Hírek

A Malév 240-es járatának katasztrófája

Mindenekelőtt fontos megjegyeznünk, hogy a MALÉV, az egykori magyar nemzeti légitársaság biztonságos feltételek mellett szállította utasait, azok a katasztrófák, amelyek mégis bekövetkeztek a társaság működése során, mindig külső körülményekre (szovjet technológia, kormányzati hibák, személyes ellentétek stb.) vezethetők vissza. Ezzel együtt úgy gondoljuk, hogy az áldozatok előtt főhajtással kell tisztelegnünk, fontosnak tartjuk emlékük megőrzését.

Borítóképen: A MALÉV Tupoljev Tu-154A (HA-LCI) az azonosítatlan orosz repülőtéren. Ez a repülőgép a Malév 240-es járataként 1975. szeptember 30-án zuhant le Bejrútnál (forrás: wikimedia, szerző: Yevgeny Lebedev) A kép illusztráció

A 240-es járatra is igaz ez, bár ebben az esetben igen homályos, hogy valójában mi is történhetett, és még az sem tisztázott pontosan, hogy kik voltak az áldozatok…

A Malév 240-es számú járata a Malév által üzemeltetett három hajtóműves Tu–154 típusú sugárhajtású utasszállító repülőgép volt, amely a Budapest–Bejrút menetrend szerinti útvonalon Libanon tengerpartjának közelében 1975. szeptember 30-án a Földközi-tengerbe zuhant. A fedélzeten tartózkodó ötven utas, valamint a tíz fős legénység életét vesztette.

A jóval több mint 100 utast befogadására alkalmas gépen mindössze ötven utas tartózkodott a katasztrófa időpontjában. Tanúk elmondása szerint a gép indulása előtti napokban már nem lehetett rá jegyet váltani, továbbá az indulás napján többször is órákkal halasztották el a gép indulását.

Szemtanúk szerint a repülőgépet Budapesten az indulás előtt egy kimondottan félreeső helyen várakoztatták, amikor egy időre megszűnt a repülőtér kivilágítása. Ezek az információk hitelesnek tekinthetők, nem úgy mint – hivatalosan a majd’ két évvel későbbi 203-as járat esetében a különböző furcsa jelenségekről szóló beszámolók.

Utólag tehát megállapítható, hogy a gép indulása előtti események sem voltak mindennapiak, de ezekből úgy önmagukban még semmi nem következik. Igen ám, de voltak olyan más körülmények, amelyek miatt különös jelentősége lehet a reptéren tapasztalt áramkimaradásnak, a gép késésének, illetve annak, hogy félreeső helyen parkoltatták a járatot.

És itt megint olyan események kapnak szerepet, amelyhez vajmi kevés köze volt a MALÉV-nak, ugyanakkor az áldozatok mellett mégis elszenvedőjévé vált egy súlyos szerencsétlenségnek. Itt kell megjegyeznünk; kevés a tény, sok a feltételezés, ugyanis érdemi vizsgálat soha nem történt a katasztrófával kapcsolatban!

A katasztrófa előtti napokban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezető tisztségviselői Jasszer Arafat kivételével mindannyian Budapesten tartózkodtak hivatalos látogatáson a szervezet budapesti irodájának megnyitóján.

Egyes elbeszélések szerint Magyarországon akkoriban titkos katonai felkészítést is kaphattak a szervezet aktivistái, akik a katasztrófa idején fellángoló libanoni polgárháborúban vállaltak volna szerepet.

Megint mások azt gyanítják, hogy Magyarország titkos fegyverszállítmányt akart küldeni a térségbe, hiszen akkoriban Magyarország jelentős fegyvergyártási kapacitással rendelkezett.

Mint említettük, annak ellenére sem lehetett már az indulás előtti napokban sem jegyet kapni, hogy a befogadóképesség felét sem használták ki az út során. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy a PFSZ tagok számára fenntartott helyekre valamiért nem érkeztek meg az utasok.

Mások pedig azt gyanítják, hogy a raktérben elhelyezett nagy tömegű (feltételezésük szerint fegyver) rakomány miatt le kellett csökkenteni a fedélzeti utasok számát.

Bár a repülőtér magyarázata szerint áramszünet okozta az üzemzavart, mások szerint ekkor rakodták a fegyvereket a gépre, megint mások szerint a magyar titkosszolgálat kívánta azt a látszatot kelteni, hogy a PFSZ tagok a sötétség leple alatt felszálltak a gépre.

További gyanús körülmények, hogy a katasztrófa után a tenger felszínén megtalált muzulmán áldozatokat a muzulmán vallási hagyományoknak megfelelően 24 órán belül eltemették. A megtalált nem muzulmán áldozatok nyughelye ismeretlen a hozzátartozók előtt.

A katasztrófa után Budapesten felavattak ugyan egy emlékhelyet a Farkasréti temetőben, azonban nem biztosítottak lehetőséget a gyászoló hozzátartozóknak, hogy a különböző vallású áldozatokra az emlékhelynél vallási szertartásokkal emlékezzenek meg.

Nem tudjuk tehát, hogy mi történhetett… Egy azonban egyre biztosabb (de nem állítható százszázalékos biztonsággal!): valami olyan dolog történt a gépen és a géppel, ami miatt a szerencsétlenség kivizsgálása továbbra sem lehetséges!

2007. szeptember 27-én ugyanis Szilvásy György a polgári titkosszolgálatokat akkor felügyelő tárca nélküli miniszter levelet írt Répássy Róbertnek, a magyar Országgyűlés képviselőjének arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal 2003-ban két jelentést is készített a balesetről.

A jelentéseket a miniszter úgy foglalta össze, hogy nem találhatóak korabeli (titkosszolgálati) dokumentumok az ügyre vonatkozóan. A 2003-as jelentéseket szigorúan titkosnak minősítették a légikatasztrófával nem kapcsolatos egyéb tartalmuk miatt.

2009. január 14-én a katasztrófával kapcsolatban Erik Meijer holland EP képviselő az Európai Bizottsághoz kérdéseket intézett: tisztában vannak-e, hogy nem történt kivizsgálás, és tesznek-e valamit, hogy az érintettek válaszokat kapjanak. (A Bizottság szerint nekik nincs az ügyben hatáskörük, abban a nemzeti hatóságok az illetékesek.)

A repülőgép roncsait 2009-ben sem kívánták a felszínre hozni, holott ennek műszaki feltételei már a katasztrófa idején is adottak lettek volna. A kiemelés utáni műszaki vizsgálat véget vethetett volna a baleset körülményeivel kapcsolatos több évtizedes találgatásnak.

Így sajnos valószínűleg ez a történelem legnagyobb részletes nyilvános vizsgálat nélküli polgári légikatasztrófája.

Ajánlott Cikkek