A magyar racka gyapja nagyja

„A honfoglaló magyarok az őshazából magukkal hozták a racka juhot, amely tipikusan ősmagyar állat, és sehol másutt nem található, csak ott, ahol a magyarok éltek és élnek” – Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.

Borítóképen: ackajuhok Mekszikópusztán, a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban (szerző: Pellinger Attila – CC BY 3.0)

Talán nem is jó a cím. Azon túl, hogy egy érdekes szójáték, a bevezetőben idézett mondat okán talán nem is kellene a „magyar” jelzőt külön használni a fajta megnevezésére. De a gyapja nagyja nem csak a szójáté kedvéért került a címbe, ugyanis a racka gereznájának kultúrtörténeti jelentősége is van:

A racka juh gereznájából készült ugyanis a pásztoremberek ismert subája!

A honfoglalás kora előtti időkben a különböző népcsoportok főleg rézjuhokat, tőzegjuhokat, a római juh különféle kereszteződéseit, valamint egyéb helyi fajták egyedeit tartották. A magyar racka juh, régebben hortobágyi racka juh – erre a névre még visszatérünk! – viszont egy régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint már a honfoglalás előtt a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi juhpásztorok meghatározó állata volt.

Mára azonban a magyarországi teljes juhállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5 százalékot példányszámuk.

Érdekes, hogy bár egy régi magyar állatfajtáról beszélünk, a „racka” kifejezés csak az 1900-as évek első felében terjedt el, amikor szakmai berkekben – különösen a szakoktatásban – kezdték el használni ezt a kifejezést.

Érdekes, hogy a „racka” szó jelentésére a legtöbb forrás a „korcs” szót, vagy annak szinonimáit adja megfejtésül. Mit jelent ez? Nos, nem azt, hogy ez a fajta voltaképpen nem is létezik, hiszen a korcs annyit tesz, hogy keverék. Sokkal inkább utal arra a ma már nehezen érthető megközelítésre, vagy módszerre, ahogy eleink a klasszikus haszonállataikat „kitenyésztették”. Idézőjelet kell tenni, mert eleink bizony nem a mai értelemben vett tenyésztést művelték, nem feltétlen az volt a cél, hogy egy bizonyos küllemet elérjenek, vagy hogy csupán egyetlen, jól megkülönböztethető tulajdonságot erősítsenek, hanem az, hogy az állat megfeleljen minden vele szemben támasztott követelménynek.

Ezért volt nehéz például mai fogalmaink szerinti sztenderdeket felállítani terelőkutyáinkra, vagy ezért van az, hogy a sinka kutyákat a pásztorok ódzkodnak a mai sztenderdek közé szorítani azzal, hogy tizedik magyar kutyafajtaként elismerjék.

Mert az igaz ugyan, hogy a sinka elnevezés simát jelent, és tény, hogy a többi magyar pásztorkutyával szemben ennek tényleg testhez simuló, nem göndörödő szőre van, de a párzásra kiválasztott egyedeket a terelésben mutatott alkalmasságuk, és nem a megjelenésük alapján válogatják!

Azért nehéz megérteni ezt a megközelítést, mert valójában ezzel is egy egyre homogénebb állomány alakul ki – ami aztán a megjelenésben is visszaköszön! -, de a kiválasztás alapja mindenkor az alkalmasság! És persze olyan népi megfigyelések, hogy például a foltos kutya nem biztos, hogy megfelelő, mert mozgás közben foltjaik gyors mozgásáról azt tartják, hogy összezavarja a terelt állatokat.

Ez valahogy így lehetett a racka juh esetében is, de ezen a ponton már túlléptünk, mert bizony a történelem a racka juhokat sem kímélte…

A szakemberek szerint a juhok közös őse minden bizonnyal a muflon – mi ezt nem kérdőjelezzük meg -, és ha így van, akkor az egyes vélemények szerint azt jelenti, hogy a népvándorlások korában jelent meg a Kárpát-medencében, de az nem bizonyítható, hogy melyik népcsoporttal érkezett. Más források szerint a muflon eredetileg Törökország délkeleti részén, Dél-Örményországban és Dél-Azerbajdzsánban, valamint Észak-Irakban és Iránban fordult elő. Az újkőkorszak idején betelepítették Ciprus szigetre, ahonnan tovább vitték Európa más területeire.

A két állítás egymást erősíti ugyan, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a muflonok épp úgy elterjedhettek azokon a tájakon is a népvándorlás korában, ahol őseink korábban tartózkodtak, így az, hogy a Kárpát-medencében alakult ki a racka, egyáltalán nem bizonyított ilyen formán.

Sokatmondó viszont az a nyelvészeti adat, hogy őseink a finnugor eredetű juh szót eredetileg csak a rackára értették.

Matolcsi János szerint a honfoglalás kori juhoknak nem V alakú, pödrött szarvuk volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Első régészeti és írásos emlékei a 16-17. századból maradtak fenn, a V alakban felálló és pödrött szarvú példányokról.

Ugye, emlékszik még a kedves olvasó a terelőkutyákkal kapcsolatosan leírt, sajátosan magyar – vagy legalábbis a pusztai népekre jellemző – tenyésztési, kiválasztási módszerekre? Nos, az ilyen alakbéli változás ezen rendszer koordinátáin belül teljes mértékben lehetségesek, így azok a nézetek, miszerint a racka juh messzi eredete is csak egy nemzeti romantikus kreatúra, bizony nem állja meg a helyét!

Azt viszont bizton állíthatjuk – mert megmaradtak az írásos feljegyzések! -, hogy évszázadokon keresztül hazánk és a környező országok között élénk juh- és juhbőrkereskedelem folyt, erről már 1255-ből vannak adatok.

A legtöbb juhot 1737-ben szállították ki, pontosan 124.129 darabot!

A 19. század második fele óta a finomgyapjas fajták, elsősorban a merinó szorította vissza. 1903-ban már kipusztulófélben lévő fajtának tartották. A második világháború után kis számban csak Hortobágyon és környékén maradt fenn, ezért terjedt el az 1950-es években a hortobágyi racka juh elnevezés.

Egyedülálló különlegessége a mindkét nemre jellemző, V-alakban elálló, egyenes, sokszorosan csavart szarv, amely valószínűleg mutációt követően jött létre, és szelekció eredményeként terjedt el.

A racka közepes termetű juh, a kosok átlagos marmagassága 72 centiméter, tömegük 55–75 kilogramm, kb. 0,5 méter hosszú, csavart szarvaik tengelye 90-110 fokot zár be. Az jerkék (anyajuhok) kisebbek: átlagosan 66 centiméter magasak, tömegük 35-45 kilogramm, szarvuk pedig átlagosan 30 centiméteres, és 50-60 fokos szöget zár be.

A racka gyapja meglehetősen durva, 120-200 mikron közötti, tincses szerkezetű. Szőre hosszú, 25–30 cm. Két fajtaváltozata létezik, a fehér és a fekete. A ritkább fekete színváltozat bárány korától kezdve teljes szőrzetét tekintve fekete, és bőre, körme és nyelve palaszürke. Egyéves kora után megjelennek szőrzetében az ősz szálak, „darusodásnak” indul.

A fehér változat gyapja krémszínű, a pofa és a lábak viszont világosbarnák. A fiatal fehér rackák születésükkor vagy teljesen barnák, vagy elöl barnák és testük hátsó részén sárgásfehérek. Ez utóbbi változat gyapja hosszabb és hullámosabb a feketéénél. A fehér szín recesszív a feketével szemben, a fehér racka mindig homozigóta, míg a feketében sok a heterozigóta. Ennek eredményeképpen két fehér színű egyed utóda mindig fehér lesz, ám a fekete nyájakban gyakori a fehér bárány.

Gyenge húsformákat mutat, húskitermelése kedvezőtlen, de húsa tápláló, jó minőségű, ízletes, faggyúval kevésbé átszőtt. Jövőbeni bioélelmiszerként való felhasználására már lépések történnek. A fajta jó tejelőnek számít, a bárányok választása után kb. 60 liter tejet ad. Tejét feldolgozzák, legtöbbször sajtokat készítenek belőle. A racka általában tél végén, tavasz elején ellik, többnyire egy bárányt. Ikerellés előfordulhat.

1983-ban alakult meg a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület, amelynek célja többek között a fajtatiszta tenyésztés és génbankként való megőrzés.

Jelenleg főleg genetikai tisztaságának megőrzése miatt tenyésztik, egyre több helyen látható, mint turistalátványosság. A Fertő–Hanság Nemzeti Park, a Körös–Maros Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park nagyobb rackanyájakkal rendelkezik. A fehér és fekete magyar (hortobágyi) racka juhot védett és őshonos állatfajtának nyilvánította együttes rendeletében a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A teljes fajtatörténethez hozzátartozik még, hogy a racka juhoknak két földrajzi csoportját különböztetjük meg: a síkvidéki és a hegyvidéki (havasi) rackát, melyeket nem tekintünk ugyan különböző fajoknak, de – ahogy a kiválasztás folyamata azt megkívánja – az élőhelyeknek megfelelően kissé eltérő jegyeket mutatnak.