A MÁV – és már megint a határok…

A vasút történetével foglalkozók körében köztudott, hogy a bécsi döntésekkel visszakapott területek határai korántsem voltak ideálisak – a közutakat és különösen a vasúti vonalakat keresztezték a határok, így pedig a területi gyarapodás nem, hogy előnyt jelentett volna, hanem – legalábbis a kezdetekben – még nagyobb terhet rótt az országra.

Borítóképen: Illusztráció a képes Vasárnak 1941. január 5.-i számában megjelent, a cikkben idézett cikkhez

1920 után többé nem adták fel a szomszédos országok követeléseiket, és mint azt majd a második világégés, és annak következményei mutatják, a határok ilyetén alakítása csak egy apróság volt ahhoz képest, ami következett… Mi itt most nem politikai szempontból vizsgáljuk a helyzetet, kifejezetten csak arra a problémára összpontosítunk, ami az ország akkori vezetése és a MÁV előtt állt.

Később, amikor a határok újra változtak, a MÉV megint komoly problémákkal nézett szembe. Legalábbis, ha komolyan gondolta azt a feladatot, hogy az utasokat és az árukat eljutassa az ország minden egyes szegletébe- A határok így néztek ki akkoriban:

Azt nem is említjük, hogy Arad és Temesvár – meg még sok más, a Partimhoz tartozó település kimaradt -, témán szempontjából ugyanis sokkal fontosabb, hogy Székelykocsárd (és Tövis) települések a határon túl maradtak, márpedig ezek a vasútállomások igen fontosak voltak a Székelyfölddel való vasúti kapcsolatok terén!

Hogyon oldották meg a feladatot akkoriban? Nos, a megoldást megtaláltuk a Pesti Hírlap Képes Vasárnap című kiadványában, ami 1941. január 5.-én jelent meg, Kelemen Lajos szerző megejlölésével:

„Közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt dr. Varga József közlekedésügyi miniszter, dr. Algyay Pál államtitkár és Horthy István MÁV. elnök a helyszínen adták át a rendeltetésének a Szászlekence—Kolozsnagyida között megépült keskenyvágányu vasútvonalat.

A bécsi döntés Erdély egy részét visszajuttatta Magyarországnak. Az uj határvonal a Székelyföldre vezető vasútvonalakat azonban elvágta és igy ezzel az országrésszel uj határainkon belül vasúti összeköttetésünk megszakadt. A kormány felismerve a vasúti összeköttetés gyors kiépítésének szükségességét, a már szintén épülő szeretfalva—dédai fő vasúti vonalon kívül a most megnyílt szászlekence—kolozsnagyidai vasút sürgős megépítését határozta el.

Az államvasutak szem előtt tartva a vasútépítés lehető leggyorsabb lebonyolításának fontosságát, hogy a vonal még a tél beállta előtt megnyitható legyen, a munkálatok előkészítésére mérnökeit — már a katonai megszállással egyidejűleg — a helyszínre küldte. Ezek az előkészítő munkálatok, felmérések szeptember 12-én megkezdődtek. A kirendelt mérnöki, tiszti és honvéd legénység lelkes, fáradságot nem ismerő munkájának és a MÁV- val való példás együttműködésének volt köszönhető, hogy úgy a tervek, mint a vonal helyszíni kijelölése — csúcseredménynek számítható időn belül — kereken két hét alatt, szeptember végére elkészültek.

A Budapest-Sepsiszentgyörgy vonalra szánt motorvonat:

Az új vonal a marosludas— budatelke—sajómagyarosi teljes

nyomtávú helyiérdekű vasút és a marosvásárhely—kolozsnagyidai keskeny nyomtávú vasút között létesít összeköttetést. Szászlekence állomás mellett új, nagyteljesítményű átrakodó-állomás létesült, számos forgalmi és átrakodó-vágánnyal, áruraktárral, mozdonyszínnel, fordítókoronggal és egyéb berendezésekkel. Az új átrakodó-állomást Szászlekence községben 600 méter hosszban szintén át kellett helyezni.

Az új, 76 centiméter nyomtávú vonal hossza kereken 16,2 kilométer. Az új vonal a Dipse patak völgyéhez igazodik, kerülve az árvizek és hegycsuszamlások által veszélyeztetett helyeket. Az új vasút sík terepen fut, csak a két végállomás felé találunk némi emelkedőt.

A nagyjelentőségű vasút mentén több állomás létesült. Lekencétől hat kilométerre, egy bájos völgyben fekszik Tacs magyar község, az új vonal első állomása. A második megálló Dipse, itt forgalmi szempontokból fontos keresztező állomás létesült. Dipse egyúttal állomása az idetorkoló mellékvölgyben fekvő Fehéregyháza és Zselyk községnek is.

A vasútépítésnél a helyes kivitel mellett a legfontosabb szempont volt a gyorsaság. Akkor még közigazgatásilag rendezetlen területen az építés kiviteléhez szükséges polgári munkástömegek idejében való megszervezése és munkába állítása alig volt lehetséges. Ezért rendkívüli és felbecsülhetetlen feladatot vállalt magára a honvédség, amikor a köz érdekében kitűnően képzett és mintaszerűen felszerelt vasútépítő alakulataival a vonal építését elvállalta. A munkálatok október 1-én kezdődtek és fáradhatatlan, önfeláldozó teljesítmény után december 15-re el is készültek.

A munka pedig nem volt könynyű! A helyenként vizes talaj a töltés építését megnehezítette, a sok vízfolyás pedig számos áteresz építését tette szükségessé. De idejére elkészültek az állomási épületek, valamint a vasúti szolgálat nélkülözhetetlen kelléke, a táviró- és távbeszélő-vonal is. Nehéz munkát kellett a derék honvédeinknek végezni, amikor távol otthonuktól, esőben, sárban, hidegben hányták a földet, verték a cölöpöket, hordták a nehéz síneket és talpfákat.

Az államvasutaknak viszont gondoskodni kellett, hogy a vonal megépítéséhez szükséges mennyiségű építőanyag, sínek, talpfák, kő, kavics, hídalkatrészek, valamint az üzemi berendezések idejére a munkahelyen, a szükséges mennyiségben a rendelkezésre álljanak, hogy a honvédség munkáját zavartalanul folytathassa. A kanyargós és szeszélyes Sajó folyó hídja teljesen elavult, ezért egy 120 méter hoszszú új hidat kellett építeni. A munkálatok ideje alatt a honvédség átlagos létszáma 3000 ember volt, amely azonban gyakran 3500-ig emelkedett. A MÁV házikezelésben végezte a szászlekencei állomás feltöltését, valamint a mezőaknai új állomás építését a hozzávezető vágányokkal együtt.

Odaadó, hazafias érzéstől átitatott kötelességtudással segítette elő a honvédség ezt a fontos építkezést. Ünnepet nem ismerő, sokszor éjjel-nappali megfeszített munkával sikerült a visszatért Székelyföldnek alig két és fél hónap alatt vasúti öszszeköttetést építeni az anyaországgal.

Akik a megnyitás napján lent voltak, azok láthatták az építők örömtől sugárzó arcát, az odavalók boldogságát, mert az új vasútvonal életet, gazdasági vérkeringést jelent a huszonkét évi szenvedés után ismét visszatért területek magyarságának.”

Nos, a feladatot megoldották, azóta is azokon a vonalakon megy a közlekedés – már amelyik még működőképes – amit akkor nyitottak meg. A következtetést meghagyjuk a kedves olvasónak…