A magyarrá lett itáliai – Ozorai Pipo

Halálának évfordulóján emlékezünk meg Ozorai Piporól. Ozorai Pipó, eredeti nevén Filippo di Stephano Scolari, gyakran Filippo Scolari vagy Pippo Spano (Firenze, 1368 körül – Lippa, 1426. december 27.) itáliai származású magyar országbáró (barones regni). A korabeli iratokban 1399-től a de Florencia mellett a de Ozora előnévvel is illették, önmaga a Pipo de Ozora nevet használta.

A tizzanói Stephano de Scolari fia a 14. század végén kereskedősegédként került Budára, 1397-ben a Kanizsaiak simontornyai várnagya, 1399 végén a magyar király körmöcbányai urburaispánja, 1401-ben pedig már a királyi sókamarák ispánja – ezen hivatalát 26 éven át, haláláig viselte. 1404 végétől temesi ispán, ezzel a délkeleti országrészben Csanád, Arad, Krassó és Keve megyék ispánságát is elnyerte, 1407-től Csongrád és 1409-től Zaránd megyék ispánja is. Hét megyére kiterjedő tartományát haláláig igazgatta, a kormányzása alatt álló megyék királyi birtokaival (pro honore) is ő rendelkezett. 1406-tól a bárókat megillető magnificus címmel illették, 1407-től egy évig főkincstartó, 1408–1413 táján Fejér megye ispánja is. A váradi püspökség, majd a kalocsai érsekség kormányzója. 1408-ban szörényi báni címet kapott és így mint ország-báró (barones regni) a Sárkány-rend alapító tagjai közé is bekerült. Kivételes képességű hadvezér hírében állt, nevéhez köthető az al-dunai magyar határ Szörény és Nándorfehérvár közötti várláncának kiépítése.

Pipó a magyarországi forrásokban 1398-ban bukkan fel első ízben Piponis Gallici filij Stephani de Scolari -ként.  Poggio szerint kereskedősegédként előbb Németországba, majd onnan Budára került. Budán, Luca Pecchia firenzei üzletember alkalmazásában állt, itt figyelt fel rá Kanizsai Miklós tárnokmester 1390 táján.

„Szorgalma, tudása folytán” pályája gyorsan emelkedett, pár év múlva már a Kanizsaiak simontornyai  várnagya. Kortársainak nagy részétől eltérően írni, olvasni és számolni is tudott. Anyanyelvén és a magyaron kívül állítólag tökéletesen tudott németül, lengyelül, csehül és románul is. 1399-ben Pípó eljegyezte a szomszédos Ozorán élő Ozorai András leányát Ozorai Borbálát (fl. 1398–1426); Ozorai Borbála fivére András fia, Ozorai Miklós (fl. 1327–1335) mester, hadvezér, nagybirtokos, I. Károly király híve volt.  Az eljegyzés rendhagyó módon Borbála fiúsításával is együtt járt. A fiúsítás csak arra az esetre volt érvényes, ha Borbála Pipóhoz megy nőül, a birtokra is mindketten együtt kaptak királyi adományt. A beiktatást elrendelő királyi parancsot június 2-án Kanizsai János érsek állította ki Esztergomban.

1399 novemberében Pipót már a király szolgálatában találjuk, mint körmöcbányai urburaispán az ország legfontosabb aranybányáit igazgatta. 1401. január 21-én pedig már a királyi sókamarák ispánjaként szerepel. Ezen új hivatalát megszakítás nélkül 26 éven át, haláláig viselte. A hivatalnoki pályáról a sorozatos bárói felkelések hozták meg számára a felemelkedést.

1401. április 28-án az ország nagyjai Budán Zsigmondot őrizetbe vették, mint Zsigmond bizalmi embere Pipó is fogságba került. Pipót – az életét megmentő – Kanizsai érsek Esztergomba vitette, és a király szabadulásáig őrizet alatt tartotta. 1402 őszén Pozsonyban, az Albert osztrák herceggel kötött örökösödési szerződés aláírói között szerepel, majd a király bécsi kíséretének tagja. Az 1403 évi bárói felkelés alatt azon néhányak egyike akik Zsigmond oldalán maradtak. Zsigmond 1407 évi adománylevele szerint, Pipó Veszprém várába vette be magát, amit a királyhű Szécsi Miklós tartott kézen és itt is maradt „a lázadás végső lecsillapításáig”. A lázadás leverése után a felkeléssel kapcsolatos kegyelmi kérvények elbírálása Pipó hatáskörébe tartozott, a „hűtlenek” ügyeiben kibocsátott oklevelek nagy része is Pípó relációját viseli. Jelentős szerepe lehetett a hűtlenek leszerelésében: „egyeseket fenyegetésekkel rémisztve, másokat rábeszélő érvekkel és bőséges ígéretekkel, megint másokat, akik fékezhetetlenül ellenálltak, vesztegetéssel csillapított le”. Meghatározó személy lehetett az 1403. október 8-i kegyelemlevél kibocsátásában is, de az elkobzott javakból nem részesült.

Egy évvel a felkelés leverése után, 1404 őszén a temesi ispánságot kapta „az alsó részek több megyéjével együtt”. Így a király hivatalnokából, comes Themesiensis-ként az ország legnagyobb zászlósurainak egyikévé lépett elő – olasz ragadványneve (Spano) is ezen tisztségéből származik. Új tisztségének politikai súlya egyenrangúnak tekinthető az erdélyi vajda és a jelentősebb bánságok bánjainak szerepével. Az ország királyi váruradalmainak mintegy negyedét, több mint két évtizeden át Pipó uralta. Temesen kívül kezdetben Csanád, Arad, Krassó és Keve megyéket és a Lugostól Orsováig húzódó vlach kerületeket igazgatta. Ezek mellé 1407-től a csongrádi, 1409-től pedig a zarándi ispánságot is megkapta. 1407-től egy éven főkincstartó,  és 1408–1413 között Fejér megyei ispán is. 1408-ban a Sárkány-rend alapításakor, szörényi báni címet kap ezzel bekerült az országbárók sorába és a Sárkányos társaság alapító tagjai közé.

Zsigmond, 1410-ben hatalmas kísérettel a Bolognában székelő XXIII. János ellenpápához küldte követségbe. Pipó megbízása a magyar egyház ügyeiben történő kiegyezés létrehozására terjedt ki, ugyanis a szentszékkel való viszonyt az 1403 évi felkelés óta feszültség terhelte. Háromszáz lovasával szülőföldjén nagy feltűnést keltett. Ferrarában a város krónikása feljegyezte életrajzát, jellemzése szerint Pipó új hazájában „a legfőbb ember mind a király udvarában, mind a királyi tanácsban”. 1412-ben a lengyel királlyal kötött lublói szerződésben, neve az ötödik helyen szerepel. Magánvagyona nem volt rendkívüli, nem mérhető kortársai, a Garaiak, a Cilleiek vagy Stiborici Stibor birtokszerzeményeihez. Szerénynek tekinthető vagyonát 1406–1409 között kapta, amely főként Tolna, Vas, Bodrog és Temes megyék területére korlátozódott.

Pipót élete végén köszvény kínozta, utolsó török hadjáratát állítólag már hordszékről irányította. Az 1426. november 4-i lippai tanácskozáson még részt vett, egy újabb havasalföldi hadjárat ügyében. Az év utolsó napjainak egyikén itt érte a halál.

A fehérvári koronázóbazilika általa alapított kápolnájába temették. Sírkövén a 16. században még olvasható volt a felirat:

„A vitézlő és nagyságos firenzei Scolari Fülöp úr, Temesvár és Ozora grófja sírhelye. Meghalt az úr 1426. évében, december 27-én.”

források: wikipedia arcanum