössze öt év alatt (!!!) sikerült a nulláról majdnem a hazai fogyasztás felére emelni a kitermelés mennyiségét. Ez mind az államnam, mind a vállalatoknak jó volt, még akkor is, ha a Magyarországon kitermelt kőolajból „csak középminőségű kenőolaj termelhető, aszfaltja viszont túl lágy, parafinja pedig a kívántnál gyengébb minőségű, amellett ez utóbbi tekintetben az ország szükséglete a barnaszénből előállított parafin útján bőségesen fedezve van”.
Persze semmi sem tart örökké. A MAORT ugyan tényleg sikeres vállalat volt – persze a háború során jelentős károkat szenvedett… -, de talpra áll, ellenben ez nem tetszett egyes „elvtársaknak”…:
1948. augusztus 12-én Princz Gyula ÁVO őrnagy és Torda Ferenc főhadnagy letartóztatták Dr. Papp Simont, a MAORT nyugalmazott vezérigazgatóját, akadémikust, egyetemi tanárt. Dr. Váradi György százados az Andrássy út 60-ban még aznap éjjel megkezdte a kihallgatást.
1948 szeptemberében propagandakiadvány látott napvilágot a „Magyar Belügyminisztérium közlése a MAORT-szabotázs ügyéről”, amely röviden „Szürke Könyv” néven ismertette meg az érdeklődő közönséggel az ügy részleteit.
A MAORT-szabotázs…:
Az „elkövetők” börtönbe kerültek, de lám csak, Papp Simont nem tudták nélkülözni, aki íróasztalt kapott cellájába, és egy ÁVH-s tiszt vitte be neki a munkaanyagokat, így Simon a dokumentumok, mérési eredmények megtudta jelölni azokat a helyeket, ahol érdemes kutatófúrásokat végezni.
Így történt, hogy Papp Simon a börtönből fedezte fel a nagylengyeli olajmezőt 1951-ben, amely gazdagabb volt, mint a lispei, ami szintén az ő találata volt.
Nos, ezek után jött még egy aranykor a magyar olajiparban, ez azonban a mezők végletes kimerítését, egyfajta rablógazdálkodást jelentett, így nem csoda, ha ma már sokka kisebb olajvagyon felett rendelkezik az ország.
