A magyar történelem lenyomata: Zebegény
Zebegény. Pest megyei község, lélekszáma manapság sem éri el a 3.000-et, mégis olyan történelemmel büszkélkedhet, ami párját ritkítja! Nemkülönben az a természeti környezet, ami a Duna, a Börzsöny-hegység és a Malomvölgy patak határoz meg, és amelyet eleink a táj szépségéhez méltó módon építettek be.
Borítóképen: A Dunakanyar a Börzsönyből – előtérben Zenegény, szemben, a Duna túlpartján Visegrád
A cím után talán nem is kell mondani, hogy itt aztán mindenki megfordult, és minden nagy történelmi eseményünk hatással volt a településre, ami ennek ellenére (vagy éppen ezért?) mind a mai napig megőrizte festői szépségét.
Már a település nevének eredete is egy igazán különleges történet. Az Árpád-korban a pécs-baranyai egyházmegyében volt egy bencés kolostor, aminek a neve Szöbegény volt. Minden valószínűség szerint az esztergomi érsekség által odaadományozott területre innen – a Szöbegény nevű kolostorból – települtek a bencések.
A Baranya megyei Zebegény – mai nevén Szebény – Szent Mihályról nevezett bencés apátsága birtokos volt a “Zebegény-hegyi monostor”-ban (Szent Mihály hegy), mely a hegy Duna felé eső lejtőjére épült.
Egy 1295. szeptember 26-án kelt peres irat, a bencés kolostort “Monasterium de Zebeguen”-nek, azaz zebegényi monostornak nevezi.
Fuxhoffer, Damianus: Monasteriologia regni Hungariae, I., Veszprém, 1803., 227. p. a következőt írja a Zebegényi Boldogságos Szűz Mária Apátságról:
„Többféleképp írják: szebegényi, szöbögényi és szöbögény-hegyi. Szent Márton fő monostorának (Pannonhalma) emlékeiből kiderül, hogy az esztergomi főegyházmegyében alapították, és 1251-ben már virágzott; hogy mikor hanyatlott le, semmiféle emlékből nem derül ki…”
„… A monostor romjai előtt Dömös birtokról nézve látszik a hegy Duna felé eső lejtőjén három barlang, úgynevezett remetelakok, amelyeket a bencések ősi szokása szerint azok a szerzetesek laktak, akiknek Szent Benedek regulájában megengedte, hogy miután a közösségben hosszas gyakorlat révén megtanultak harcolni a testtel, a világgal és az ördöggel, folytathassanak magányos, remetei életet.”
Időugrás. A katolikus németek Zebegénybe 1735 táján a rajna-pfalzi Mainz vidékéről jöttek, a Sebegin nevet adták a településnek. Népi etimológia szerint a sváb telepesek kiáltottak így föl, a Dunakanyar láttán: „See beginnt” (a.m. tenger kezdődik).
Nem vitatva, hogy ez a népi etimológiai történet is egy érdekes megfejtés, azt kell mondanunk az előzmények ismeretében, hogy aligha igaz. Ugyanakkor a település és környéke történelmének szerves része.
Álljunk csak meg egy kicsit! Azzal még tartozunk, hogy hol is található Zebegény. A Duna bal partján, Pest megye északi részén, a Dunakanyarban helyezkedik el Nagymaros és Szob között; vele átellenben fekszik a Komárom-Esztergom megyei Pilismarót.
És most vissza az időrendhez! A XIV. századból találhatók még följegyzések arról, hogy Papy Miklós fia, Lőrincz volt az apátság kegyura. E család a “magvaszakadtával” Zsigmond király 1396-ban a kegyúri jogot a Trentul testvérekre ruházta. 1483-ban a bencés monostor már elhagyott volt, amit ebben az állapotában Zsigmond pécsi püspök kért el a pápától.
A középkorban a monostor alatt (a mai Zebegény közigazgatási területén) kialakult Almás és Kovácsi kis települések a török idők alatt teljesen elpusztultak. A környék az 1660-as években a hadak felvonulási területévé vált…
Zebegény és térsége 1685 táján szabadult meg a töröktől. 1746-ban a birtokot a kincstár visszaszerezte és újból koronauradalom lett. Ettől kezdve a visegrádi uradalomhoz tartozott, ahova magyar és tót favágók települtek be. 1735 táján Ulmban hajóra (Ulmer Schachtel) szálló német telepesek jöttek a vidékre.
Ugye ismerős? A török pusztítása még ezen a területen is olyan mértéket öltött, hogy betelepítésekkel kellett újra benépesíteni a területet. Az 1749-ben összeírt urbárium szerint Zebegényben már 24 jobbágycsalád található, mely nevek között magyar, német és szláv hangzású nevek egyaránt vannak. A vegyes lakosságra utalnak a később megjelent és ma is még meglévő nevek.
A község első temploma a Kálvária-domb sziklájába bevájt szentélyből és az elé épített helyiségből állt. Harangja 1749-ből való, mely jelenleg a Kós Károly tervezte templomban látható.
1828-ban a község lakóinak száma 554 fő, lakóházainak száma 92 db volt. Ekkor a foglalkozási ágak: földművelés, erdőgazdálkodás és egy vendégfogadó működtetése volt. Fő gazdaságai “szőlős hegyében, sok gyümölcsösében, tölgyerdőiben és vízimalmaiban” volt. A patakon működő vízimalmait a váci és esztergomi gazdák is igénybe vették.
1846-ban kezdik építeni a Budapest-Pozsony vasútvonalat, amelynek Vác-Párkánynána közötti szakaszát 1851-ben adják át a forgalomnak.
Ez Zebegényt is érintette. Ekkor épült meg a hétlyukú zebegényi vasúti boltozott völgyhíd, ami a maga nemében Magyarországon kiemelkedő ipari műemlék. Zebegény vasútállomást kapott. Az állomás épülete a monarchia stílusában épült. Eredeti formájával turisztikai látványosság.
Mi is lenne emblematikusabb történése a magyar vasútnak, mint hogy a Bivaly áthalad a völgyhídon? Igen, immár megérkeztünk a 20. századba, ami olyan sok bajt hozott, de – tetszik, vagy sem… – ez is történelmünk része…
Ez a vonal – azzal együtt, hogy az elsődleges összeköttetést szolgáltatta Budapest és Bécs között, 1920 után jelentőségét veszítette, de a völgyhíd megmaradt, sőt – kisebb szerkezeti erősítésekkel és szélesítéssel – mind a mai napig aktív használatban van!
De most még igazából a 19. századnál tartunk, és meg kell említenünk, hogy 1853-ban Fischer Borbála jóvoltából a Kálvária-dombon megépült a homlokzati tornyos, kis méretű, keletelt, klasszicista “kálvária kápolna”. Ebben az időben épült a kápolnához vezető út mellett a kilenc stációs ház; mindegyiken kis fülkében Jézus keresztútját ábrázoló kép.
A történet folytatódik, közel sem tudjuk egyetlen cikk keretei közé szorítani mindazt, amit Zebegény kínál látogatóinak, ezért azzal zárjuk, hogy;
Zebegényt (is) személyesen kell látni, átélni mindazt, amit mi itt a magunk szerény eszközeivel csak említeni tudunk. Igyekszünk megfogni a tájak hangulatát, bemutatni kincseinket, de tudjuk; a személyes élménynél nincs élőbb érzés, megtapasztalás.
